Ellentart a lejtőnek

Próba: Ford Fiesta - 2009

2008. szeptember 29., hétfő 00:36

Leszálltunk Grosseto apró repterén, kiléptünk a terminál kapuján, és a napsütésben várt ránk pár tucat vagány kis új Ford. Három-négyszáz kilométeren át hajthattuk az új Fiestát, illetve Fiestákat. Első nap ötajtós dízel Ghiával, második nap háromajtós benzines Sporttal mentünk. Ég és föld – mindkettő jó kis autó, de egészen máshogy.

Az új Fiesta szép autó, és jól illeszkedik a mai Fordok sorába. Kicsit aránytalan, orrnehéz formáját remekül sikerült eltüntetni élekkel, ívekkel, domborításokkal, homorításokkal. Persze marketingnyelvül ez sokkal tudományosabban hangzik. Mutatom:

„A kinetikus dizájn nem egyszerűen a dizájn átmásolása az egyik autóról a másikra; minden modell az alapvető formatervezési elemek új értelmezése. Egy kinetikus kisautó a formanyelv különböző elemeit és különböző mértékben hangsúlyozhatja, mint egy nagyobb modell."

Martin Smith, a Ford of Europe dizájnvezére

Ghia 1.6 TDCI

A Ford zavarba ejtően sok fényezést, kárpitot, belső hangulatot kínál az új Fiestához. De mind közül ez a legelegánsabb: bézs festés világos beltérrel, vajszínű bőrülésekkel. Hogy pontosan mit is fed le a Ghia jelzés a tesztautó számtalan extrájából, még nem tudjuk (majd a magyar ár- és felszereltségi lista elkészülte után derül ki), de volt a kocsiban vagy hét légzsák (elsőként a kategóriában térdlégzsák is), szépen szóló szép rádió, 3,5 mm-es jack és USB-bemenettel, volt automata világítás, ablaktörlő, volt kulcs nélküli nyitás-indítás. Nem sok mindent találni a Mondeo extralistáján, ami ne lenne rendelhető a Fiestához is. Csak abban több a hely.

Már a Fiestával azonos alapokra épített unokatestvér, a Mazda2 próbálgatásakor egyértelművé vált: ezek a kocsik nem híznak fel az alsó-középkategória súlycsoportjába, mint a Clio, a 207-es Peugeot, a Grande Punto, hanem legújabb inkarnációjukban is megmaradnak kisautónak, mint mondjuk a Corsa. Hátul nem kínálnak annyi helyet, mint egykori versenytársaik – 181 centivel bizony már nyűgös voltam magam mögött –, a 295 literes csomagtérről pedig még a Ford is csak annyit mond, hogy ez a legnagyobb puttony a világon – a Fiesták közül. Ellenben könnyűek, fürgék és cukik.

És mivel könnyűek, fürgék és cukik, nem kell beléjük túl nagy motor. Az új Fiesta 1,25 (60 és 82 lóerős változat), 1,4 (96 LE) és 1,6 literes (120 LE) benzinmotorokkal, valamint 1,4 (68 LE) és 1,6 literes (90 LE) dízelekkel készül. Ez a bézs Ghia történetesen a sokszor megénekelt 90 lovas, 1,6-os, PSA-eredetű dízelmotort viselte orrában. Nem kirobbanóan, de megbízhatóan, könnyedén, erőlködés nélkül gyorsul vele az autó.

Az új Fiesta nemcsak kívül szép, belül is. Akarják hallani marketingnyelvül?

„Az új Fiesta belső tere kvantumugrást hoz a kinetikus dizájn elemeiben. Ezt a fajta vizuális innovációt – azaz a belső tér formanyelvének szoros összekapcsolását a külső dizájnnal – véleményünk szerint egyetlen más márka sem valósítja meg."

Niko Vidakovic, a Ford of Europe vezető belső formatervezője

És van dízel kisautó kerregés nélkül! A Fiesta elképesztően csendes volt, 140-nél tűnt fel, hogy se szél, se futómű, se motor, csak a zene van. A társamul szegődött kolléga (ezeken a tesztutakon mindig párban autózunk) kifogásolta is, milyen halk, kényelmes, puha a Fiesta. Ha jól emlékszem, a steril szót használta. Lehet, de én a mindennapokban bizony kedvelem a higiéniát.

Hummer helyett?

32 év alatt 32 millió eladott Fiesta. A sajtóanyag első oldalai azt bizonygatják, milyen remekül alkalmas az új Fiesta arra, hogy megfeleljen a vevői elvárásoknak – lakjon bár az a vevő Sanghajban, Detroitban vagy épp Törökszentmiklóson. És gyártsák bár Kölnben, Valenciában vagy Nankingban, az új Fiesta ugyanazt a minőséget produkálja majd minden piacon. Déja vu-m van: 1993-ban a Mondeo első szériájának bemutatásakor hangsúlyozták ennyire, milyen jó is az, ha a világon mindenhol el tudják adni ugyanazt a kocsit.

