Valahogy ellentétes fogalomnak tűnik a végeláthatatlan táblán kukoricát vető traktor és a precízió. Pedig milliméteres pontossággal kerülnek kiszabott helyükre a magok, ettől lesz hatékony a termelés. Egy Fendt 722 szuper-traktorra függesztett Monosem ikersoros vetőgépet próbáltam ki Beled környékén.
Amikor az országúton himbálózva vonul egy ilyen négy és fél méter széles monstrum, az embernek óhatatlanul eszébe jut, hogy milyen rémítő megelőzni. Valószínűleg ki sem nézné belőle, hogy természetes közegében, a földeken milliméteres pontosságú munkára képes, és hogy milyen sok múlik ezen. Talán meglepő az is, hogy ez a gépkombináció nemcsak az ő autójánál drágább sokkal, hanem sok luxuskocsinál is – úgy nyolcvanmilliót kóstál.
Beled környékén vagyunk, a Kalász Kft.-nél. Tejgazdaságukban mintegy ezer szarvasmarhát tartanak, azoknak lesz silókukorica a ma elvetett magból. Tudvalevő, hogy a kukoricát már nagyon régóta szemenként vetik, a megfelelő távolságonként és sorközzel. Amerikában aztán rájöttek, hogy jobb a talajvíz kihasználása, és negyedével nagyobb a terméshozam, ha dupla sorokat vetnek, amelyekbe fél osztásközzel elcsúsztatva kerülnek a magok. Nálunk is ez a Twin-Row technológia járja már, és az erre szolgáló csúcstechnikát próbálom ki.
A német Fendt az erőgépek királyának számít, tele különleges megoldásokkal, ennek megfelelően jó drága is. A 722-es a harmadik legnagyobb, 7-es széria darabja, 220 lóerős. Könnyedén és gyorsan húzna egy öt- vagy hatvasú ekét, de most nincs szükség a csúcsteljesítményére, csak a súlyára: hátsó függesztőszerkezetére akasztva viszi a 3,7 tonnás vetőgépet, ettől egy kisebb traktor első kerekei simán a levegőbe emelkednének. Igaz, elöl meg jó hét mázsát nyom a műtrágyaszóró fronttartály, de az sem lenne elég a kiegyensúlyozáshoz, kell ide a traktor nyolc tonnája. Így együtt meglehetősen impozáns kombinációt képeznek, tíz méter hosszú az egész.
Négy lépcsőfokon kell felmászni a légrugózású fülkébe, majd jól becsapni az ajtót, mert igencsak passzentos a port kizáró gumiszigetelés. Helyet foglalok a testsúlyra beállítható, és persze szintén légrugós vezetőülésen. A kormánykerék minden irányban, széles határok között állítható, és a műszerfal is vele mozog, nehogy takarásba kerüljön valami. Az óriási üvegfelületeken keresztül minden irányban remek a kilátás. Motorindítás slusszkulccsal, barátságos dörmögés hallatszik. Naná, hogy szelektív katalitikus redukcióval és AdBlue adalékkal működő, környezetkímélő a motor: az EU éber figyelme kiterjed a mezőgazdaságra is. Jobb kezemet a kartámaszon nyugtathatom, amelynek első végén sorakoznak a kezelőszervek: multifunkciós joystick, számos gombbal, fokozatmentes kézigáz, és kapcsolók, amelyekhez sokféle funkciót lehet rendelni.
Pedálból szokás szerint három van, de egyiket sem igen kell használnom. A kuplung eleve csak centizésre, finom mozgásokhoz való, amúgy elfelejthető. Fékezni nem kell, mert ha nem hajt a motor, rögtön megáll a nehéz gép a porhanyós földben. Gázt csak elinduláskor adok, majd átveszi a felügyeletet a sebességrögzítő, amely a mostani vetésnek ideálisan megfelelő 10 km/órára van beprogramozva. A Vario-hajtómű a Fendt specialitása, ennek működéséről lásd a keretes részt. A joystick előre-hátra mozgatásával be lehet avatkozni, de amúgy automatikusan dolgozik.
A művelet tehát úgy fest a gyakorlatban, hogy egy-egy kapcsolóval leengedem a földre a műtrágyaszórót és a vetőgépet, az irányváltó kapcsolót üresből előremenetbe pöccintem, adok egy kis gázt, elindul a traktor, a nevetségesen könnyen járó kormánnyal nagyjából becélzom a soron következő nyomvonalat, az önműködő sebességszabályozás érdekében jobbra lököm a joysticket, majd megnyomok rajta egy piros gombot. Ennek hatására belép a GPS-alapú Topcon kormányzás: elengedem a volánt, és hagyom, hogy magától forogjon ide-oda, míg rá nem talál a traktor a soron következő sávra. Kissé kísérteties, mintha varázslatot látnék.
A sokféle traktorra utólag felszerelhető Topcon nem csak a sima GPS jeleket fogja, hanem az úgynevezett RTK korrekciós jelforrást is, ennek köszönhetően képes kiküszöbölni a civil felhasználású GPS „lebutítását”, és ténylegesen 1-2 centiméteres pontosságot tartani. Ezt mindjárt figyelemmel is kísérhetem egy jó nagy monitoron: inkább azt nézem, mint a traktor szintén jókora, színes Varioterminál érintőképernyőjét, rajta a sokféle adattal és beállítási lehetőséggel, hiszen azok részéről nem várható most semmi izgalmas. És igen: stabilan tartjuk az elvárt pontosságot.
