Jobb volt a furgon

Teszt: Opel Vivaro SWB 1.9 Tdi

2002.10.28. 05:10
A Trafic-Vivaro testvérpárost mindenki az egekig magasztalta. Főleg az idén februárban megrendezett "The van of the year" választás után előzött meg minden mást a népszerűségi listán.

 
   
 







A nagy fényezés közben fuvaros ló módjára mindenki csak a kisteherautó változatot mustrálta. Ezért beszereztünk egy Vivaro kisbuszt, hogy csak itt, csak most, csak nektek és értetek elsők között mutassuk be a sziámi ikrek kilencszemélyes változatát.

 
   
   

Az Opel tesztelése közben nagyítóval kerestük az apró részleteket, melyek alapján határozottan meg lehet különböztetni a Renault-tól. Három markáns fajtabélyeg segítségével állapíthatjuk meg, német vagy francia felségjel alatt utazunk. A legszembetűnőbb az eltérő hűtőrácson és a hátsó ajtón díszelgő márka- és típusjelzés. A tüzetes szemlélődő már azt is észreveszi, hogy a Traficnál közvetlenül az első lámpatest alatt húzódó irányjelzőt a Vivarónál az első lökhárítóba építették.

A legjellegzetesebb eltérést már csak azok veszik észre. akik helyet foglalnak egyik vagy másik jármű volánjánál. A Traficban négyküllős, a Vivaróban háromküllős kormánnyal lehet irányítani a járművet. Sőt a rádió száműzött kezelőszervei is más-más helyen, a Traficnál a kormányoszlopon, a Vivaróban pedig közvetlenül a kormányon tanyáznak.

 
   
 

A beszállás épp olyan könnyű, mint a kisáruszállítóba, köszönhetően a tágas fellépő és a feldomborodó Jumbo tetőnek. A kissé kemény anyaggal bélelt ülések kényelmesek, a vezetőülés tág határok között állítható. Az ajtóba épített könyöklő sajnos nem sikerült tökéletesre, ezt már a kisáruszállító változatnál is tapasztaltam, véleményem azóta sem változott sokat. Egyetlen megoldás lehet, ha az ablakot teljesen leengedve kezünket félig kilógatjuk, de mindezt télen, -10 oC-ban teljesíteni embert próbáló feladat, ha nem egyenesen teljesíthetetlen.

A vezető melletti utasülés olyan, mint a kisáruszállítóban: egynek kényelmes, kettőnek szűkös. A műszerfalat felülről takaró lemez a kisbuszban inkább volt zavaró, mint ötletes, mivel a vezetőülés magasságát nem lehetett állítani, ezért állandó jelleggel belelógott a látómezőbe.

 
   
   

A rakodórekeszek tágasságára igazán nem lehet panasz. Az ajtók oldalzsebeibe egy vaskos iratköteg és egy másfél literes palack is elfér. A kesztyűtartó tágas, ide is bepréselhetünk egy ásványvizes palackot. A már emlegetett műszerfal felső íve alatt rengeteg hely van, de dinamikus kanyarodásnál rendszerint átrendeződnek a tárgyak.

Ha nem sajnáljuk a pénzt a manuális klímára, a kesztyűtartó is kap egy beömlőnyílást. Bár a klímáért leszurkolt 300.000 Ft csak az első sorban ülők számára jelenthet felüdülést, a hátsó két üléssor részére egyetlen beömlőnyílást sem készítettek. A kormányoszlop távolsága és helyzete állítható, minden sofőr megtalálhatja a számára optimális helyzetet.

 
   
 

A jármű kormányzása sem igényel különösebb erőfeszítést, a szervórásegítésnek köszönhetően kisautós könnyedséggel lehet irányítani a Vivarót. Szűk helyeken is gond nélkül lehet vele manőverezni. A rádió a kormányra szerelt kapcsolókkal irányítható, bár a Trafic bajuszkapcsolós megoldásánál több funkciót lehetett változtatni. Az oldalsó visszapillantó tükrök tökéletesen végezték feladatukat, az alsó nagylátószögű tükör minimálisra csökkenti a jármű holtterét.

Az az ötletesség, amivel az autó külsejét és a vezető környezetét kialakították, a utastér megalkotásánál sajnos elfogyott. A belső tér igényességére nem lehet panasz. Annak ellenére, hogy csak gumit és műanyagot használtak, nem kell plusz pénzért a zsebünkbe nyúlni, hogy az utasfülkét otthonosabbá varázsoljuk. Az ülések is elég szélesek három ember számára, de ezzel ki is merült a dicséret.

