2017.03.03. 08:08

A Ford Mustang egyike volt ez első olyan amerikai autóknak, amelyek az Európai közönség szívét is megdobogtatták. A megjelenés óta eltelt bő ötven évnyi pályafutása ugyan nem volt rögöktől mentes, ám a típus máig népszerű, sőt már Európában is kapható. Mégis mit látnak benne még ma is az autóőrültek?

A Mustang receptje egyszerű volt: használd fel egy már gyártásban lévő tipikus amerikai autó (Ford Falcon) műszaki alapjait, a forma tekintetében törekedj az egyszerűségre, majd a motorháztető alá tegyél egy USA mércével igazán kicsinek számító, de erős motort. Az alapváltozat mindössze 2,8 literes hathengeres motort kapott, ami méretét tekintve a kor amerikai átlagának felét képviselte, a Mustangot mégis már a kezdetektől óriási érdeklődés övezte. Igaz, a legtöbben inkább a V8-as változatok mellett tették le a voksukat.

IMG 1965

Az 1964-es megjelenéskor a kor helyi sportkocsijai, mint a Chevrolet Corvette vagy Ford Thunderbird, mind drágábbak és erősebbek voltak a Mustangnál, ami egy olyan célközönséget fogott meg, amely korábban nem engedhette meg magának, hogy izgalmas autót vásároljon.

A Mustang bombasikert ért el. A kezdetekkor évente félmilliónál is több gördült le a Ford gyártósorairól. A kereslet azonban nem volt töretlen, hisz hiába jelentek meg sorra az egyre erősebb változatok, mint például a legendás Shelby GT350 és GT500-as, a továbbra is szög egyszerű technika és a folyamatos tömeggyarapodás miatt a vevők – ha szép lassan is – kezdtek átpártolni a feltörekvő konkurenciához.

Egy 1965-ös Mustang Convertible a Cafe Postnuclear képregényből
Egy 1965-ös Mustang Convertible a Cafe Postnuclear képregényből

Ha ez még mind nem lett volna elég, beütött a '70-es évek olajválsága is. A Mustang viszont kitartott, hiszen az évtizedek során olyan kult filmekben szerepelt, mint A chicagoi tanú, a Charlie angyalai, a Tolvajtempó, sőt két Bond filmben is láthattuk (Goldfinger és Gyémántok az örökkévalóságnak). Emellett a Mustang rendszeresen feltűnt Nascar versenyek felvezető autójaként is. Csupa olyan szerep, amely hozzájárult ahhoz, hogy a Mustangból igazi ikon váljon.

A veteránhoz végtelen pénz kell

Habár a leghíresebb, első generációból gyártották a legtöbbet (több mint hárommilliót), Oszi, az ismert hazai Mustang-guru mégis óvatosan fogalmaz, amikor arról kérdezzük, hogy melyik a legolcsóbban fenntartható generáció. Ahogy mondja, ezeket a 40-50 éves autókat már kivétel nélkül mind csavarról-csavarra szét kell szedni és óvakodni a kínai utángyártott alkatrészektől, mert az mind gyenge minőségű. A baj csak az, hogy máshol nem nagyon gyártanak már ilyen alkatrészt.

A videóban Oszi narancssárga Machja szerepel

Szerinte a piacon nagyon sok a lemezek alatt botrányos állapotban lévő autó, de ami még rosszabb, hogy ezeket az összetákolt példányokat még több munka gatyába rázni. Típusra szakosodott szerelő nélkül nem is érdemes belevágni. Külön probléma, hogyha van is pénze az embernek a részletes restaurálásra, sohasem tudja majd annyiért eladni, hogy az üzlet végül rentábilis legyen.

Oszinak egyébként egy '73-as Mach I-es Mustangja van, amit más szerelőkkel közösen újított fel. Ahogy fogalmazott: „vásárláskor is kurva jól nézett ki, csak aztán ropira szét kellett szedni...

Ma már egy kerékkulcson kívül nincsen szerszám az autómban, külföldre is el merek menni vele, kitaposom a belét és nem szoktam lerobbanni sem. A kirakatok mellett oldalra fordulva, nárcisztikusan nézem, hogy milyen átkozottul jó a kocsim, ami jól esik. Ettől még tudom, hogy valójában nem nagy szám az egész, és a kortársai műszaki tartalomban megették, de például hiába volt állólámpás Mercim, azért sohasem éreztem ilyen vágyat, mint a Mustang iránt.” – foglalja össze Oszi a veterán Mustang életérzést. Őt az újabb változatok már érzelmileg sem érintik meg.

A macsó pony car visszatér

Habár a kezdeti sikereket sohasem sikerült megismételni, sok-sok jellegtelen generáció után a Ford visszatalált az alap koncepcióhoz mind műszakilag, mind a formatervet tekintve a 2005-ben megjelent változattal. Tom Cruise, Adam Lambert, Nelly, Sylvester Stallone... Csak néhány név a híres újkori Mustang tulajdonosok közül.

