Bíztató jelzés

2003.05.22. 09:11

 
   
   

A két legnagyobb motort próbálhattuk ki a kétnapos bemutató során. A V6-os benzinest a Vectra GTS-ben nem próbáltam, így nem volt alkalmam összehasonlítani a két autó dinamikáját. A 3,2 literes motor országúton élvezetes vehemenciával mozgatja az autót, de a berlini csúcsforgalomba érve kifejezetten terhessé vált a 300 Nm-es nyomaték, nem túl szórakoztató tevékenység a pörgős V6-ossal araszolgatni.

 
   
 

Városon kívül válik igazán szórakoztatóvá a legnagyobb benzinessel szerelt Signum, nyomatéka magasabb fordulatszámokon is könnyedén alakul vonóerővé, lendületesen gyorsul 50-es, 90-es, vagy 160 km/h-s sebességről is. Az ötsebességes kézi, vagy ActiveSelect automataváltóval megvásárolható motor hangját erősen visszafogták, ami jobban is illik az autó karakteréhez, mint az üvöltés, bár némi fojtott morgást hagyhattak volna.

 
   
   

A háromliteres, szintén V6-os CDTI jobban tetszett, szerintem ez passzol igazán a kényelmes utazóautó jelleghez. Kevésbé harapós, mint a 3,2-es, de kellemesebben, simábban vezethető vele a Signum, amiben az újonnan kifejlesztett, finom kapcsolású, mindössze 50 kg tömegű, hatfokozatú kéziváltó is fontos szerepet játszik.

A gyár adatai szerint ez utóbbi motor kombinált átlagfogyasztása 7,1 liter száz kilométerenként, az azonban mindenképp furcsa, hogy a tesztautók fedélzeti komputeréből képtelenek voltunk előbányászni a fogyasztási adatokat, és a gyári dolgozók zavart hümmögése sem elégítette ki a menüpont hollétére vonatkozó információigényünket.

 
   
 

A Signum alatt a Vectrában Arany Kormánykerék díjat kiérdemelt Interaktív Dinamikus Futóművet (IDS) találjuk. Az elöl MacPherson, hátul négylengőkaros felfüggesztés stabil útfekvést és pontos irányíthatóságot biztosít, a hosszabb tengelytáv ellenére az autó nem kevésbé agilis, mint a Vectra. Sajnos az opelesek nem kaptak kátyúsítási engedélyt a teszt útvonalára, így egyelőre nem tudjuk megítélni, miként viselkedik majd a Signum magyar viszonyok között.

A biztonságos haladáshoz az alapfelszereltség részeként beépített ABS, CBC (Cornering Brake Control - Kanyarodási Fékkontroll), vészfék-asszisztens, elektronikus fékerő-elosztó és kipörgésgátló egységek járulnak hozzá, az ESP Plus menetstabilizáló elektronika felügyelete alatt.

 
   
   

Sok szép és jó tulajdonsága mellett a Signumot a beltér anyagai miatt érheti kritika. A Vectra formáinak átvétele a rokonság örvén még hagyján, de a luxushangulatot sugalló belső kialakításhoz nem igazán passzol a Travel Assistant doboz műanyagjának nyiszogása és igénytelen keménysége, vagy a leginkább leopárdbőrre emlékeztető mintázatú fabetét.

 
   
 

A Speedstert kivéve (amely igazából Lotus), jelenleg a Signum a legizgalmasabb Opel. A négyüléses koncepciót már az első bemutatást követően is jó ötletnek találtam, az autó igazán szép lett, a közös orr-rész ellenére nyoma sincs benne a Vectra nehézkességének.

Európában 23.000 euró az alapár, ez alapján itthon olyan hat-hat és fél millió forintra számíthatunk a belépőmodell esetében. Itthon szeptemberben kezdik árusítani a csúcs Vectrát, a középkategória szuperkényelmes négyfős újdonságát Rüsselsheimből, mely a várakozások szerint 40 %-ban új vevőket szerez majd az Opel számára.