Pokolba a praktikummal!

Próba: Mazda 2 1,3 TE - 2007

2007. október 2., kedd 08:51

Kezdjük a legfeltűnőbb jelenséggel, a harsány zöld festéssel. Sok kékhez, fehérhez, feketéhez, szürkéhez szokott szülő fog hátratántorodni, amikor a leszármazott odadobja az asztalra a "Spirited green" színt mint fő motívumot tartalmazó prospektust, hogy "ilyen kéne az érettségire/diplomaosztóra". Ha valaki kételkedne a drasztikus generációváltásban, nézegesse a gondtalan fiatal fogyasztókról szóló videót a típus honlapján.

Nem mintha korholhatnánk ezért a Mazdát. A pár éve megújult termékpaletta tudatos törekvést mutat a toyotás hagyománytól való elszakadásra. Ezen a listán a Demiótól örökölt bumfordi alakú előbbi Mazda 2-t nem sokáig tűrhették. Persze az volt az ügyesebb, tágasabb, de mi jöhetett volna utána? Egyterűnek ott a Mazda5, kicsiben pedig reménytelenül elhúzott mellette a piac. Őszintén megmondom, nem is láttam még soha, ezt megerősítette a kereskedő is, ő meg nem adott el soha.

Így aztán a konkurenciával szembefordulva, a Mazda 2 kisebb, mint elődje. Már-már Mazda1 lenne, ha egyedül a növekedést tekintenénk a fejlődés jegyének. Tudatosan vállalták a zsugorítást, mivel felismerték azt a káros trendet, hogy a mérettel együtt a súlyt is muszáj növelni, így a tágas új kisautókban a korábban pörgősnek tűnő egykettes helyett az egynégyes is lomha.

Motorokat nem cserélt a Mazda, a Kettes mégis pompásan húz a próbált erősebb, 86 LE teljesítményű 1,3-as benzinmotorral. Félmázsányi anyagot spóroltak a régihez képest, nem csoda, hogy hirtelen szárnyal a ballasztot vesztett jármű. (Kicsit szomorú, hogy 5% súlyvesztésnek ennyire örülni kell - a szerk.) Eszetlen manőverekre nem késztet, de már kis fordulaton szívósan kapaszkodik a betonba, hogy pörgetve újabb és újabb rejtett tartalékokat vegyen elő. Őszintén meglepődtem, milyen remekül eltalálták a karakterisztikáját.

Kapott hozzá egy sportosan röviden kapcsolható, kímélően hosszú végáttételezésű váltót. Precíz, mellékapcsolhatatlan, élvezet használni, bár nem sokszor kell. Ötödikben száznál 2500 körül forog a főtengely, kellemesen csendessé téve az utazást. Egyébként is feltűnően halk az autó, a súlymegtakarítás nem érintette a hangszigetelést.

A megjelenése fiatalos. Mondom ezt úgy, hogy a sok ugyanolyan Mazda miatt a formát fáradtnak, a motívumokat elcsépeltnek tartom. Esetünkben úgy frissítettek, hogy elhagyták a nagy Mazdákat uraló krómbetéteket, simábbra csiszolták az éleket. Ennek ellenére maradt a kisebbet mutató alak, de nincs is csúnyább a randán felpüffedt kisautóknál. Oldalról a nagy első és az apró hátsó ajtó szúr szemet, látszik, hogy nem daliákat szánnak a második üléssorra. A fara kicsit elbizonytalanító, talán a már tíz éve is ott dolgozó tervezők reszortja volt?

A csomagtartó 250 literes, ahogy megtudtam, a nyílt napon megjelentek egyöntetűen kicsinek tartották. Megint ez a torz szemlélet: ha rendszeresen fuvarozna, miért nem vesz kombit vagy fél köbméteres puttonyost? Kisautó, apró csomagtér, így van rendjén. Bent is méltatlankodtak egyesek, hogy nagyobb tágasságra számítottak. Ezt végképp visszautasítom, négy átlagos felnőtt simán elfér, a rövidke ülőlapok optikailag nagy lábtere éppen elegendő helyet hagy.

A belső dizájn sajátos, a felhasznált anyagok, főleg a színük nem formabontó. A jó váltó jó helyen van, középkonzolt kapott, ezzel a belső lábnak kicsivel több mozgásteret hagyva. Az űrrobotos fejegységen nincs több gomb, mint egy mp3- lejátszón, nem jön zavarba az ehhez szokott korosztály. A 75 lóerős motorhoz adott két alacsonyabb felszereltségben nincs benne, azt hallottam, olyan iszonyatosan néz ki emiatt a műszerfal, hogy nem is merték beletenni a prospektusba.

Az opcionális listát böngészve azt kell megállapítanom, a CE-t és CE Prót fukarok veszik majd. 75 LE, az elsőben klíma sincs, a másodikban a rádió hiányzik. A CE Plus metálfény nélkül 3,27 millió, láthatóan az Opel Corsa és a többiek köré lőtték be, bár az árazást nehezítette egy körülmény. Méghozzá hogy az elődtől eltérően Japánban gyártják, nem bízzák tovább a darabszámban is húzómodellnek szánt kisautót szertelen spanyolokra.

