Belül csupa bőr és simaság, hátul kiesik a rendszámtábla-világítás. Összességében nem jó autó, mégis van magával ragadó stílusa és egyénisége, ami miatt reális alternatívája egy benzines BMW-nek vagy Mercinek.

Mindenekelőtt tartozik egy coming outtal a Cadillac. Nyilvánosan kell bevallania, és nem mellesleg bocsánatot kérnie a BLS miatt. Be kell vallania, hogy a BLS egy tüzes, ám felelőtlen, netán ittas éjszaka eredménye, legszívesebben már elfelejtené, de ha már megfogant, muszáj volt a nevére vennie, és igazából nem is akarták megtartani, csak elítélik az abortuszt. Mert a Cadillac a CTS-nél kezdődik, valószínűleg az STS-sel folytatódik, és az Escalade-del ér véget, amíg nem sikerül egy még feltűnőbb, még bunkóbb autót fejleszteniük.

Mert a CTS egy autó. Nem jó autó, de egyéniséggel, stílussal bíró jármű, amely alkalmas mindennapi kellemes használatra, utazgatásra, dugózásra, villantásra. Külseje egy tahóé, de annyira, hogy az ember inkább sorba áll az IKEA-parkolóban a rokkanthelyért, mert más egyszerűen méltatlan ehhez a megjelenéshez. Kívül szinte mindene giccses, túljátszott, az amerikaiak mindenre rátettek egy lapáttal.

A fehér burába dugott függőleges LED-sorok hátul annyira túljátszottak és annyira túlzóan giccsesek, hogy egy idő után elkezdtem szeretni őket. Mert kicsit emlékeztetnek a régi szárnyas Caddykre, minden kisfiú álmaira a hetvenes években. Bő kétéves lányom ráadásul annyira beléjük szeretett, hogy egyik este két puszival küldte aludni a hátsó lámpákat. Még jó, hogy mások nem látták.

Az eleje sem különb: a baltával szabott fényszórók, az agyonkrómozott hűtőrács, a túljátszott ködlámpafoglalat mind-mind olyan részletességgel van túljátszva, hogy a végén még szépnek is lehet látni. De a lényeg, nem Audi, nem BMW, nem Merci. Hanem végre valami más. Egyesek szerint ráadásul elölről egy bugyután mosolygó bálna. Mindenesetre egyéni, akár tetszik, akár nem. És még arányos is. Fehérben meg elegáns.

Beülve a leghatározottabban autószerű járműben találja magát a vezető, persze itt sem ellentmondások nélkül. Miközben tombol a finom bőr és annak csodálatos illata, a középkonzol a szokott amerikai gagyi. Az ajtót is finom bőr borítja, de végigfut benne a kevlárutánzat. Persze a kevlárutánzat sokkal szebb, mint a fautánzat, de akkor is csak egy csillogó műanyagdarab a finom anyagok között. A fafetisiszták meg rendelhetnek bele 225 500-ért igazi faborítást, ami nélkül egy Cadillac félkarú óriás.

Ezen az ember gyorsan túlteszi magát, mert az egész rendben van. Minden testre szabható, persze elektromosan, és bár széltében szűk az autó, mindene annyira tág határok között állítható, hogy nem tudok elképzelni testalkatot, amely ne tudna kényelmesen elhelyezkedni. A műszerfal jól néz ki, a klímakezelés, ülésfűtés-, szellőzésállítás pedig szerintem a legjobb megoldás a középkonzol szélén, kétoldalt elhelyezett kis kijelzőkkel. Jó helyen van, jól kezelhető, jól néz ki. Mi kell még?

Aztán következik az igazi szórakozás. A hifi tíz hangszórós Bose, merevlemezes navigációval, 5.1-es hangzással, tv-vel, 8 colos, érintőképernyős kijelzővel potom 757 400 forintért kötelező. Egyfelől órákat is eltölt vele az ember, míg mindent testre szab, másrészt tényleg annyira jól szól, hogy megéri rákölteni egy használt autó árát. Mert ha az ember 13 milliós autót vesz, ezen spórolni olyan, mint kihagyni a natúr franciát egy Jenna Jamesonnal töltött éjszakán. Ráadásul vincsesztere van, nem kell DVD-t venni a frissítéshez, tehát még akár az is elképzelhető, hogy a navigáció előbb vagy utóbb, de megtalálja Pátyot. Vagy a Megyeri hidat.

Az egyszerű ember persze eltölt vagy fél napot, míg kiigazodik a gombokon, érintőképernyőn, kartámaszba tett USB-, AUX- és egyéb csatlakozón, de ennyi pénzért ez a minimum. Az mégse járja, hogy gondolatot is olvasson. Szóval minden van, ami kellhet, bár autóban tévézni nekem olyan unatkozó, utasra váró nyugdíjastaxis-fíling, de hát előfordulhat, hogy az ember csak úgy ül az autóban, és úgy érzi, megőrül, ha nem tudja meg azonnal, hogyan énekel Tóth Lüszi.

A gyerekek mindenesetre élvezték. A papának azonban az 5.1-es hangzás jön be, amivel egyszerre értelmét nyerte a zenei DVD-k létezése. Nézni ugyan menet közben nem lehet, de a hangja megy, és például a Depeche Mode milánói koncertje egészen jól bír szólni, mint nagyjából minden rendesen felvett és rögzített zenei DVD.