Ezek mindenhol elmennek

Bemutató: VW 4x4 haszonjárművek

2012.06.08. 06:11

A PoHu átlag két-három évente rendezi meg az összekerekes haszonjárművei bemutatóját. Az előző apropója a Caddy 4Motion volt, míg most a főszereplő az új Crafter. Mellékszerepben az Amarok, immár automata váltóval is, helykitöltőnek egy kis T5-tel.

Az mindjárt feltűnt, hogy a Crafter túlságosan is kiemelkedik a tömegből, bár amúgy se egy apróság. Konkrétan 10 centivel lett magasabb a szabad hasmagasság, így már 60 centi mély pocsolyákon is probléma nélkül átsuhanhatunk.

Az összkerekes hajtást az osztrák Achleitnertől kapta. A rendszereikkel találkozhatunk még az Iveco és persze az ikertestvér Sprinter alatt is. Motorból nincs nagy választék hozzá, a legerősebbet kaphatjuk csak meg. Ez két literes biturbós dízel, 163 lóerővel és 400 Nm nyomatékkal, amit 1800-as fordulatnál képes leadni.

A rendszer mindig hajtja az összes kereket, alapból 50-50% százalékot oszt előre és hátra. Apróbb gondoknál összezárhatjuk a középső difit, és ha komolyabb problémával kerülünk össze a prérin, akkor segít a hátsó és az opciósan rendelhető első zárható differenciálzár. Ekkor már három elforgó kerékkel is ki tudunk mászni abból, amibe a 4x4 nélkül bele se kerültünk volna. A 60 centis gázlómélységen felül az egyéb terepértékei se rosszak, hiszen a rámpaszöge 25 fok, kapaszkodóképessége 45, az oldaldőlésszöge pedig 43 fok. Ez utóbbi például a Toyota Hiluxon 48 fok.

A futóműnek amúgy nincs sok köze az eredeti Crafter alatt lévőhöz, az osztrák mesterek teljesen újraépítették a rendszert, szerencsére jobb eredménnyel, mint Winkler Cougarját a hozzáértők egykoron. Az átépítés összesen negyed tonnát dob rá a saját tömegre, így természetesen csak 3.5 és 5 tonnás össztömegű változatban létezik. Ha új Crafterral akarunk menni hegyen völgyön, akkor persze nem tudjuk csak úgy leakasztani a polcról, külön megrendelésre hoznak. A 4Motion felára elég borsos a Ford és Citroën kétmilliójához képest, körülbelül hétmillió.

Az esemény másik fénypontja az automata váltós Amarok volt. Kicsit túlzásba estek, a Q7-ből is ismert 8 sebességes automatát rakták bele, fix összkerékkel, felező nélkül. Komolyabb terepre már nem vinném, de autópályán jól mutat majd Highline felszereltségben 11 millióért. Ebben segíthet az új 180 lóerős biturbós dízelmotor is, ami 420 Nm nyomatékra képes. Az automata váltóban annyi apró változást eszközöltek, hogy rövidebb lett az egyes, így kvázi fél fokozatként segíthet a földúton, illetve a 8. sebesség overdriveként funkcionál, így kevésbé pörög a motor autópályán.

A fogyasztás csökkentésére immár az Amarok is rendelhető a Bluemotion csomaggal, ami amitől akár fél liter megtakarítást is nyerhetünk 100 kilométeren. A csomag tartalmazza a stop-start leállító rendszert, a fékenergia-visszanyerést és a kis gördülési ellenállású abroncsokat. Itt egy kis ellentmondást érzek, hiszen az eco gumik nem igazán alkalmasak a terepjárásra.

A négy megjelent versenyző közül a Transporter volt a rangidős az négy hajtott kerék témában. Immár 27 év telt el azóta, hogy bemutatták az első széria gyártású kisteherautót, a T3 Syncro-t. Ebben még viszko kuplungos osztómű adagolta az erőt előre-hátra. Az alapkoncepció a T4-nél se változott, csak persze a hajtás fordult meg, lévén a motor előre vándorolt. A komoly váltás a T5 szériával érkezett, ennél már Haldex-el oldották meg a kerekek hajtását, és innen 4Motion néven futott tovább.

A csapat maradék tagja is kiemelkedő példánya fajtájának, a VW Caddy-n kívül jelenleg egyik magyarországi dobozos kishaszonjárműben sincs összekerékhajtás. Bár a PSA és a Fiat is forgalmaz terepre optimalizált modelleket, de azok csak kicsit megemelt, fronthajtású modellek ESP-s villanysperrel. A Caddy-ben is a T5-ből ismert Haldex kuplungos megoldást találjuk.

Az egész napos terepbemutatón a Hungaroringen kialakított tereppályán kipróbálhattuk, mit tudnak a járművek. A komolyabb akadályokra csak az Amarokot engedték rá, ide feltehetőleg a T5-öt és a Caddyt a kis hasmagasság, a Craftert pedig a néhol szűk utak miatt nem engedték. Így míg a pickupok vígan lubickoltak a vizesárok 45 centi mély hűs habjai között, addig a többiek a dombok lankáin mutathatták meg, ők is tudnak hegyet mászni, földúton menni oldalra dőlve. Néhány Amarok még a pálya elején begyűjtött gyorsan pár kavicsot a fékekhez, így – mivel a lassú tempó miatt nem tudta kivetni a kerék – hangos sivítással jelezték, éppen merre járnak. De végül senki nem akadt el, és nem kellett szégyen szemre hívni a traktoros egy kis rángatásra.