Még tavaly októberben történt, hogy - Palik Lacinak hála - a Hungaroringen nyílt nap keretében boldog-boldogtalan kipróbálhatta magát és kocsiját a versenypályán. Sajnos nem sok ilyen nap van egy évben, száguldozni vágyó elmeháborodott viszont annál több akad, következésképpen sok várakozási idő és kevés autózás, mindazonáltal felejthetetlen élmények várnak a látogatókra. Kiváló lehetőség mindenkinek, aki szeret vezetni és csiszolgatná még a tudását.

Több éve látogatom a rendezvényt, eddig tehát nincs a dologban semmi rendkívüli. A nagy nap előtti este viszont kaptam egy telefont. Egy barátom közlölte, hogy mostanában vásárolt egy Mini Cooper S-t - igen, a csúcsmodellt!!! - és akár ki is próbálhatnánk. Azonnal levert a víz. Nem vagyok fanatikus, de ez mindenképpen ízletes falatnak ígérkezik. Saját autómmal is sok örömöt leltem volna a dologban, de egy Minivel sokkalta fennköltebb lesz az egész. Nincs ember, aki ne figyelt volna fel erre a műremekre. Lehet, hogy valakinek éppenséggel nem tetszik, de mindenki szívesen menne vele egy próbakört, azt lefogadom. Némi zaklatott alvást követően végre csak eljött a reggel. Beültem egyszerű, bukolikus kis GSI Astrámba és megtámadtam az M3-ast.

A Hungaroring parkolójában már reggel tízkor teljes volt az őrület. Egymást érték az autók, a sima egynégyestől a versenyautóig. Először leszurkoltam a 6 500 Ft részvételi díjat, majd elindultam megkeresni a barátom. Sok volt a csillogó-villogó, optikai tuningtól roskadozó autócsoda, mégsem esett nehezemre megtalálni a Minit, ami egyedi arcával egyáltalán nem hasonlított egyik körülötte álló társára sem, élénk kék színe pedig szinte kikiáltott a tömegből. Olyan alapossággal tervezték, hogy gyakorlatilag egyetlen olyan részlete sincs, amit ne lehetne külön kiemelni. A teste világoskék, a tető, a 16-os kerekek és a visszapillantó tükrök pedig fehér színben pompáznak. (a fotók most készültek, a téli felnikkel)

Az autó alján végigfutó fekete műanyagkeret, valamint a krómozott díszcsíkok, kilincsek és tanksapka teszik már-már megdöbbentővé az összhatást. Képen már sokszor láttam, de ez így élőben egészen más. Földbe gyökerezett lábbal hagyom, hogy hatalmába kerítsen a szépség. A hatalmas fényszórók között elhelyezkedő légbeömlő, a krómozott dupla kipufogóvég, a szolíd hátsó szárny és a kocsi oldalán és hátán lévő piros "S" betűk hivatottak elsősorban jelezni, hogy nem egy közönséges, mezei Minivel állunk szemben.

Nem kérdeztem, szabad-e, csak feltéptem az autó testéhez képest hatalmasra méretezett keret nélküli ajtót, hogy tovább legeltethessem a szemem. Belül a bőr és az alumínium uralkodik. Jobban mondva alumínium hatású műanyag, ami elsőre nem tűnt fel, de miután feltűnt sem szegte kedvem. Ízléses a kék-fekete, deréktámasszal ellátott sportosan kemény bőrülés. Szembetűnő, hogy a valóban másodlagos jelentőséggel bíró kilóméteróra bár hatalmas, a középkonzolon kapott helyet, velünk szemben a kardinális fontosságú fordulatszámmérő műszer található - igazi sportkocsihoz méltón. Tetszenek a kerek, olasz autókból ismert légbeömlők.

Az ablaktörlő és a lámpa-index kapcsoló alumíniumszínű műanyagkarokon foglal helyet, a maradék elektronikát a középkonzolról vezérelhetjük ízléses, krómozott kapcsolók segítségével. Ilyen autóhoz már légkondícionáló, és kipörgésgátló is dukál. Csak el ne felejtsem kikapcsolni! Beállítom az ülést és a kormányt, majd igazán sportos pozícióból, jó mélyen ülve - a kormány magasan - pislogok kifelé az autóból és mivel még úgyis van egy jó fél óránk, ráveszem barátom, nyomban próbáljuk ki közúton.

A motor 163 lóerős, 1,6 literes. Kompresszor segít, hogy 7.7 másodperc alatt 100 km/h-s sebességre gyorsítsam ezt a rövid, de széles és jó nehéz - 1140kg tömegű - autókölteményt. Bőven elegendő indok, hogy elfordítsam a kulcsot. Nagyobb hengerűrtartalmú motorokat megszégyenítő morcossággal kezd brummogni, szép mély hangja van a sportkipufogónak. A kuplung - ahogy illik - jó kemény, a hatsebességes váltó nem rossz, bár ennyi pénzért szerintem jobbat is adhattak volna.

< >