Teszt: Ford Ranger Wildtrak 3.0 TDCi 4x4 - 2009

A Mazda BT50-nel megegyező alapok pedig sokkal többre képesek ennél – a 156 lóerős, háromliteres blokk ereje komolyabb feladatokhoz való, mint a közutas ingázás. A hajtáslánc is kívánja a mostoha körülményeket: 4x4, felező, részlegesen önzáró diffi és gombnyomással aktiválható szabadonfutó – ha nem izgulnánk a lökhárítóba épített ködlámpa és a hasmagasságot kurtító fellépő épsége miatt, akár lehetne is mit kezdeni a géppel és az 1,53 méter hosszú platóval. Bennem felmerült némi tűzifa fuvarozásának ötlete, de a félmillió forint felárat jelentő platóredőny menthetetlenül befagyott – a mérnökök által bekalkulált munkalehetőség eltűnt a semmiben.

Ha képesek vagyunk túltenni magunkat a Wildtrak céltalanságán, akkor békésen tespedhetünk az egyujjas, szervós kormány mögött. A külső csicsázás részben belül is feloldotta a pickupok általános fapadosságát. Ugyan a bőr és alcantara huzat úgy áll az üléseken, mintha kinyúlt volna, de ebben a kategóriában nem várhatunk jobbat – aki finnyáskodva túllépne ezen a szinten, vegyen SUV-t.

Kívülről hatalmas, belül sem kicsi, ám korántsem akkora, mint amit saccolnánk. Elöl nincs is gond, ott beszálláskor csak a kihalásra váró, műszerfalból kilógó kézifék szakítja le a combizmukat. A hátsó pad hivatalosan háromszemélyes – a márianosztrai börtönt többször megjárt felső szomszédom szerint pont olyan, mint ott bent.

Persze, aki egy pickup hátsó ülésen indulna világkörüli útra, az vagy ne vigye magával a műlábat, vagy vessen magára – munkáscsoportok rövid távú utazására viszont pont jó lenne. Kár, hogy erre használják majd legkevésbé a Wildtraket. Terheletlenül utazgatni vele amúgy sem kellemes. A merev hátsó tengely és annak laprugói miatt minden bütyköt megérzünk – ha nem lett volna lefagyva a platóredőny, szívesen belehánytam volna egy köb homokot.

Futólag végignézve a műszerfalon, azonnal szembetűnő a régi Pajerókban megszeretett műhorizont. Ugyan az iránytű és billenésmérő már digitális, de akkor is jó érzés rápillantani a három kerek műszerre – bennem felbuggyant az analóg romantika. Messziről sandítva a sok műanyagra, nem is rossz az összkép. Az olyan trehány megoldások, mint az elegánsnak beállított kormányagy gatyaként nyúló pereme, rontanak a megítélésen.

Magasabb fogyasztást vártam – az országúti használattal kicsalt 11 liter nem is olyan rossz egy háromezrestől. Igaz, normál üzemben egyáltalán nem kell erőltetni, már 1800-as fordulaton 380 Nm-t ad le; magasan ülve, a téli fagyot ülésfűtéssel kompenzálva kiválóan cirkálhatunk a nyomatékgörbe tetején.

Amit a gumi miatt elbukunk terepen, megnyerjük aszfalton; civil abronccsal nagyon kellemesen viselkedik a Wildtrak. Gördülési zaja minimális, csak a LIAZ-os motorhang és a szélzaj érvényesül. Éjszaka is bátran autózhatunk vele, példaértékű a lámpák ereje. Ha rajtam múlna, a padlófény áramkörét reflexből kiiktatnám; egy pickupra nem tudok divateszközként tekinteni.

A hátsó rolóval együtt 9,33 (nettó 7,469) millió forint az ára. A megcukrozott külsőt és a cicásított belteret meg kell fizetni. Akik munkára vennék, biztos, hogy a 6,62 milliós 2,5 literes Ranger alapverziót kérik, akik villogni és pozőrködni, talán komfortosabb eszközt találnak a SUV-k között – bárhogy is álcázná a Ford, ez akkor is csak egy teherautó.