Ferrari harmadáron

Teszt: Lotus Exige Cup 260

2009.06.06. 02:58
Majdnem lett Lotus kupánk, de a válság közbeszólt. A projekt azonban nem állt le, mi sem bizonyítja ezt ékesebben annál a becsövezett Exige Cup 260-nál, amit az Euroringen volt szerencsénk kipróbálni.

Tavaly már láthattunk egy nagyon hasonló autót , az Exige S-t. Akkori látogatásom a Hungaroringen azonban rendhagyó volt, a kocsit ugyanis nem vezettem, csak a jobb oldalon ültem. A GFS Racing Team vezetőjére, Burkus Egonra bíztam magam, egyáltalán nem bántam meg. Mentünk néhány kört, és ő megismertetett azzal az utcai autóval, ami mind közül a legközelebb áll a versenyautókhoz.

Az a kocsi azonban szánalmas, lomha, nehéz vasdarab csupán, ha képbe kerül a Cup 260. Ez a modell könnyebb és erősebb is, 257 lóerős, kompresszoros 1,8-as Toyota motorja 4 másodperc alatt gyorsítja fel százra. Úgy néz ki, a magyarországi Lotus kupa jövőre végre tényleg beindul, és bár késik egy évet, valamit nyert is, hiszen az eredetileg tervezett szívómotoros helyett ilyen kompresszoros szörnyekkel lehet majd aprítani egymást a Hungaroringen.

Amikor Egon felhívott, nem sokat hezitáltam, naná, hogy megyek! A világ összes autómagazinja az egekig magasztalja ezt az autót, hát persze, hogy ki akarom próbálni. Vályi kolléga rendesen irigykedett, először csak grimaszolt, de, mikor másodszor is szó esett a Lotus tesztről, falfehér lett, és nyomatékosan megkért rá, hogy többet a jelenlétében ezt a témát ne feszegessem – természetesen csak azért is feszegettem.

Amikor kiértünk az Euroringre, meglepő látványban volt részünk. Bár reggel fél tíz volt csupán, máris sokan álldogáltak a bokszutcában. Mindenki a Lotus miatt jött – csak a Vályi Pista nem volt ott szegény. Ismerős újságírókat nem láttam, a srácok mind versenyzők vagy wannabe versenyzők voltak, akik érdeklődtek a jövendőbeli kupás autó iránt; vagy húszan toporogtunk ott, hogy néhány kört mehessünk a kocsival.

Még mielőtt belecsapunk a lecsóba, két dolgot szögezzünk le. Az első, hogy az Exige-ben ugyan – meglepő módon – elfér egy viszonylag termetes férfiember, de beülni, kiszállni még egy magamfajta szerény, visszafogott, 170 centis példánynak sem egyszerű. Az Exige vitán felül a legkisebb, legszűkebb, hétköznapi célokra legkörülményesebben használható kocsi – persze ettől függetlenül boldogan járna vagy jár vele minden autóbuzi moziba, közértbe is akár.

A másik fontos tény, amire fel szeretném hívni a figyelmüket, hogy az autó alatt nem pályafutómű volt, és a gumik, bár sportosak, szintén az utcán használatos fajtából valók, vagyis nem slick gumikon mentünk; a tapasztalatokat tehát egy becsövezett, ennek ellenére utcai Lotus Exige Cup 260 volánjánál gyűjtöttem.

A beszálláson tehát már túl vagyunk – nyomorúságos volt, de megérte. Bent ülünk a Lotus mogyorónyivá zsugorított gyomrában. Miközben körém varázsolják az ötpontos övet, van egy kis időm, hogy szétnézzek, de nem látok semmi különöset. A műszeregység végtelenül egyszerű, és bár a váltókar igényes, a műszerfalat pedig szépen varrott bőr díszíti, még sincs olyan szeglete az agyamnak, melyben a luxus avagy fényűzés szavak akár egyetlen pillanatra is felsejlenének.

Inkább olyasféle gondolatok űzik egymást az agyamban, hogy úristen, mennyire kicsi, ezzel aztán tényleg nem lenne jó eltalálni a falat, meg hogy milyen rettenetes, gonosz, rosszindulatú hangja van a kipufogónak, és hogy én tényleg akartam, vágytam ezt az egészet, de most itt a küszöbön sokkal félelmetesebbnek tűnik annál, amilyennek elképzeltem.

Szerencsére nem volt sok időm gondolkodni, becsapódott az ajtó, és a tetőn hallottam az ismerős kopogást, ami egy versenyautóban mindig azt jelenti: mehetsz. Elindultam. Még nem értünk ki a pályára, máris tettem egy érdekes megfigyelést. Az Exige-ből jobbra hátra nem sokat látni. Ennek egy üres versenypályán nem sok jelentősége van, de ott és akkor az Euroringen egy fiatal srác anyu kék Corolláját tette tönkre éppen, én pedig megígértem Egonnak, hogy vigyázok a vasra, szóval igen kellemetlen lett volna, ha azonnal a Toyota martalékává válunk.