De miért van erre szükség egy óriási kukoricaföldön? Mert sokba került a megművelése a mai állapotra, sokba kerül a vetőmag és a műtrágya, komoly veszteség lenne sorokat kihagyni vagy az előzőre rávetni, így viszont maximális a hatékonyság. A rendszer képes arra, hogy ha egyszer körbemenve megtanították neki a földtábla alakját és méreteit, akkor attól fogva bármilyen traktorral és géppel pontosan dolgozik rajta, csak a gép munkaszélességét kell beprogramozni. Egy konkrét előnyét máris érzem az egésznek. Ha például szántanék, nyilvánvalóan jól látszana, hol jártam már, de vetéskor alig vehető észre, különösen most, hogy a hátszélben körülvesz az általunk felvert porfelhő. Topcon nélkül nem centiket tévedhetnék, hanem sokkal többet is. Az agronómus a haját tépné – vagy az enyémet.
Miközben a klimatizált fülke komfortját és a rádióból szóló zenét élvezve robogok fel-alá, igazából csupán a táblavégi fordulókban vezetve a traktort, van módom figyelni a munka minőségét, és épp arra is való ez a sok automata, hogy a lényegre összpontosíthassak. Külön kis képernyő mutatja a vetőgép működését, hiszen most ezé a főszerep. Minden sorhoz egy úgynevezett vetőkocsi tartozik, amelynek a tartályából egy forgó tárcsához folyik le a mag, és vákuum szippantja oda a tárcsa peremén elhelyezkedő furatokhoz. Amikor a tárcsa oda fordul, ahol már nincs mögötte vákuum, a mag egy csövön át lepottyan a csoroszlya által húzott sekély árkocskába, épp oda, ahová kell, majd kis gumikerekek betakarják földdel. A depressziót egy nagy ventilátor kelti, amelyet kardántengelyről hajt a traktor teljesítmény leágazó tengelye. Apró érdekesség, hogy a vetőkocsik tárcsáját már a vetőgépnek a földön guruló járókerekei hajtják, lánc közbeiktatásával. Ezáltal az erőátvitel részévé válik a szántóföld.
Közben dolgozik a műtrágyaszóró fronttartály is, ennek ventilátora hidraulikus, és a traktor hidraulika-rendszeréről működik. Levegő viszi hátra a fehér szemcséket, a fülke mellett elvezetett műanyag-csövön keresztül, és a tápanyag is közvetlenül a magok mellé kerül, de már nem szemenként, hanem területarányosan adagolva, akárcsak a vetőkocsik fölötti kis tartályokból érkező talajfertőtlenítő szer, amely a kukoricabogártól véd.
Amikor kiszállok a fülkéből, és végignézek a táblán, alig látszik különbség a két része között, pedig ahol végigmentünk már, ott pontosan, egyenként elhelyezve ott ülnek a kukoricaszemek, kicsivel a felszín alatt: az már nem puszta föld, hanem vetés. Méghozzá precíziós. Ha ezt tudná a gazdaság ezernyi szarvasmarhája, még nyugodtabban kérőzne: biztosítva van a holnap kellő mennyiségű takarmánya. Én pedig szinte semmit sem dolgoztam érte, csak automaták gombjait nyomogattam? Azért nem egészen: a kukoricát papírzsákokból, kézzel töltöttük be a vetőkocsik tartályába...
A Fendt Vario-hajtómű
Egy traktor óránként 20 métertől 60 kilométerig terjedő sebességéhez és óriási mértékben változó vonóerejéhez nagyon finoman változó áttételezésre van szükség. A legtöbb gyártó valamilyen automatizált csoport- és fő-váltóművel oldja meg ezt, a Fendt viszont kifejlesztette a Vario-hajtóművet, amely kiváló hatásfokkal, és lényegében fokozatmentesen, azaz végtelenül sok fokozattal, és folyamatos erőátvitellel működik. Lényege, hogy a motornyomatékot fogaskerekek kettéágaztatják egy mechanikus és egy hidrosztatikus részre, majd újból egyesítik az összegzőtengelyen, amelyről a négy kerékre jut a hajtás. A mechanikus részről nincs sok mondanivaló, hasonlít az autók sebességváltójához. A hidrosztatikus fél hidroszivattyúból és hidromotorból áll, ezekben a munkahengerek a tengely körül, azzal párhuzamosan helyezkednek el (mint a revolver töltényei), és bennük a dugattyúk a tengellyel forgó imbolygótárcsával állnak kapcsolatban. Ha a tárcsa merőleges a tengelyre, akkor nem mozognak a dugattyúk, ha viszont egyre ferdébbre állítják, akkor fokozatosan nő a löket. A Fendt Vario-hajtóműben a legnagyobb kitérés 45 fok, a rendszernyomás 550 bart érhet el.
Az egész a TMS (Traktor-Management-System) felügyelete alatt áll. A „gázpedál” tulajdonképpen csak egy potenciométert állít, ezzel nyilvánítja ki a vezető a sebességigényét. Az elektronika kis sebességnél („teknőc”) a hidrosztatikus rész áttételét folyamatosan változtatva tartja lehetőleg alacsonyan a motor fordulatszámát, majd ahogy nő a sebesség („nyúl”), egyre nagyobb hányadot vesz át a hajtásból a jobb hatásfokú mechanikus sebességváltó. Angol nyelvű oktatófilm:
