Színlelt orgazmus

Teszt: Alfa Romeo Spider 2,2 JTS - 2007

Péter Anna

2007. augusztus 1., szerda 08:36

Teszt: Alfa Romeo Spider 2,2 JTS

Carola hogy mondja?

Teszt: Alfa Romeo Spider 2,2 JTS

Barátnőm és állandó olasz segítségem, Carola így: szpider.

A Pininfarina, a kabriófelelős álomcsapat óriási, felszteroidolt Brera-feneket rajzolt a Spider Alfa 159-ről és a Breráról is ismert orra mögé. A Spiderre írhatták volna azt is; Brera Cabriolet, de így mennyivel stílusosabb, és a Spidernek sokkal több köze van a stílushoz, mint bármi máshoz.

A hűtőmaszk vízszintes krómszilái és a lámpabura nélküli gonosz pókszemek a rájuk boruló motorháztetővel minden formatervezési trenddel szembemennek, fütyülnek a légellenállás rabságában szenvedő irányelvekre. A Spider plasztikus részletmegoldásai, bogártemető fényszórói hiába nem újdonságok, még mindig hatásos izgatószerek, és a kabrió nem túl félénk arányain még hangsúlyosabbak.

Az első kerekeken durván túlnyúló orr és a karosszéria legvégébe kitolt hátsó kerekek becsapják a szemet, a Spider mintha előrecsúszott volna a tengelyeken, a pók előrenyúlt szegény verdeső lepkéért. Szinte álltában is orra bukik. A túlméretezett, vastag izomkötegekkel összefogott magas far erős, hátsókerekes sprintert sejtet a dizájn mögé bújtatva, mintha elemelkedett farral füstölné a hátsó kerekeit. Pedig erről szó sincs.

Teszt: Alfa Romeo Spider 2,2 JTS

A fenekén a Spider felirat és az oldalán a Pininfarina-logó retróhangulata jól elfér az 1966 óta gyártott modellen . A krómkilincs szokatlanul visszafogott, pedig az Alfákon gyakran ez a főfogás. A lyukmintázatú alufelni nélkül odalenne az egész dizájnprodukció, de szerencsére a tesztautó a hagyományos lyukas Alfa-felnik harapós újraértelmezett változatát kapta. Ez az egyik legjobb részlet az autón, és ez a legjobb felni a választékban, a küllős Audi-sztájl borzasztóan kínos, nem is értem hogy ajánlhatják egyáltalán fel. A sok ökör majd azt választja, mert ilyent még nem látott, nem érti.

A visszatükröződés az egyetlen újdonság

A műszerfal is ismerős. A sofőr felé fordított középkonzol és a kerek műszerekből felépített rendszer pont ilyen az előbb említett modelleken is. A durvára szálcsiszolt alumíniumpanelek gyönyörűek, de betesznek a felkelő napnak hátat fordító kabriózásnak, a visszatükröződés egyszerűen elviselhetetlen, viszont kiválóan derítene fotózáshoz. Háttal a napnak nincs nyitott tetővel spiderezés, de ez a kellemetlenség a nappali városi használatot sem könnyíti meg.

Az ülések mögötti tárolópad

Az ülések magassága tág tartományokon belül állítható, de magas sofőröknek még így is gond lehet a túl alacsonyan beívelő szélvédő, 188 centivel már pont homlok felett ér véget, bezártság érzését keltve. Pont egy kabrióban. Az ülések mögött kialakított kis pad nagyon hasznos, van hely a kézitáskáknak, bár az olasz autókra nyitott Natival megállapítottuk, ismerünk olyan szánalmas nőszemélyeket, akik oda is bekucorodnának. Ezzel a hátsó pakolási lehetőséggel ki is váltották a tárolórekeszeket, nincs pohártartó, és a kesztyűtartó is kicsi, a térkép se oda, se az ajtózsebbe nem fér be.

A vászontető előnye - a valódi kabrióságon kívül, mert egy CC csak kényszermegoldás, hamis praktikum -, hogy a 253 literes csomagtartóban minden tetőpozícióban elfér két kézipoggyász, ami elég is ide, ez nem dinnyés-Merci. A vászontető másik előnye a gyors átalakulás lenne, de ez nem jött össze az olasz mérnököknek: a Spider 30 másodperc alatt hajtogatja magát ki-be.

A plexi légelterelőt sokat kell tisztítani

A feneke még tud újat mutatni

Pedig sokat kell mozgatni a tetőt, mert felhúzva egyáltalán nem lehet hátra kilátni. A kéttükrös módszer a túlnyúló far miatt csak nagyon lassan megy, ösztönből kell manőverezni. Ezért is kellene bele egy használható tolatóradar, de ebbe is a szokásos, rosszul beállított típus jutott. A szerkesztőségi mélygarázsból negyedóra alatt szabadítottam ki. Teherautóval gyorsabban ment volna, azon nem félteném úgy a Rosso Rubino fényezést sem.

