Benzinen ülni jó!

Próba: Honda Jazz 2008

2008. szeptember 18., csütörtök 01:09

A Jazz, így második generációsan is rövidebb ezeknél vagy tíz centivel. A japók mégsem azon törték a fejüket, hogyan lehetne rosszabb egy Civicnél, sőt. A motor rettenetesen keskeny, és nagyon elöl van a motortérben, az aksinál (28 Ah) az első mobiltelefonok is nagyobbak voltak, a szélvédő meg annyira a motortér fölé nyúlik, hogy egy francia autónál felsikoltanék: ezt meg hogyan fogják javítani?!

És maradt a régi trükk, a tankot az első ülések alá tették (szerencsére a benzin lötyögése nem hallatszik). A hátsó pad tehát nem egy dudoron van, hanem lábakon áll, és nincs alatta semmi. Ha felnyitjuk, magas tárgyak szállíthatók állítva. Viszont előre is csukhatjuk az egészet, ekkor meg óriásira bővül a csomagtartó, mivel az ülés összehajtva oda tottyan be, ahol normálisan a tank lenne. Ezt nevezték el Mágikus Üléseknek, de ennyi erővel úgy is hívhatnák: Dugjátok Fel a Karakurit.

Mint a térkihasználás bajnoka, mindig is tetszett a Jazz, és ezzel így volt még vagy kétmillió ember a Földön. Azonban a hengerenként két gyertyával és ugyanennyi szeleppel operáló motorokat meg a suta kormányzást nem szerettem. A Micra vagy akár a Fiesta is agilisabb volt nála.

A motorkérdés, úgy tűnik, most megoldódott, mivel mindkettő 16 szelepes és i-VTEC vezérlésű. Az alapgép 1,2 literes, a nagyobb kis jóindulattal 1,4-es – voltaképpen 1,3-asra illene kerekíteni az 1339 köbcentit. Ami feltűnő: a motorok iszonyatosan csendesek. Még felnyitott motorházfedéllel is lényegesen halkabban ketyegnek alapjáraton, mint egy mátrixnyomtató. A bemutatón a hondás autóhurcoló srácok simán ráindítottak, amikor járt. A 90 és a 100 lóerő között elvileg nincs nagy különbség, de az élet mást mutatott. Dízel Jazz nem lesz, talán hibrid igen, de az is később.

Az új forma elsőre olyan, mintha a régi Jazzt megcsinálták volna lufiból, és egy kicsit túlfújták volna. Az ülések magasabbak, az első székek távolabb vannak egymástól. Hátul akkora a lábtér, hogy a sajtóbemutatón a Jazzekkel sofőrös limuzint játszottak: ezekkel vittek minket a vacsorára, és bárki gond nélkül elfért, pedig a hondások nem törpéket szerződtettek vezetőnek. Ja, és egy apróság: az ülések formája is jobb, hátul meg normálisabb szögben áll a háttámla, és hosszabb az ülőlap.

A műszerfalat is megújították, régen olyan mintázatú és keménységű volt, mint egy golflabda. Ez annyiban változott, hogy a felszínre rádolgoztak egy leheletfinom burkolatot. Olyan a tapintása, mintha fekete hungarocellt fogdosna az ember. Hasznos, hogy matt a felszíne, de úgy tűnt, hajlamos a karcolódásra. A műszeregység rafinált vöröses háttérvilágítást kapott, ennél jóval primitívebb megoldások dívnak a mai kiskocsiknál. És még egy lényeges apróság: a kormányt már tengelyirányban is lehet állítani.

Melyik Jazz volt a legszimpatikusabb? Lapozzon!

Ha választanom kellene, én a nagyobbik motort venném, mert az 1,2 literes rugalmasságban nem az igazi, tényleg csak szigorúan vett városi tötyörgéshez és maximum országúti tempóhoz ideális. Hiába a „váltási segédlet” (le-föl nyíl mutatja, hogy mit kapcsoljunk), a 4900-nál leadott maximális nyomaték nem képes a V8-asok fölényét nyújtani.

Érdekes módon a száz lóerős gép lényegesen jobb. Nem azért, mert jobban gyorsul százra, hiszen egy másodperces előnye (12,6 helyett 11,5 s körül) javarészt abból származik, hogy kettesben megfutja a százat, míg a másik nem. Egyszerűen az 1,4-es jobban veszi a gázt a közepes tartományban, nyugodtabb stílusban vezethető.

A Jazzben a kézi váltó is lenyűgöző. Nem akar sportos lenni, de finoman, kotyogásmentesen jár, az ember csak rálegyint, és átslisszol a következő fokozatba. A kormányzás nagyot javult, bár nem ultraprecíz, és továbbra sem törekszik vissza túlzottan a középállásba. Az autó mégis valahogy hamarabb reagál arra, ha megmozdítjuk.

Nagyon kevés hiányzik ahhoz, hogy az 1,4-es motorhoz választható automatizált váltót szeretni tudjam. Automataként pici rántásokkal vált, ez még elfogadható – egy átlagvezető sokkal falábúbban kezeli a kuplungot, mint az i-SHIFT. A visszakapcsolások is gyorsak, padlógázra jó tempóban szúr vissza egy-két-három fokozatot.

Akkor miért nem tetszik? Mert úgy programozták, hogy simán felkapcsoljon hármasba a kanyar közepén, amikor az ember alácsűrt kormánnyal befordul egy utcácskába. Sajnos, ez az összes automatizált váltóra igaz, a Hondáéra is.

Legyen ön az első, aki az új Jazz-ről ír!

A Jazz tényleg alkalmas arra, hogy akár egy nagyobb autót kiváltson, például egy Fabia vagy egy Clio kombit. Gyakorlatilag verhetetlen variálhatóságban, csomagtere pedig 399 liter (!!!!), ha nincs pótkerék benne. (Pótkerékkel 64 liter levonandó, mert megszűnik a padló alatti rekesz.) Ettől még lehetne vacak is, mint egy furgon, de egész jó minőségű. Városi-országúti tempónál csendes is, igaz, pályán már a futóműzaj és a szél surrogása ott van velünk. A kemény rugózás viszont elbizonytalanított: ha valami a Frankfurt környéki utakon zötyög, akkor mit fog csinálni itthon?

Persze, mint minden, ez is ár kérdése. Kiskocsiban szenzációs a Jazz tudása, de legyünk realisták: az 1,2-es régi Jazz klímával ma listaáron közel 3,1 millió, az 1,4-es majdnem 3,5. Ha a jobb alapfelszereltség novembertől az árakat tovább srófolja, ott tartunk, hogy a kis Honda hiába nyújt annyit centiben és literben, amennyit a nála nagyobbak tudnak. Ugyanannyiért csak egy túlfújt városi kisautó. De annak zseniális.

Honda Jazz 2008 Trend Plus Honda Jazz 2008 Trend Plus

A Totalcar értékelése:

Utastere kényelmes és tágas, variálható, csomagtartója pedig trükkök nélkül is nagy. Ezt együtt egyetlen kiskocsi sem nyújtja. Ha nem rázna, és lenne (jó) ára, gondolkodás nélkül kérnék egy 1,4-est, kézi váltóval.

Népítélet:

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette