A kihagyhatatlan szopás

Teszt: Lamborghini Espada - 1973

2006.12.01. 08:13
Sose lesz Lamborghinid. Sose érzel majd 350 lovat selyemistrángba feszülni, ahogy én.

A V12 finoman morog. Rányomok párat a gázra, simán, lusta erővel dördül fel, elcsavarja az egész autót. Ferrucciót tényleg csak a vasak érdeklik, kicsit bénán ülök. Nem tart a szék, kisipari a műszerfal, hatalmas a kormány. És súlyos is, ebben épp nincs szervó. Testes, nehéz és nehézkes dög az Espada. De fenséges.

A városból kifelé keveset beszélünk, a motor mormog helyettünk. Nem nagyon hangos, de mintha egyenesen itt feküdne kettőnk combján. Az eszem a kettőnél több ülésen jár. Lucilláé valami máson. Cirkálunk. Nektek kintről demonstratív, fölényes gördülés, nekem bentről ólom kuplung, rideg, durva váltó. Az Espada nem olvad a kezeid közé. Dolgoztat. Vasakat gyúrok, a váltó fogaskerekeibe kapcsolom az agyam fogaskerekeit. Gépesedem.

Pokróc, tramezzini, ciabatta, fonott kosár. Csendben eszünk, máshova nézve. Majdnem megkérdezem, tudja-e, miért pont Espadát vettem kétüléses Miura helyett. Hülye kérdés, de hülye vagyok. Értenie kéne. A szeme nem mosolyog. Nem rám néz. Nem most kell erről beszélni, nem itt. Mellettünk a Lambóból dől a meleg. Percekig zúg a ventilátor, egyre darálja az őszi bogarakat. Pattog a hűtő.

Visszaszállunk. Nyomaszt ez a hangulat. Szomorú feszültséget érzek. Tehetetlen távolságot. Nem bírok magammal, keserűen beletiprom a gázt a padlóba. Az Espada nem rúg hirtelen. Lent nem tombol, fogja a súlya, de minden fordulattal erősebb. És ordít. Az érces váltón tolok egy hármast, és már nagyon gyorsak vagyunk. Ketten maradunk, a Lambo és én.

Az Espada megmutatja a saját tempóját. Lassan menni utál. Trampli lesz tőle, teknősbéka a szárazföldön. Ha mehet gyorsan, siklani kezd, mint a motorcsónak, amikor kidughatja végre az orrát a vízből. Kisimul, nem ráz, nem dadog, csak hasít. De marad vele munka: gyorsan váltani csak kemény kézzel lehet, pontosan, vagy reccsen. Visszaváltani tökéletes gázfröccsel, vagy nagyon türelmesen, vagy reccsen. Ahogy jönnek a kanyarok, belemerülök, felszívja a figyelmem, begyúr. Kiesem az időből.

A szemem sarkából női arcot látok az ölem felé dőlni. Csillogó ajkak nyílnak a fül mögé simított haj alatt. És jön egy szűk hajtű. Kanyar. Fékezni kell. Vissza kell váltani. Kell egy gázfröccs. Kell egy deci benzin a 12 hengernek. Fel kell emelni a jobb sarkat. Megmozdítani a combot. Rárúgni a gázra. Átrántani az átkozott váltót, tekerni a kormányt. És látni a megfagyott arcot. A fejtámlának nyomott tarkót, a horizont mögé akasztott hideg szemet. Tudni, hogy elcseszted.

Nem érzelegni, nem gondolkodni, mechanikusan figyelni a mechanikára. Az Espada nem szereti a kínzást. Gyorsan szeret kanyarodni, de lágyan. Ha a dühöddel vezeted, széthullik. Ha szűkre kényszeríted, szenvedve fordul, füstbe pörgeti a belső kerekét és ráng. Nem forgathatod tiltásba, mert nem akarja, és te sem akarod. Hiába taposod a féket, nem áll meg. Egyféle harmóniát kínál, egy ritmust, a sajátját. Gran Turismo. Nem kettőnknek. Ha mindenét kicsavarnád, ha korbáccsal vernéd, odahalna alád.

Most pont ezt csinálom. Módszeresen kínzom, a padlón gyorsítok, a padlón fékezek, együtt csavarodom az agyonterhelt kasztnival, a fülem csak a motort hallja, a porcaim csak a kerekekre rezonálnak, a szemem csak a kanyar eltűnő ívét nézi a fák mögött. Rábirkózom az orrát a görbe útra, az én neuronjaim kötik gúzsba a recsegő eresztékeit, hogy szét ne essen. Nem kell gondolkodni, nem kell beszélgetni.

Nem tudom meddig tomboltam, mert féltem, hogy mi lesz, ha vége. Aztán benzinszag lett. Füstölt a kipufogóban a felkapott olaj. Megálltam. A csenevész fékek fanyar szaggal égtek. Bodros füstpamacsok kúsztak át a magnézium Campagnolo résein. Horpadt csönd volt. Valami elromlott itt, valamit kivégeztem.

