2004.03.10. 17:31

Március tizedikén, szerdán a Mammut bevásárlóközpont negyedik emeleti rendezvényteremben tartotta a Porsche Hungária az új Volkswagen-kishaszonjármű hazai sajtóbemutatóját. Hogy miként vonszolták fel a két Caddyt a legfelső szintre, nem tudom - mindenesetre ott voltak és megnézhettük őket.

csik.jpg

Érdekes, hogy pont a Caddynek, a VW igavonó öszvérének, szürke hétköznapi járművének, pizzáskocsijának és ilyesmijének tálalása csapta le nálam kis híján a nagyképűség-befogadási biztosítékot. Az ember egy Passat, de még egy Phaeton esetében sem lenne képes eltakart száj nélkül tudomásul venni olyan aláfestő kifejezéseket, mint "Az ász, ami mindent visz". Pedig a Caddy egész bemutatója erre a képre épült: rögtön a show elején mókás kártyabarlang-hangulatban profi krupiék közreműködésével autóskártya-partikat játszottunk (nyertem is egy öngyújtót meg egy kulcstartót).

Aztán megkezdődött a show érdemi része. Miközben azt hallgattuk, hogy milyen jó és milyen szép az autó, a krupiék kártyalapokat osztogattak a sajtó képviselőinek, melyeken adatokkal bizonyítva az szerepelt, mennyire kategóriaelső is a Caddy. A konkurenseket a mostanság divatos politikai korrektség jegyében csak egy-egy felségjelzés segített azonosítani. A hostesslányok szép lassan elhurcolták a két bemutatóautót takaró embernagyságú kártyalapokat, lassan feltárultak a Jolly Jokerek, esetleg adu ászok, ahogy a szövegkörnyezet épp megkívánta.

Nem kevés nyomozással sikerült feltárni a Caddy versenytársainak vélt modellek listáját. Ne menjünk bele nagyon az összehasonlítások korrektségébe, csak két rövid elemzést vetnék ide: USA-színekben például a Ford Transit Connect SWB 1.8 DuraTorq, azaz a legrövidebb kivitelű, ugyanakkor legerősebb dízelmotorral szerelt törpe-Transit indult. Ez valóban minden paraméterben gyengébb a legerősebb Caddynél. Érdekességképpen azért megemlítem, hogy a legnagyobb dobozos Transit Connect nagyobb rakteret és teherbírást szűk százezer forinttal olcsóbban kínál a VW által példaként hozott Caddynél, igaz, továbbra is gyengébb motorral.

Olaszországból a VW a Fiat Doblo Cargót választotta legyőzendő ellenfélnek, ahol az alapmodell és a legerősebb dízel szintén alatta marad a Caddy kiválasztott paramétereinek, de mintegy negyedmillióval a Caddy csúcsmotoros modellének ára alatt már vehetünk olyan Doblót, ami 55 kilóval és 600 literrel több miegymást képes elvinni. Azt javaslom minden Caddy-kategóriában gondolkodó vásárlójelöltnek, hogy ne sajtóanyag alapján döntsön, hanem nézzen körül alaposan a piacon: olyan nincs, hogy valami mindenben jobb, mint minden más. Persze még azt sem egyszerű megmagyarázni, mi a kategória, ahol az új haszon-Volkswagen teret kér magának. A '96 óta gyártott elődmodell még a Polo műszaki alapjain nyugodott, az új Caddyt viszont már 50%-ban Golf, illetve Touran alkatrészekből építették.

Kár is lenne, ha mi is belesüppednénk az összehasonlítgatás bűzös mocsarába, nézzük inkább magában a Caddyt. Mik is az új modell ütőkártyái? Kívülről semmi különös, a Transit Connect-féle bumfordiság keveredik franciásan lágy vonalakkal, a front a hatalmas, fényezetlen lökhárítóval és a hatalmas emblémával átmenetet képez a Golf és a Transporter között. A Caddy nem látszik akkorának, amekkora valójában, a tömzsi sziluett elfedi a nagy teret. Az elődmodell mellé állítva már látható a felfúvódás. Ami a leglátványosabb: az utastér magassága utolérte a raktérét, látványos az egyterűsödés. Az autó méretadatai: 4405 mm-es hossz, 1802 mm-es szélesség és 1833 mm-es magasság, 2682 mm tengelytávval.

