Ez kell, hogy túlélj kint a hidegben

2014.10.19. 09:46
Arra, hogy mennyire gyorsan született a Totalsár-Keressük a bajt ötlete, nem jut eszembe igazán jó hasonlat. Elég volt kiindulópontnak, hogy ez a hónap számomra a menekülésről szól, tehát formában vagyok – amire pedig most készülünk, ahhoz ez elengedhetetlen. A Totalcar két, egymástól legkülönbözőbb emberének érdemes együtt dolgokat csinálnia, mert az ilyesmiből jó következhet.

Ezért csaptunk le a Nissan X-Trailre Vályi Pistával, és ezért találtunk ki egy olyan ötnapos, szigorúan a nélkülözésre, földutakra, vödörben mosdásra és terepakadályok leküzdésére épülő kalandot, amit garantáltan nem felejtünk majd el, és reméljük az olvasóink sem.

Alig pár óra múlva itthon hagyjuk, akiket szeretünk, hátunk mögött a budapesti zsongással beleugrunk az érintetlen magyar természetbe, amilyen mélyen csak lehet. Az autós újságíró pontosan tudja, milyenek a világ ötcsillagos szállodái, mert egyfolytában utazik, és mindig ilyen helyeken lakatják. Közben leszokik a kényelmetlenségekről, tunyulni kezd kissé. Amikor ennie kell, elé teszik a tányért, ha aludni akar, a legjobb ágy az övé, a hőmérséklet állandó, hozzák-viszik, az élete megoldott.

Az élet viszont nem attól érdekes, hogy optimálisan zajlik, mert az ember két dologtól fél igazán. Az egyik a változás, a másik az, hogy többé nem változik semmi, hogy semmiért nem kell erőfeszítéseket tennie, elbukni sem tud, ezért sikerélményei sem túlságosak.

Hát ezért örülök most, hogy a Nissan csomagtartója tele van a túlélésünkhöz szükséges felszerelésekkel és az ötnapnyi nomád életmódhoz kellő ételekkel, italokkal. Az Auchannál az öt nap inkább tíznek számít, más magyarázat nincs arra az öt kilogramm húsárura, benne egy laktanyányi embernek elegendő felvágottal, melyet az alapvető élelmiszerek végtelen válogatásában elénk gurítottak péntek délután a budaörsi központban. Amikor megkerestem őket, küldtem egy listát, amelyen nagyjából annyi kalóriaforrás szerepelt, amennyivel működésben lehet tartani egy hiperaktív felvidéki és egy hatvanöt kilós szobahős szervezetét a hidegben.

Ha mostantól, tehát vasárnap reggeltől jövő vasárnapig minden percben enni és inni fogunk, zsírosan adjuk vissza a Nissant, de nem jutunk sehová. Ebből a készletből naponta háromszor tudunk meleget főzni, levesezni, teázni, kávézni vagy zöldségeket fogyasztani a táborhelyeinken. Van velünk nagy kakaótartalmú csokoládé a gyors felpörgéshez és valamiféle sör is, bár én nem iszom, Pista meg nem ihat, ha nem akarja átengedni nekem a kormányt. 

A raklapnyi ellátmányon kívül túrafelszerelésekre is szükségünk volt. Mivel földrajzilag és egyéb tapasztalataim alapján a szintén francia Decathlon sport- és szabadidőáruház tűnt logikus partnernek, őket is megkerestem, hátha fantáziát látnak a bajkeresésünkben. Láttak, így tudtam meg, hogy a céget a magyar fesztiválozó tinik radarjára annak idején felvéső, két másodperc alatt kinyitható sátrat a rutin híján hosszadalmas becsukási aktus miatt továbbfejlesztették. Kaptunk is egyet.

Ezt a videót látva én is elhittem, hogy reggelente, mielőtt tovább kell indulnunk, egyszerűen összecsomagolom majd, origamizom egyet, betuszkolom a korongalakú tokba az amúgy kétszemélyesnek mondott, belőlem viszont akár hármat is elnyelő sátrat. A decathlonosoknak is adtunk kívánságlistát, de pár dolgot a helyszínen választottunk ki. Amikor a sportos alkatú srácoknak fenntartott osztályon egy sportos alkatú srác kezembe nyomott pár enerigaszeletet, majdnem felnevettem.

A háromfunkciós túrakabát szintén a cég saját terméke, szél- és esőálló, amit az autómatricázás közben, a szakadó esőben ácsorogva volt szerencsém tesztelni. A kabát meleg, ezért lehet, hogy ha megkegyelmez nekünk az idő, kikapom belőle a bélést. Ha nem kegyelmez, felveszem alá a jó kis termóalsót, melyet esetleg hálózsákkal kombinálok, és felőlem lehet Pistáé az egész autó, kint a vadonban.

A túracipő kiválasztása nem könnyű feladat, mert amiben lehet terepen gyalogolni és nem ázik át, az esetleg elpusztítja az ember lábát az autóban ücsörögve. Ezért választottuk kompromisszumos megoldásként ezeket a nem túl drága, de ígéretekben erős bakancsokat. Meglátjuk, lehet-e bennünk sárban autót tolni, majd vadőrök elől menekülni felváltva.

Van egy olyan érzésem, hogy Pistával az étkezések, főzések egy más szükséges létfenntartó körök környékén lesznek súrlódásaink. A Totalcarnál az ebédidő szent, amikor az óra nálam 11:55-öt mutat, ez a szent ember megbízhatóan kiadja a jelet a többieknek, majd levonulnak a menzára. Integetek a gasztrohadosztálynak, mert nálam az evés akkor válik halaszthatatlanná, amikor elszakad a fejemben a mondatszalag, és képtelen vagyok tovább írni. A túrán ezt a két felfogást kell valahogy belezsúfolnunk a jó kis alu edénykészletünkbe, majd az egészet feldobni a Primus gázfőzőre a zöldségekkel együtt, és hősiesen megenni, amit két, főzni nem igazán tudó újságíró az őszi erdőben kotyvasztani képes.

Hosszas alkudozás után csak három és nem öt közepes méretű gázpalackot viszünk, mert hallgattunk a Decathlon munkatársára, aki szerint egy ilyen patron elég egy hétre. Amikor mindez már megvolt, szemlesütve elmentem a bézbólütőért, pedig azt kifejezetten nem én rendeltem. Közben lettek turistatérképek és nagyteljesítményű, ötezer forint alatti árkategóriából választott, ledes fejlámpák. Ezekből nem az akkumulátoros, hanem a ceruzaelemes verzió a megfelelő. Otthonról is összeszedünk majd ezt-azt, én tíz éve kempingezem rendszeresen, hozok hálózsákot, az alá becsapjuk az önfelfújó matracot, ez így együtt már fejedelmi kényelem.

Látták a Blair Witch Project című filmet? Lelkes híve voltam az egy szál kézi kamerával felvett jeleneteknek, annak, ahogy tönkremennek idegileg a szereplők valamitől, amit mi sosem látunk. A hardver nálunk is adott a hosszas kültéri küzdelemhez, van GPS-es iránytűnk is, tehát hétfőtől minden nap be fogjuk bizonyítani, hogy meghalni nem az irodában igazán stílusos, hanem a hulló lombok közt valahol Magyarországon. Keressük a bajt, kövessenek minket, a monitor előtt önöknek nem eshet bajuk.

A túráról készült összes cikkünket megtalálja ezen a linken.