Gaspar-laci-mustang

Az ötödik generációs Mustangot már a hazai hírességek is megkedvelték. Gáspár Laci három éven át hajtott egy 2009-es 4,6 literes GT-t. Az énekes mindennapi autónak használta a Mustangját: azzal járta az országot a koncertturnék során, de időnként gyorsulási versenyeken is részt vett vele. Ennek megfelelően nem volt teljesen gyári az autó: a teljesítményt közel 400 lóerőre emelte a kipufogó és leömlőcsere, valamint az újraírt computer, a hangulatot pedig a már említett Tolvajtempó című filmből ismerős Eleanor Mustang stílusában készült sebességváltó dobta fel. Laci végül a három év alatt beletett 140 ezer kilométer miatt adta el a Mustangot és mert még erősebbre vágyott. Most egy tuningolt RX-7-es Mazdát használok sportautónak.

Ugyanezt a generációt hajtja Varga Viktor is, csak neki egy 2013-as 3,7 literes Convertible, azaz kabrió Mustangja van. Viktor azért választotta a típust, mert: „ez egy legenda és egy jelkép. Azt a mérhetetlen szabadságot jelképezi, amely nem sok embernek adatik meg manapság. És ez nem az értéke miatt van, hanem tényleg egy vadló.” Az énekes nem sajnálja a technikát, de szerinte erre is való a Mustang: „Nekem ez a tökéletes autó. Igénytelen, nincs leültetve, átmegy mindenen. Amikor olyan kedvem van, ki szoktam menni vele a pusztába, sokszor még a földútról is letérek. Egyszer el is akadtam vele a szántásban. Végül sikerült kikászálódnom, de azt hittem, hogy ott maradok és valami traktor fogja kihúzni a lovacskám.

Kifésült sörény

Viktor következő autója már a legújabb, hatodik generációs, 2016-os Mustang GT, amit szintén kabrió kivitelben vásárolt meg, hiszen így könnyedén tudja hordozni a festővásznait. A régi is megmarad: Viktor szerint az „örök darab”.

Az új Mustang is retro megjelenésű, de az előzőnél talán némileg elegánsabb, igényesebb vonalat követ. Ahogy Winkler Róbert fogalmazott: „Egy BMW férfiak számára”. A Ford globalizációs törekvéseinek megfelelően, az új Mustang már Európában, így Magyarországon is megvásárolható.

Az alapkoncepció ötven év elteltével sem változott: erős orrmotor, hátsókerékhajtás, fastback forma. Kidobták viszont az elavult hátsó merev tengelyt egy modern multilinkért, és az egész futóművet a híres európai versenypályán, a Nordschleifén csiszolták. Megváltak a régivágású alapmotoroktól is: egy relatív takarékos 2,3 literes 4 hengeres turbómotor dolgozik a belépőmodell orrában, míg a GT szíve az ötliteres szívó V8-as – egyesek szerint azzal lehet igazán teljes az amerikai életérzés.

image2

A háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely képezi az átmenetet a tulajdonosok között, hiszen van egy 1965-ös és egy 2015-ös Ford Mustangja is. Előbbi sajnos egy koccanás következtében összetört, így a márka nagyköveteként még egy darabig az újabb autót fogja használni. „Gyerekkori szerelmem volt az autó, és a Londoni Olimpia után nyílt rá lehetőségem, hogy vegyek egy '65-ös Mustangot. Életem hátralévő részében ezzel szeretnék majd hétvégi autózni, de most még javítás alatt áll.” – meséli a vízilabdázó, aki most az egy éves használatra kapott fekete 5 literes GT-vel jár. Az autót arany csíkok és a sportoló sapkaszáma, valamint aláírása díszítik. Arra a kérdésre, hogy az első, vagy a legutóbbi generációt választaná-e, elég egyértelmű választ ad: „Imádom, nagyon kényelmes az új, de a réginek van egy olyan töltete, amit semmilyen mai autó nem képes produkálni.

kissgergo

Rythmn and Blues

Emlékszem, amikor az első lemezt vettem meg a saját pénzemen, annak a borítóján, John Lee Hooker pózol a nagyon impozáns blues gitárjával egy veterán amerikai autónak támaszkodva. Talán ez volt az a mágikus pillanat, amikor elhatároztam, hogy lesz egy hasonló négykerekű barátom.”-mesélte Pély Barna, aki végül 2003-ban vett egy Mustangot. A 1994-es 3,8 literes autó vásárlásnál ráadásul kiderült, hogy a korábbi tulajdonos Tátrai Tibor bluesgitáros volt, akivel többször is zenéltek együtt. Barna nagyon szerette azt az amerikai feelinget, amit az autó jelentett. A futóműhöz is rendesen hozzányúltak, de a zenész végül az eladás mellett döntött, mert ahogy korosodott az autó, jöttek a tennivalók, és az alkatrész utánpótlás nehéznek bizonyult akkoriban. A hangjára, és a kis lovacskára az oldalán most is szívesen emlékszik vissza.

(X) Ha megcsapott a Mustang-életérzés, akkor irány az FHB Bank vagy a Posta,részletekért klikkelj a www.nyeremenybetet.hu oldalra!

A cikket a Brand & Content készítette az FHB Bank, a Takarék Csoport tagja megbízásából. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.