 
   
   

A "busz" szó hangoztatása közben pavlovi reflexekkel villámlik át az agyamon a "tágas" jelző, de a Vivarót tekintve legfeljebb csak magamat tudom szerencsétlen átvert blökihez hasonlítani. A lábtér buszhoz mérten kissé szűkös, egy luxuslimuzin térkínálatával már csak nehézkesen küzdene meg, és a csomagtér se igazán alkalmas egy világkörüli utazás megszervezéséhez.

Majd elfelejtettem, azért még egy pirospontot felkarcolhatunk az Opel neve mellé, ugyanis a 2. és 3. üléssor önsúlya lehetővé teszi, hogy az erősebbek egyedül kivegyék azokat. Más kisbuszoknál nem ritka az akár 90 kilogrammos üléssor sem, ember legyen a talpán, aki azt önerőből kiemeli!

Az Opel két dízelmotorral forgalmazza a Vivarót. Mindkettő 1,9 literes, töltőlevegő-visszahűtéssel felvértezett turbódízel, közös nyomócsöves befecskendezéssel. A gyengébbik 82 lóerős (3500 RPM), 190 Nm forgatónyomatékkal (2000 RPM), az erősebbik 100 lóerős és 240 Nm-es forgatónyomatékkal rendelkezik hasonló fordulatszám-tartománynál. Az Euro 2000-es normákat kielégítő motorok szervizperiódusa 30.000 kilométer. Az erősebbik dízel motorhoz a hatsebességes váltót szerelik.

 
   
 

A Vivaro kisbuszban is az erősebb, 100 lóerős dCi-t hajtottuk. Az 1870 köbcentis motor dízeleknél ritkán tapasztalt dinamizmussal rendelkezik, amellett csendes, egyenletes járású, az utastérben szinte alig hallani valamit a hangjából. A pörgős kis dízel pillanatok alatt gyorsítja a kasztnit 100 kilométeres sebességre, és a 155 km-es végsebességet is meglepő gyorsasággal képes elérni. Üresen valamivel lomhább, mint áruszállító társa, ami a nagyobb önsúlynak tudható be, a gyorsuláson mindössze egy másodpercet ront a majd 300 kilogrammos többletsúly.

A hatsebességes váltó tökéletesen passzol a 100 lóerős dízelhez, autópályán ezzel is lehet csökkenteni az amúgy sem vészes fogyasztását az autónak. A műszerfalba épített váltó mind helyzetével, mind kezelhetőségével szerintem továbbra is az egyik legjobb megoldás, nagyon jól kézre esik és a középső utas sem panaszkodhat a kar túlzott közelségére. Az egyetlen szokatlan dolog, hogy előzésnél sokkal hamarabb kellett magasabb fokozatokat kapcsolni, hiszen az ötsebességes váltóhoz képest eltérő áttételezés miatt a motor hamarabb érte el a maximális fordulatszámot.

A kisáruszállítónál megszokott erélyes fékhatásról a Vivarónál is elöl a 305 milliméter átmérőjű, hűtött, hátul pedig a 280 milliméter átmérőjű tárcsafékek gondoskodnak, a blokkolásgátló (ABS) és az elektronikus fékerőelosztó (EBV) szintén az alapfelszereltség részét képezik. Bármilyen útviszonyok között, akárhány utassal irányítható maradt a jármű, még teljes fékezés mellett is. Majd' hanyattestem, amikor a töltőpisztolyt visszahelyeztem a benzinkútnál: vegyes használattal, takarékosnak éppen nem nevezhető vezetési stílussal, 7,8 litert fogyasztott az 1,9-es dízel.

   
  Műszaki adatok:
 
 A jármű hossza: 4782 mm / 5182 mm
A jármű magassága: 1958 mm
A jármű szélessége: 1904 mm
Tengelytávolság: 3098 mm / 3498 mm
Hasznos terhelés: 973 kg / 985 kg
A jármű tömege: 1923 kg / 1975 kg
Megeng. össztömeg: 2900 kg / 2960 kg

A Vivaro kétféle tengelytávolsággal rendelhető, a 3,1 m tengelytávú normál hosszúságú jármű csomagtere 0,6 m3, a 3,5 méteres tengelytávú változat csomagtere 1,08 m3. Ha a 2. és a 3. üléssort kivesszük, akkor a rövid tengelytávú változat csomagtere 4,34 m3-ig, a hosszú tengelytávúé 5,31 m3-ig növelhető.

Dizájnosnak dizájnos, kényelmesnek kényelmes, de őszintén szólva hiányoltam belőle azt az egyediséget és ötletességet, amivel a kisáruszállító változat mindenki szívébe belopta magát.

Értékelés: 4 - Az utastér tervezésénél kifogytak a korszakalkotó ötletekből.