A tökéletes piros

A piros a hagyományos értelmezés szerint a kék és a sárga melletti alapszín (a nyomdaipar a CMYK-ra esküszik). Tömény és sok, főleg egy egész autó felületén, ezért a piros fényezéshez nem könnyű a megfelelő színt kiválasztani, ez az Alfa Romeón és a Ferrarin kívül másoknak ritkán szokott sikerülni.
A tökéletes piros fényezés árnyalata megegyezik az egyetlen használható piros színű rúzséval. A piros rúzs veszélyes, mert a piros kétségtelenül meleg szín, a meleg színű rúzsok viszont sárgítják a fogakat, az meg a legritkábban cél. Tehát kell keresni egy hideg pirosat, de az könnyen lilás lesz, ami egyrészt ronda, másrészt szederjessé teszi a szájat. Az a piros kell, ami csak annyira hideg, hogy fehérítse a fogakat, de legyen nagyon telített, mélyvörösbe hajló, és egy kis narancsos felhang sem árt. Nekem van ilyen , mert szőke hajhoz nincs jobb. Pont olyan színű, mint a Spider Rosso Rubinója.

Nem túl kedves

Gombbal indul, amit indítózni azért kell, erre tapasztalati úton jöttem rá, először csak benyomtam mint a mosógépen (a BMW-nél, és általában a német autóknál elég az érintés). Így azt hihetem, mégsem egy robot, hanem még mindig igazi autó, de ha ez az érzés ennyire fontos az Alfának, meghagyhatták volna a kulccsal reszelés primitív örömét is. A gombnyomást leszámítva mindenben tökéletesen eltalálták a súlyos érzetre kényes ízlésemet. A váltóba, kormányba, kapcsolókba, az összes stratégiai fontosságú helyre a megfelelő méretű ellensúlyokat akasztották. A kormány nincs megfertőzve a Fiatok gyűlöletes, de legalább opcionális city funkciójával, belefájdult a karom, mire a parkolóházban felcsavartam a hatodikra.

Minden műszer a sofőrre fordítva

A hatsebességes váltó pontos és nagyon röviden kapcsolható, azt is erőből kell mozgatni. A motor meglepett. Arra számítottam, hogy letépi a fejem, vagy a szalagkorlátra csavarodva pusztulunk el. Nem így történt. A 185 lóerő elég lenne másfél tonnára, de a Spidertől senki sem azt várja, hogy elég, hanem hogy sok. Ezzel a motorral kielégíthetik a túlzott fizikai behatásokat már kerülő, de még aktív korosztályok csajozóskabrió-igényét.

Teszt: Alfa Romeo Spider 2,2 JTS

Ahogy az egész autó a látszatra épít, a nem túl sportos motor is természetesen vadul szól. Mindenképpen pörgetni kell, akkor legalább megindul és hörögve üvölt. Hatodikban, 190-nél már 5000-nél tart a motor, de a tető legalább nem szól egy szót se, semmi süvítés, nyiszogás, az összeszerelés kimondottan jól sikerült, nem szólhat a vászon ellen semmi.

A 2.2-eshez nem járnak feliratos féknyergek

A 2,2-es Spider pont a Volvo C70 T5 kifordítva. Sportos külseje lanyha természettel párosul, innen a kétmillióval drágább, érdektelenül hűvös svéd még túlmotorizáltnak is tűnik. Az Alfában mindenki azt kérdezte, mennyit megy (a gyári adat 220 km/h válaszára többen visszakérdeztek: miért, ott letilt? Hát, mondhatjuk úgy is...), a Volvóban csak az elegancia volt a téma, pedig az ment rendesen.

A legnagyobb izgalmat az úthibák okozták. A kötelező Thököly út-körön egy picit leizzadtam, minden gödröcskét egészen a vállízületig felsugároz, és kitépi a kormányt a sofőr kezéből. Buszok kitúrta vályúkban, villamossíneken és egész Magyarországon ajánlott a kétkezes, lehetőleg görcsös kormányfogás, a kilógatott karral krúzolásért külföldre kell menni.

Így lesz farizom az övvonalból

Alfa Romeo Spider 2006 2.2 Jts Alfa Romeo Spider 2006 2.2 Jts

A Totalcar értékelése:

Távolról sem tökéletes, nehézkes, de a kategóriában – és sok más kategóriában is – a legkívánatosabb külsejű. A 2.2-es motor nem harmonizál a támadásra kész külsővel, ez nem sportkocsi, csak annak látszik.

Írjon ítéletet!

Kényelem
Teljesítmény
Megbízhatóság
Szerviztapasztalat
Fenntartási költség
Ennyire szerette

Címkék:

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

24 óra / RSS

Totalcar

Fillérekért osztják a családi Daciát

A Lodgy, amelyben elég hely van hét embernek, ugyanannyiba kerül majd, mint egy Suzuki Swift.

Törésben verhetetlen

Úttalan utakon kószáltunk vele, és az összkerékhajtást csak kíváncsiságból kapcsoltuk be. Volt még benne tartalék, csak a raklap hiányzott a platóról.