Bemutató: Trollino troli
Lassan ballagunk a trolik pihenőhelye felé. László Zoltán a villamosokkal kapcsolatos nézeteit osztja meg velem. Szemérmesen beismeri, hogy nem szívesen vezetné őket, túlságosan kötött a pályájuk. Zoltán tíz éve vezet trolit, és több mint három éve Trollinót. Az ő feladata, hogy tesztelje, esetenként szélsőséges próbáknak tegye ki a magyar-lengyel kooperációban készülő, mindenféle csúcstechnikával felszerelt trolikat , nehogy az átadás után jöjjenek ki rejtett hibák. "Hiába finomkodok vele, ha a sofőr majd izomból rángatja a kormányt."
Képeket mutat trolikról, időrendi sorrendben. Az első, amelyik a harmincas években közlekedett leginkább egy oldalára fektetett telefonfülkére emlékeztet, mindenesetre nagyon bájos. "Tévedés, hogy megsemmisült a második világháborúban, túlélte a bombázást" - ismeri be Zoltán, én pedig megadóan úgy teszek, mint ha tudnám, miről van szó.
Közben kiérünk a parkolóba, ahol piros trolik végeláthatatlan sora vár minket. Mindenféle érdekesnek tűnő információt oszt meg velem Zoltán, akiről kiderült, hogy szakszervezeti elnök is egyben, de csak annyit sikerül megértenem az egészből, hogy a legújabbnak számító 412-es Ikarusok nem tartoznak a kedvencei közé. Ezt többször is elmondja, úgyhogy biztosra veszem, komolyan gondolja. Összevissza cikázunk, míg nem kiérünk a parkoló végébe, ahol a Ganz és a Solaris gyártásában készülő zöld-fehér Trollino vár türelmesen.
Lágy formák uralják az óriási, 18 méter hosszú magyar technikával és lengyel karosszériával ellátott alacsonypadlós trolit. Kisvártatva megérkezik a Ganz Transelektro munkatársa is, Tamás, aki rákapcsolja laptopját a busz űrtechnikát idéző elektronikai központjára, amiről mindössze annyit tudok meg, hogy öt processzor dolgozik benne. A többi titok. Miközben a technikai munkatárs és a tesztpilóta megbeszélik a beállításokat (600 volton rendben...aha) körülnézek a troliban.
Kellemes és praktikus a beltér, ráadásul olyan illata van, mint egy új autónak a bemutatóteremben. A vezetőfülkében vagy két tucat gombot találok, középen kilométeróra, mindenféle színben villogó izék, meg egy LCD kijelző. Feljebb óriási, síkképernyős monitort látok, amin a két hátsó ajtó, az egy hátrameneti, valamint az áramszedő kameráinak képe látható. Látható lenne, de most épp nem működnek. Mindenesetre a busz felszereltségéhez tartoznak, persze ez az olasz példány.
Ami majd Budapestre érkezik , kevesebb technikával lesz felszerelve. Az üldözési mániások is megnyugodhatnak, nem lesznek kamerák, ami persze nem feltétlenül baj, hiszen - mesélik - a próbajáratokon az utasok az óriási és egyértelmű stop gomb helyett következetesen az elérhetetlen, burkolatba simuló kamerákat próbálták nyomogatni. Az Olaszországba szánt trolikkal ellentétben a fővárosiak valószínűleg nem tíz kilométert, "csupán" tízmegállónyit, mintegy két és fél kilométert tudnak majd akkumulátorról megtenni (a BKV még nem döntött), kérdéses, lesz-e légkondi, ezenkívül nem elektronika, hanem sofőrizom mozgatja majd a fogyatékkal élőknek kialakított rámpát.