Felcsapom a motorháztetőt. Lucilla tajtékzik. Folyamatosan üvölt velem, de nem hallom. A motoron gondolkodom, meg hogy hűteni kellett volna a fékeket. Egy darabig fagyosan segít, amíg én keserűn átkozom a szerszámokat. Aztán egyszerre nincs ott. Ütök-verek dühömben, egyedül. Visszacsukom a motort, és nincs ott. Kábán állok, a félhalott Espadát nézem a sárguló fa alatt. Semmit nem értek.

És te azt hiszed, hogy neked a rossz, mert nincs Lamborghinid.
Hat dupla torkú Weber nem bömböl úgy, mint én.

Levelek Lucillához

Orosz Péter

Drága Lucilla,

Éjszaka van, csak a finom sercegés hallatszik a papíron. Azt mondanám, hogy a sercegésen kívül csak kapkodó szuszogást hallok, de ez nem igaz. Mert akkora ez a lakás, hogy néha úgy képzelem, fél Modenát átéri.

Nino itt lakik három napja, a díványon alszik négy szobával arrébb. Azt mondja, nem veszed fel a telefont. Hogy Delfina barátnőd szerint New Yorkba repültél. Nino rohant volna utánad, de a szemhéjáig ér a sajtpapír, és különben is, ugyanolyan jól tudja, mint én, hogy nem mentél sehova.

Ne csináld ezt, kérlek. Nem is értem, mi történt. Nino annyit mondott, hogy elvitt az új bordó Espadával egyet kocsikázni, te meg végig remegtél az idegességtől de nem mondtál semmit, aztán ő persze túlhajtotta a kocsit, mit tehetett volna, kiszállt megszerelni, te meg eltűntél. Dehát miért? Ha látnád a kékesszürke foltokat a szép szemei alatt. Ha látnád, ahogy negyedszerre is dühösen lerántja a La Pavoni karját, hogy elég kávéval vészelje át a napot. Mert nem hoz neki megnyugvást az éjszaka sem, ha nem vagy mellette.

Lucilla, ne hülyéskedj. Nino szeret. Bolond, de szeret. Legyél vele türelmesebb, te is tudod mennyit gondol mostanában az apjára. Én se láttalak egy hete, Fiammetta is mondta, hogy ezer éve, és különben is, nem emlékszel milyen jó volt nyáron? Amikor két hétig a Rivával cikáztunk a vízen és kacagtunk. Gyere át, Nino meghal érted, hoztam Nápolyból jófajta limoncellót, megisszuk.

Ölel,
Pietro

Drága Lucilla,

Ha legalább felhívnád! Tíz napja írtam neked. Tudom hogy itt vagy, elmentem tegnap a ház mellett és égtek a lámpáid. Nino minden este ott áll, aztán elhajt. És ne tegyél úgy, mintha nem hallanád, ahogy a puha szőnyegbe tapossa a gázpedált.

Pár napja hazaköltözött. Marasztaltam, de hiába. Hajóbordákként állnak ki a járomcsontjai a szeme alól, nem eszik, nem alszik, csak dolgozik egész nap, velem is alig beszél. Fiammetta el akarta vinni fagylaltozni még csütörtökön, de Nino csak ránézett, vette a zakóját és elment. Utánarohantam, mondtam neki hogy csak kallódni fog otthon, minek üljön ott egyedül, de nem hallgatott rám. Felhívtam este, annyit mondott csak, hogy vége, vége, mindennek vége. És rebesgetik, hogy Agnelliék a Piavéra is rá akarják tenni a kezüket.

A szívem szakad meg érte. Hát megérdemli ezt bárki is? Ha legalább felhívnád, ha legalább annyit mondanál neki, hogy Nino, vége. De ez, ez a halálnál is rosszabb, felőrlöd a hallgatásoddal és miért?

Gyere át holnapután este, legalább mi beszéljünk. Fiammetta azt mondja, hogy gondolj a nyárra.

Barátsággal,
Pietro

Lucilla,

Te mire gondolnál, ha négy carabinieri állna az ajtódban hajnali egykor? Ha a csöndben az Alfájuk percegve hűlő motorja lenne az egyetlen hang? Hajnali három van, és zokogni sem tudok, csak nézek magam elé. Fiammetta bevett két fenobarbitált, a szeme maszatos a sminktől.

Pár órája találták meg. Letért az útról, egy betonfalnak ment. Giacomo, a carabiniere aki megtalálta, azt mondta, kétszáz fölött mehetett. Összezúzta a V12, azt monta Giacomo, átszakadt a tűzfalon és összezúzta, a galambszürke öltönyét elsötétítette a vér.

Halott, Lucilla, Nino meghalt.

Azt mondják, ők sem értik, mi történt. Egyedül volt, lassú balkanyarban sodródott ki, veszélytelen helyen.

Ők nem értik, de ők nem látták a lassan kúszó kétségbeesést az arcán.

Szeretett téged, Lucilla. Azért vett Espadát az öreg Ferrucciótól, mert gyerekeket akart tőled. Elmondta, itt, a díványon, valamelyik eszpresszóval végigvirrasztott éjszakán. Elege volt az elkényeztetett aranyifjúságból, dolgozni akart és téged szeretni. És azt akarta, hogy a gyerekeitek a kagylóhéjforma bőrülésekbe süppedve mondják ki majd első szavaikat, a Modena fölötti szerpentinen, ahogy nevetve kacskaringóztok tavasszal.