Szemezgessünk kicsit a sajtóanyagból, miket tud az új autó: "A Kombi változatban akár 7 ülőhely is kialakítható." Sajnos ezt a bemutatott autón nem láttuk, mi több a Caddy Kombi írásos extralistáján sem szerepel, mivel ára még csak most képződik. Hmm. Más: "A Volkswagen megértette az idők szavát, és az úgynevezett "integrált" városi szállítóautók osztályában felállítja a mércét a rakodótér és a hasznos teherbírás tekintetében." Na jó, inkább hagyjuk a sajtóanyagot.

Van tehát egy igény szerint kialakítható, jókora dobozunk, amiben tarthatunk 3,2 köbméternyi teret, 750 kilogramm rakományt, vagy a vezetőn és anyósán kívül három, vagy akár öt utast. 1172 mm a hely a két kerékdoboz között - befér egy Euro-raklap. Ezeket az objektumokat egy - opcionálisan két - széles, hetven centis oldalajtón, vagy az igény szerint asszimetrikusan oldalra, vagy szimmetrikusan felfelé nyíló hátsó ajtón át zúdíthatjuk be, illetve zsiráfablak is rendelhető. Vontathatunk további másfél tonnányi rakományt, ami a kategóriában szép teljesítmény.

A Caddy kényelmes, de haszonjárműsen praktikus és a szó jó értelmében vett igénytelen belteret kínál a sofőrnek és az utasoknak. Van egy szép, letisztult műszerfal, kormány és ajtókárpit, van sok pohártartó és kis rekesz, van egy, az autó teljes szélességén végigvonuló polc a tető alatt okmány- és dzsekitárolásra - és van egy ajtó nélküli kesztyűtartó, amit nem értek. A tervezés folyamatában valószínűleg a kesztyűtartó kialakításánál ment el pisilni a presztízsfelelős.

Biztonság tekintetében is jól áll a Caddy: széria az ABS, az ASR, tehát a blokkolás- és kipörgésgátlás. Utóbbi egy MSR nevű rövidítéssel is bővült, ami a kipörgést motornyomaték-szabályozással is próbálja csökkenteni. A Caddybe egy, a Kombiba két légzsák alapáron jár, minden ülésen hárompontos öv óvja az utast.

A motorválasztékban szerepel egy-egy harmatos benzines és dízel: van az 1.4-es, ötezres percenkénti fordulaton 75 lóerőt, 3300-nál 127 Nm-t kifejtő 16 szelepes és van egy új dízel, a kétliteres PDSDI, mely csak 70 lóerőt és 2200-as fordulaton 140 Nm-t produkál. Ez a szívódízel 34 lóerővel és 110 Nm-rel gyengébb a PDTDI-nél - viszont 4-500 ezer forinttal olcsóbban vásárolhatunk Caddyt vele. Aki úgy gondolja, választhat 1.6-os, 102 lóerős benzinmotor is, ami főleg a személyautóként használt Kombi kivitelt mozgathatja majd komfortosan és elfogadhatóan.

Korunk sajátossága, hogy a gyengébb motorok többet fogyasztanak: az 1.4-es katalógusadata 6,5. az 1.6-osé 6,4, az SDI-é 5,3, a PDTDI-é 5,1 liter üzemanyag száz kilométerre. Az autó jókora homlokfelületét elnézve azt hiszem nem teszem felelőtlenül, ha ezeket az értékeket mosolygással veszem tudomásul - majd a teszten kiderül az igazság.

Az új Caddy ára tökéletesen elfogadható. A sajtóbemutatón az előadó elkövetett egy hibát: "olcsó"-nak nevezte az autót, persze azonnal elsápadt, és "kedvező árú"-ra korrigálta ezt a marketingkommunikáció bibliája által tiltott jelzőt. Pedig a Caddy nevezhető olcsónak is, a 16 szelepes, 75 lovas 1.4-es alapmodell 2384000 forintos nettó áron elvihető, az ötszemélyes Kombi ugyanezzel a motorral 3280000-től indul. A 104 lóerős PDTDI-vel nettó 3188000 és 4408000 forint a dobozos és személy-Caddyk ára.

Új VW Caddy

Az új Caddy borzasztó fensőbbrendűség-tudatot sugárzó, taszítóan presztízsorientált autó, amely egyben átgondolt, jól használható konstrukció széles motorpalettával - elfogadható áron. Egy négykerekű nonszensz, ilyen az élet. Bizonyosan hamarosan jócskán lesz belőle az utakon - és nem csak a hatalmas embléma miatt.