Már nagyon vártam ezt a Mégane-t. Semmi csicsa, csak öt ajtó és relatíve alapmotor – azért relatíve, mert az 1,6-os 100 lóerővel is létezik. Persze mi a 110-es, erősebbiket kaptuk. Valószínűleg ez lesz az egyik húzómodell, pláne, hogy 1,4-es már nincs is.
Amikor kiderült, hogy jön a benzines Mégane, Tóth Zoli felvetette, nem lenne hülyeség összevetni a régebbi Mégane-okkal. Az ötlet már csak azért is jó, mert aki új autót vesz, általában használt autóból ül át – és megeshet, hogy korábban is Mégane-ban ült. Bár az elmúlt évek nem tettek jót a vásárlói hűségnek a Renault-nál, most változni látszanak a dolgok. Erre utal, hogy az új Clio a kategóriáján belül is a megbízhatóbbak közé tartozik. Vagyis talán érdemes foglalkozni a kérdéssel.
Ilyenkor igyekszünk kényelmesen megoldani a szervezést: gyors telefon az Autocityhez, ahol akadt is pár. A motorokkal nem nagyon foglalkoztunk, már csak azért sem, mert a rettentő sok verzióból pont az 1,6 literes benzines nem volt a megfelelő kaszniban, de most nem is ez volt a lényeg. Végül az első generációból egy Classicot választottunk ki, mert az ott lévő ötajtós utastere nem volt túl fotogén, de a Mégane 2-ből sikerült megcsípni egy kacsafenekű ötajtóst. A lépcsőshátúból azért nem csináltunk problémát, mert anno még nem nyújtott tengelytávval készült, azaz utasterük azonos méretű volt az ötajtóséval, a csomagtartótól függetlenül. Egyébként megnéztük, és tényleg. Más kérdés, hogy sem a második, sem a mostani, harmadik generációban nincs akkora hely hátul, mint az ős-Mégane-ban volt, és az újabbaknak a hátsó ülésük is rövidebb.
Nem tudom, hogy ez min múlik, valószínűleg a gyártó szándékán. Régebben nem volt akkora a gazdagság Európában, hogy egy Mégane második autó lett volna egy családban. Aztán jött a kettes sorozat, ahol a kombi és a limuzin lényegesen hosszabb tengelytávval készült – családi használatra, míg az ötajtósban szinte kisautónyi volt a hátsó tér. Ugyanez igaz a csomagtartóra is, azzal súlyosbítva, hogy ha be is fért valami, az amorf ötödik ajtót nem feltétlenül lehetett rácsukni, mert az befelé türemkedett. Finom kis célzások arra, hogy tessék drágább Mégane-t venni, sok pénzt öntöttünk fejlesztésbe…
Bezzeg minden Mégane-ok ősanyja még tágas. Viszont a kora fokozottan látszik: egyrészt még kazis magnó van benne, másrészt az egész műszerfal annyira kusza, mintha egy 3D-s puzzle lenne, amelynek picit elmozdult minden eleme. Pedig nem, csupán annyi történt, hogy az eredeti 1995-ös műszerfalat megpróbálták szinten tartani, ezért nem egy, hanem két komolyabb átpofozás is történt. Ők úgy hívják, hogy Phase2 és 3, azaz kettes (1999 tavasz) és hármas (2000 november) fázis.
Pont az ő pályafutása alatt lett elsődleges kérdés a biztonság, így beműtöttek egy utaslégzsákot, sőt, van benne oldallégzsák is. Csak a respektus kedvéért: az autó már 1998-ban négycsillagos volt az Euro NCAP-nál, ugyanannyi ponttal, mint az aktuális 5-ös BMW , csakhogy a Renault nem kapott potyapontokat az övbecsatolás-figyelmeztetésre, az összes pontja tisztán az ütközésből van. A vége felé lecserélték a műszerfal tetejét puha, kellemes tapintású anyagra. Igaz, a többi cucc kemény és fényes, de olyanok, mintha újak lennének. Ebben a 2002-es változatban már a duda is a kormányon van, ha jól emlékszem, eleinte még az indexkar végét kellett nyomni.
A tartósabbnak tűnő belső ellenére több dolog is van, ami mai szemmel kevésbé kívánatossá teszi a Mégane I-et. Így az ülések elképesztően szivacsosak, mintha egy kupac laticelen ülne az ember. A kormányoszlop az égnek áll, az állítási lehetőség minimális, a pedálok sűrűn vannak, a nagy lábúak biztos gyűlölték. Ja, és ott a váltó, ami gyalázatnak számított már 1995-ben is: a kar együtt lengedezik a hajtáslánccal, gázelvételkor és gázadáskor nagyot mozdul előre-hátra. Pontosság? Ugyan…
Ilyen szempontból a Mégane II már lényegesen jobb. Akkoriban nézték meg a franciák a Nissannál, hogyan is kellene váltót gyártani, fényévekkel pontosabb is a kar megvezetése. A Mégane II-ben már egészen jó az első ülés, rettenetes módon hátra lehet tolni, jól állítható a magassága, a kormány jó szögben áll, ráadásul tengelyirányban is állítható. Szóval egy más világ, még akkor is, ha kisebb. És ugye ott a különleges kézifék, hogy legyen egy érdekesség, amiről lehet beszélni. Egyszóval minden együtt volt, hogy elájuljon az ember, ha szemet tudott hunyni a méretek fölött.
Csakhogy ez a kellemes tapintású, szebb belsejű autó látványosan lelakódik, ezt már láttuk egy másik példányon is , meg ezen is. A műszerfal alsó, kemény része kegyetlenül karcosodik, a kellemes, gumírozott felszínű műanyagokról ugyanúgy mállik a bevonat, mint a Lagunáknál, csak itt kevesebb van belőle. És persze ebben is olyan a hátsó ülés, mintha egy puha szivacstömbön ülne az ember, ami hosszú távon fárasztó, pláne, hogy rövidke is az ülés. Persze a töréstesztje már ennek is ötcsillagos.
Viszont úgy tűnik, vannak közös vonásai az előző és az új Mégane-nak. Lapozzon!