Mazda2 1,3 TE - 2007

A TE kivitelhez az erősebb 1,3-as blokk és mindenképp magasabb felszereltség dukál. Automata klíma, 4 hangszóró az mp3-as cucchoz, miegymás. Kár, hogy ennek is reménytelen fekete a belseje, választási lehetőség nincs, csak a ülés mintázata tér el kicsivel az másiktól. A GT-hez adják a legerősebb, 1,5-ös, 103 lóerős benzinmotort. 4,2 milliós indulóára garantálja, hogy ne terjedjen el széles körben. Dízel még nincs, jövő év elejétől érkezik az 1,4-es, 68 lóerővel. Automata váltó sincs, ez viszont nagyobb veszteség egy ilyen divatjárműnél, amit hölgyeknek szánnak főképpen.

Jó motor, jó futómű, csinos megjelenés, nem látom akadályát a Mazda 2 sikerének. Azért remélem, ebből a zöldből a reklámkampány ellenére nem sok fogy, mert szeretem a levelibékát, de a nappali díszhelyén nem tartanék belőlük nagyobb kolóniát.

Színadó

A levelibéka kevés embert tölt el irtózattal. Aranyos kis jószág, ártalmatlan apróság, nem is tudom elképzelni, ahogy éhét csillapítva rovarokat nyel el. Kövér távoli rokonaival szemben karcsú testét nem csúfítják gusztustalan ragyák, a színe meg kifejezetten üdítő zöld. Egyedül távolságtartó természete miatt nem terjedt el a dédelgetett háziállatok között.

A békák (Ecaudata) kétéltű állatok. Ifjúkorukban általánosan kopoltyúval lélegzenek, majd lárvaállapotukat hátrahagyva tüdővel szippantják a levegőt. Az átalakulás különös folyamat, az ebihalból előbb rémfilmekben nagyobban látható sárkányszerű lény, majd farkának és tarajának elvesztése után béka fejlődik. A darwini szemléletmód sokat köszönhet a békának, amelynek élete tulajdonképpen egy felgyorsított evolúciós folyamat.

A békák minden kontinensen elterjedtek (kivéve az Antarktiszt), burjánzásuk leginkább a tropikus területeken figyelhető meg. Ennek oka, hogy a békák nem isznak, vizet a bőrükön keresztül veszik fel, ezért a páradús környezet, a nedves talaj vagy a nyílt víz nélkülözhetetlen számukra. A hideget sem nagyon kedvelik, ritkán látunk havon szökellő unkákat. Ahol az éghajlat erre kényszeríti őket, téli álmot alszanak, a földbe beásva magukat, de bújnak kövek és fakéreg alá is. Tetszhalott állapotukban a főleg a májukban raktározott tápanyagokból élnek.

Táplálékuk mindig állati és mindig friss. Legrútabb példányukra sem foghatjuk, hogy dögöt enne. A kezelhetőbb méretűek beérik rovarokkal, férgekkel, esetleg csigákkal. A testesebb példányok ráfanyalodnak kisebb hüllőkre, halakra, sőt, a kannibalizmust sem ítéli el társadalmuk. Béka békának farkasa. Némely fajai rákokat ölnek, de Brehm azt írja, melegvérű állatokat is képesek felfalni. Mindig iszonyattal tölt el, hogy a törzsfejlődésben alább megrekedt életformák náluknál fejlettebbeket fogyasztanak. Ennyi méltányosságot igazán tanúsíthatnának, belátva, hogy éltek már százmillió évet, ideje visszahúzódni a kőszénrétegbe.

A levelibékafélék (Hylidae) a nyelves békák (Phaneroglossa) alrendjébe tartoznak. Majdnem mind a fákon élnek, helyváltoztatásukat fejlett tapadókorongok segítik. Ennek ellenére a az Európában egyetlen levelibéka (Hyla Laur.) úszóhártyát növeszt lábujjai közé. 3,5-4,5 centiméter hosszú, fent zöld, hasán sárga, a két nagyobb mezőt feketés csík választja el. Hangja kellemes brekegés, nem tévesztendő össze nagyobb rokonai mély bömbölésével. Minden kisebb rovart elfogyaszt, jó hallása révén a közelébe merészkedő szúnyognak nem sok esélye van. Nagyobb falatokat mellső végtagjával segíti beljebb szájába, szinte kéznek használva. Bár fent nem feltételeztem róla, de terráriumlakó is lehet, állítólag volt olyan, aki 22 évig etetgette kézből.

Olvasna még a levelibékáról? Itt hozzá a forrás.

Mazda 2 2007 Te Plus Mazda 2 2007 Te Plus

A Totalcar értékelése:

Ezt az autót a Totalcar még nem értékelte.

Népítélet:

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette

Címkék:

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Technika Ha béna vagy, sokba lesz. Nagyon

Ha béna vagy, sokba lesz. Nagyon
Jéggolyók is okozhatnak turbóhalált, de általában
a kenés hiánya öli meg az érzékeny szerkezetet.
Mit tegyünk, hogy ez velünk ne történjen meg?

Fillérekért osztják a családi Daciát

A Lodgy, amelyben elég hely van hét embernek, ugyanannyiba kerül majd, mint egy Suzuki Swift.

Teszt MZ-vel csak király lehetsz

A banántankos tárcsafékes, Istenem, hány motoros álma volt! Használható az MZ a mai forgalomban?

Itt az új holland sportautó

Az új csúcs sportautó-márka megérkezett. Hosszú fejlesztés után megmutatták végre a Sarthét.

Robogóval is lehet tetű napod

Ez nagyon szarul kezdődik: Kőbajker elindult
a Mopedrallyra a Fossal.

Formula–1-es kiadás a Twingóhoz