De te nem hagytad. Te nem hagytad, és ez lett belőle. Az Espada fékjei eltompulnak, de a kormányműve mindig pontos. Erre gondolj Lucilla, és a nyárra. Eladom a Rivát.

Viszlát,

Pietro

Köszönjük Pekánovics Lászlónak,...

...hogy kölcsönadta gyönyörű Espadáját. Nélküle Lambo nélkül zárult volna a Lambo-hét.

És köszönjük Huszár Orsolyának,...

...hogy megformálta a szeszélyes Lucillát. Nélküle csak egy autóról olvashattak volna megint.

A fotós kitálal: régi képek digitális képekből

Fenyő Balázs

A digitális fényképezőgéppel készített képek régies stílusúvá alakításához Photoshopot használtam. Pepecselhetünk minden képpel hosszú percekig, vagy kereshetünk erre egy valaki más által már létrehozott actiont. Két actiont érdemes megfontolni, az egyik a Shanzkeresztbehívást imitáló action, ezt azonban túl erősnek találtam. A másik az Urban Acid nevű action, ami pont ezt a hatást kívánja elérni. Elsőre ez is túlzásnak tűnt, azért a két réteg átlátszóságát addig tekergettem, amíg a fent látható hatást értem el. Ennek másik előnye az egyesével babrálással szemben, hogy minden képen azonos hatást tudunk elérni.

 Lamborghini Espada képe utómunka előtt. Fotó: Fenyő Balázs  Lamborghini Espada képe Shanz keresztbehívást imitáló Photoshop actionnel. Fotó: Fenyő Balázs  Lamborghini Espada képe Urban Acid Photoshop actionnel. Fotó: Fenyő Balázs  Lamborghini Espada képe, 70-es évekbeli színekkel. Fotó: Fenyő Balázs
 1: Az eredeti kép  2: Shanz keresztbehívás  3: Urban Acid  4: A végeredmény

Töltse le PDF-ben és nyomtassa ki!

Lamborghini Espada PDF nyitólapja

Képernyőre méretezett változat (3,1 MB)
Nyomtatható változat (38,1 MB)

Tapétázzon Espadával!

 Lamborghini Espada nyitott motorháztetővel. Fotó: Fenyő Balázs  Lamborghini Espada hátulról. Fotó: Fenyő Balázs
800x600 | 1024x768 | 1280x1024 800x600 | 1024x768 | 1280x1024
 Lamborghini Espada menet közben. Fotó: Fenyő Balázs  Lamborghini Espada V12-es motorja. Fotó: Fenyő Balázs
800x600 | 1024x768 | 1280x1024 800x600 | 1024x768 | 1280x1024

Technikai adatok: Lamborghini Espada Series III - 1973

Motor

  • Elöl, hosszában beépített 60°-os V12
  • Furat x löket: 82 x 62 mm
  • Lökettérfogat: 3929 cm 3
  • Könnyűfém blokk és hengerfej
  • Hengersoronként dupla vezérműtengely vezérműlánccal
  • Hengerenként 2 szelep
  • Hét helyen csapágyazott főtengely
  • Egy elosztós gyújtás (a konkrét példány elektronikusra átalakítva)
  • Hat kéttorkú Weber 40 DCOE 20-21 karburátor
  • Elektromos benzinpumpa
  • Max. teljesítmény: 350 LE @ 7500 1/min
  • Max. nyomaték: 400 Nm @ 5500 1/min
  • Sűrítési arány: 10,7:1

Erőátvitel

  • 5 sebességes teljesen szinkronizált kézi váltó
  • Hidraulikus, egytárcsás szárazkuplung

Felépítés

  • Önhordó acél Bertone karosszéria
  • Felfüggesztés: független, elöl-hátul kettős keresztlengőkar, spirálrugó, Koni lengéscsillapító, kanyarstabilizátor
  • ZF csigás kormánymű
  • Fékek: 4 Girling tárcsafék, két szervodobbal, elöl-hátul független fékkör
  • Felnik: Campagnolo öntött magnézium 7Jj x 15"
  • Gumik: Pirelli 215-70 VR 15 Cinturato HS CN 12
  • Laminált szélvédő
  • Színezett üveg
  • Hátsó ablakfűtés
  • Halogén fényszórók

Belső felszereltség

  • Opcionális szervokormány
  • Elektromos ablakemelő
  • Légkondicionáló

Méretek és tömegek

  • Hosszúság: 4738 mm
  • Szélesség: 1860 mm
  • Magasság: 1185 mm
  • Tengelytáv: 2650 mm
  • Nyomtáv: elöl/hátul 1490 mm / 1490 mm
  • Csomagtartó: 330 liter
  • Önsúly: 1635 kg
  • Üzemanyagtank: 93 l
  • Fogyasztás: 16-18 l/100km

Menetteljesítmények

  • Max. sebesség: 250 km/h
  • Gyorsulás 0-100 km/h-ra: 6,9 s
  • 1 km álló helyzetből: 26 s