Na jó, majdnem ugyanazt: Kínában kicsit lágyabb a felfüggesztés, ott szeretik, ha kissé puha a futómű. De ettől eltekintve a Ford úgy véli, az emelkedő olajárak, a növekvő környezettudatosság, az egyre intenzívebben fogyasztó új ázsiai piacok mind kedveznek a Fiestának. A stílusos, kényelmes, kicsi, takarékos kocsi szerintük mindenütt jól fogy majd. Külön kiemelték, hogy az amerikai piac mekkorát változott manapság, a V8-as SUV-k helyett sokkal kisebb, olcsóbb, takarékosabb kocsikat keresnek manapság. Úgy legyen, a világ sokat nyerne, ha az F150-eseket, Escalade-eket, Hummereket spórolós, fürge Fiesták szorítanák le az amerikai utakról.

A fentiek marketingnyelvül

„Az új Ford Fiesta lesz a mérce a tekintetben, hogy csodálatos globális forrásaink kiaknázásával olyan járművet készítsünk, amelyet a vevőink akarnak, és értékelnek is. Mivel a kiskategóriában az értékesítések lendületesebben nőnek, mint a teljes iparág átlaga, építhetünk arra, hogy az Európában a kisautók terén birtokolt erőnk révén a kiskocsik új generációját kínálhatjuk a nagyon igényes vásárlók új generációjának."

Alan Mulally, elnök-vezérigazgató, Ford Motor Company

„Fasza kis autó ez a Fiesta, veszik majd a jupik, mint a cukrot!" Rácz Tamás, újságíró, Totalcar

Három problémát jegyeztünk fel a tesztúton, három választ vártunk a Fordtól. Az elsőt kérdés nélkül meg is kaptuk a sajtótájékoztatón. Az új Fiestában már – európai Fordok között elsőként – elektromos szervokormány van. Egy ilyen rendszer sok érdekes dologra módot ad. A Ford nem parkoltatja önállóan a Fiestát ( VW), és nem is könnyíti meg a kormányzást a helyes, nehezíti el a helytelen irányba vészhelyzetben ( BMW), viszont példátlan egyenesfutást produkál mégoly bogárhátú utakon is.

Melyek ugye kifelé lejtenek, hogy lefolyjon róluk a víz. A balkormányos világban ez azt jelenti, hogy a vezetőnek folyamatosan korrigálni kell balra, ha nem akarja, hogy a kocsi lekússzon a padkára. A Fiesta nem kúszik le. Az elektronika egyenes úton folyamatosan ellentart. Emiatt vettük észre kollégámmal a tesztúton, hogy bár a kocsi nem húz semerre (ami lejtős úton nem is normális, mégsem fogtunk gyanút), elengedett kormánnyal egyenesen gurulunk, mégis balra dől a kormányagyon a Ford-logó. Tehát nem bug, hanem feature.

A prezentáció végén egy svéd kolléga megkérdezte, hogy ha valaki esetleg Európában szeretne puhább kínai Fiestát, szállítanak-e neki. (Nem.) Én viszont másra voltam kíváncsi. Megtudakoltam, miért nincs ESP-gomb a dízel Ghiában.

Azt mondták, hogy csak. A Sport felszereltségben van, de a többiben örökké őrködik a Fiesta utasai felett a menetstabilizáló berendezés. És tuti, hogy elindul majd az autó télen havon, jegen, kérdeztem. Tuti, mondták, mert 20 km/h alatt azért egy kis kipörgés, némi fordulatszám-különbség a kerekek között azért belefér az okos ESP tűrésébe. Én elhiszem, de egy biztos: télen kérünk majd egy tesztautót, és megnézzük a magunk szemével ezt az intelligens ESP-t.

És harmadik kérdésünkre is választ kaptunk. Az új Fiestán azért nincs kapaszkodó, mert túl biztonságos ahhoz képest, amilyen kicsi. Vagyis – legalábbis ezt állítják a gyáriak – a függönylégzsákok beszereléséhez olyan kis hely van az ajtókeret fölött, hogy a kapaszkodó már egyszerűen nem fért el. Jó duma, bár lehet, hogy az opciós függönylégzsákot nem kérő dülöngélő vásárlókat majd nem győzi meg annyira.

Olvasó lebuktat:

Hello!

Ket megjegyzest szeretnek fuzni a Fiesta bemutato cikkhez:
- elsokent kategoriajaban terdlegzsak: ez nem igaz, a Yarisban is van terdlufi (paromnak 2006-os Yarisa van Sol felszereltsegu, es 9 legzsak van benne, kozte terdlegzsak is, igaz kesobb a Sol felszereltsegbol kivettek es csak az Exe-ben van mar ennyi ugy tudom)
- majrevas, azaz kapaszkodo: a mostani Fiestaban sincs sajnos :(( (en 2004-es Ambienta fapados Fiestaval jarok es nincs benne sajna, nem is lehetett rendelni, a magasabb felszereltseguben sincs.)
Amugy tetszik a bemutato, kivancsian varom majd a tesztvezetest ha mar nalunk is kaphato lesz, hiszen regi "huseges" Fiestas vagyok, a jelenlegi mar a 3.

Sport 1.6 Duratec Ti-VCT

A második napon egy háromajtós, benzines Sportot kértünk és kaptunk. Kívül sokkal pofásabb, mint a többajtós: harciasabb első lökhárító, látványos tetőspoiler hátul felül, diffúzorszerű lökhárító-kialakítás alul. Belül szürke belsejével, sprőd textilkárpitjával már kevésbé tetszett. Na de ahogy ment!

9,9 másodperc a 0–100, 193 km/h a vég. Nem nagy ász autóskártyában, de élőben nagyon kellemes. Egy könnyű kasztniban a 120 lovas, gyönyörűen hangolt, pörgős, lelkes egyhatos négyhengeres (ami ráadásul mind szívó-, mind kipufogóoldalon változó vezérlésű) legalább akkora örömet tud szerezni az embernek, mint valami kétszer ekkora lóerőgyár egy böszme bálnában. Sőt.

A háromajtós karosszéria érezhetően sokkal merevebb, ugyanakkor sokkal zajosabb is, mint az ötajtós. Az utat jobban érzékeli a fenék, a sebességet intenzívebben éli meg a fül. Az ESP ebben a kocsiban már kikapcsolható, és ennek van is értelme – nyilván elsősorban akkor, ha az ember nem A-ból B-be igyekszik, hanem C körül kergetőzik valami zárt pályán a határokat próbálgatva. Az elektromos szervokormány ebben a karosszériában már nem tűnik komfortosan lágynak, ellenben pontosan és közvetlenül irányítható vele az autó.

A futómű a Sportban is ugyanaz a standard kisautós megoldás, mint az ötajtósban: elöl MacPherson, hátul csatolt hosszlengőkarok. Igénytelen, olcsó technika, de a hangolása jól sikerült. Feszesen, pontosan simul vele bele a kanyarokba a Fiesta. Legalábbis a tükörsima toszkán aszfalton. Majd meglátjuk, Pesthez mit szól.

Ami miatt viszont kellemetlenebb volt a Sport az ötajtósnál: hátul valahogy még kevesebb benne a hely, kilátni pedig alig lehet belőle, bármelyik irányba. Elöl az irdatlan tükör takar be, oldalt az A-oszlop, hátul a C.

Mikor, mennyiért?

Az új Fiesta valamikor késő ősszel már kapható lesz nálunk, az ára állítólag csak picit, pár tízezer forinttal haladja majd meg a kifutó Fiestáét. Az egyes felszereltségi szintek extralistája persze kurtább az új verziónál, a fiatalabb eladó lyánynak nem kell akkora hozomány. A régi modellből nem lesz Campus, Classic vagy First, nyom nélkül eltűnik örökre. Ázsia, Afrika, Ausztrália, Amerika egyelőre várhat: ők csak 2010-ben kapnak a szép új Fiestából.

Ford Fiesta 2008 1,6 Ford Fiesta 2008 1,6

A Totalcar értékelése:

Ezt az autót a Totalcar még nem értékelte.

Népítélet:

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette

Címkék:

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Fillérekért osztják a családi Daciát

Fillérekért osztják a családi Daciát
A Lodgy, amelyben elég hely van hét embernek, ugyanannyiba kerül majd, mint egy Suzuki Swift.

Törésben verhetetlen

Úttalan utakon kószáltunk vele, és az összkerék­hajtást csak kíváncsiságból kapcsoltuk be. Volt még benne tartalék, csak a raklap hiányzott a platóról.

Gonoszabb lett a 7-es BMW

Csaknem a teljes motorválasztékot lecserélték, most már van háromturbós kivitel is.

Négyes BMW jön, már jövőre?

Nem pont olyan, ahogy korábban gondoltuk, de sportos lesz, és nem is nagy.

Meghalt a vétlen motoros

Előzött, pedig jött a motoros: a miskolci
férfi belehalt sérüléseibe.