Vályi és Zách menekül a vihar elől

2014.10.21. 17:35
Még csak kedd van, tele vagyunk tervekkel, az ország két másik sarkába is el kell jutnunk, ezért inkább visszatolattunk egy biztonságosabb helyre. A terepjárózás még SUV-val is óriási móka, bár jól látszik, mi nem kellene egy ilyen autóra, és mennyit árt a külalakjának, ha tényleg terepeznek is vele. Röviden: elég sokat.

Gyötrelmes ma reggelre számítottam, amikor tegnap éjjel végleg abbahagyta a kotyogást a Nissan a Némettanya (igen, így írják) előtt, valahol a Bakonyban. Annyit bolyongtunk mindenféle tanösvényeken és traktorutakon, hogy néha fogalmunk sem volt, hol vagyunk pontosan. Döntenünk kellett: megkockáztatjuk, hogy tengelyig elmerülünk a sárban és reggelig meg sem mozdulunk, vagy kitolatunk az erdőből és keresünk egy biztos helyet az éjszakázásra. A földutak egy része nincs rajta a térképeinken, a rögtönzést teljesen megszoktuk.

Miközben önök két kézzel a reggeli kávé után kaptak, majd kicsoszogtak a fürdőszobába, nyolc óra vattakönnyű alvás után előmásztam a sátorból, István pedig a kocsiból, és elővettünk néhány üveg szénsavas ásványvizet. Egy-egy másfeles palacknyit feldobtunk a gázra forrni, elolvasztottuk az egyik kislábos nyelén a műanyagborítást, majd nagy levegőt vettünk, és egymás után elvonultunk, hogy a váratlan szívhalál arcába röhögjünk. A tisztálkodási rituálé fejleszthető, hiszen a lemosdási fázishoz használt hideg ásványvíz máskor lehet akár eső is.

A sors dél körül megjutalmazott minket, egyszerre verőfényes napsütés kerekedett saját kis rétünkön. A felhők úgy rohantak a kocsi tetőablaka fölött, mint egy timelapse videón. Városi ember ilyen pillanatokat ritkán él meg, pedig órák alatt kitisztítja az agyát. A világnak annyira mindegy, hogy ő van-e vagy nincs, a felhők évmilliók óta ugyanígy vonulnak az égen, és ugyanígy fognak majd akkor is, amikor már senki nem emlékszik, hogy egyszer mi is hosszan bámultunk felfelé innen lentről.

A Quechua két másodperces sátra nyitáskor szétpattan mint egy nagy rugó, az összecsukás, összebirkózás, összeerőszakolás nekem tíz percig tartott, mivel a sátor átvételekor készített saját oktatóvideót sikerresen letöröltük az indulás előtt. Egy ilyen sátorban szerintem minden helyzet túlélhető, de erről többet majd holnapután mondanék, mert ezek az utolsó olyan óráink a természetben, amikor nem szakad az eső.

A Totalsár-Keressük a bajt kalandtúrán eddig egy lépést sem tettünk az illegalitás felé, és most sem vagyok benne biztos, hogy Hajagostetőn lévő, huszonhárom éve elhagyott szovjet katonai rádióállomás meghódításáért kerékbetörés járna. Erről a kolléga ma esti cikkében mutatunk majd meg mindent. Hátradőlős, videós cucc, jó lesz.

Amikor lefelé jöttünk a Némettanyáról, szembetalálkoztunk a névadóval, Német Józseffel, akit szólítsanak csak nyugodtan Bütyöknek, ha önök is szembetalálkoznak vele és derék vontatójával. Mindez azok után történt, hogy másodszor is majdnem elsüllyesztettük a nyári gumis X-Trailt. Igen, én vezettem. Az egyhatos dCi motort néha önkéntelenül is sikerül lelőni, mert mégiscsak bő másfél tonnát kell kikanalaznia a sárból, de mi is tanuljuk a műfajt, nem vesszük el a gázt, amikor az ösztön ezt diktálná. Egyelőre egyetlen bakhátra sem hasaltunk fel, Bandi csörlője a csomagtartóban várja a bevetést, de a kartervédő és a hátsó difi már biztosan nem karcmentes.

Délután leereszkedünk a dombok közül, mert valahol a Balatontól nem messze meglátogatjuk egy régi cimboránkat, akinél csak rövid ideig maradhatunk, mert a mai tárborhely Magyarország déli határa közelében vár minket.

A túráról készült összes cikkünket megtalálja ezen a linken.