Kocsikázás az elnöki limuzinban
Amikor első írásom befejeztem, éppen a legek versenye kezdődött a szálkai Trabant Wartburg találkozón. A szervezők később elmondták, hogy sajnos a nagy esőzések miatt a tervezett létszám kevesebb mint fele jelent meg. Sokan visszafordultak pénteken, „amikor az ablaktörlő már nem bírt az esővel.” Így kissé faramuci helyzet alakult ki, hiszen a kiosztásra váró serlegek és a jelentkezők száma igen közel esett egymáshoz.
Az egyik leghangsúlyosabb versenyszám a kipufogócsövek hangminőségéről szólt, ezt több kategóriában is díjazták. Természetesen volt külön kategória a négy- és kétütemű gépeknek is. Készültem a fényképezőgéppel, hogy majd hatalmas füstfelhőket örökíthessek meg, ám érdekes módon inkább a négyüteműek között volt egy-két kéken füstölő jószág, a kétüteműek – legalábbis így üresben – szinte alig füstöltek.
Kiosztásra került még a legjobb hifiért, a legszebb és legeredetibb Trabantért illetve Wartburgért, valamint a legszakadtabb Trabantért is serleg. A legszakadtabb Trabant szerintem bundával jutott a díjhoz, mert egyáltalán nem nézett ki rosszul. Nekem kettő Trabantom is volt annak idején, azok ebben a számban bizonyosan fölényesen verték volna a mai nap győztesét.
Meg kell emlékezni a narancsszínű Trabiról, amelynek motorteréhez foghatót az égi csatornákból ismerős autótuningos műsorokban sem láttam. Olyan tiszta, dizájnos és rendezett, szinte csoda, hogy egyáltalán működik, az ember azt gondolná, csak kiállítási tárgy. Pedig működött.
De a díjkiosztás már a nap fénypontja, a felvonulás után következett. Megérkezett a rendőrautó, amely a csapat Szekszárdra vezető útját volt hivatott biztosítani. Én addigra már több résztvevővel is beszélgettem és vettem magamnak a bátorságot, hogy az elnöki Trabant limuzinban kérjek helyet a felvonulás idejére.
A hosszú Trabant tulajdonosa és egyben készítője örömmel vitt magával. Autója két Trabiból van összevágva, ám ha figyelmesebben szemléljük, van benne ezen túlmenően is munka. A középső traktus saját gyártmány, az ajtókat Trabant elemekből ugyan, de jelentős átalakításokkal készítették. Az üvegek is kisipari termékek, hiszen ilyen oldalüveg egyik Trabiban sincs. Érdekes módon azon túlmenően, hogy a tetőnél némi vascső erősítés van, nem készült külön alváz a gépnek, így is elbír akár nyolc embert úgy, hogy az ajtók szépen csukódnak. A motor ilyenkor már persze izzad, de kettőnkkel kiválóan elvolt.
A felvonulás közben arról beszélgettünk, hogy olyan gyári-szerű kívül-belül, hogy aki nem ismeri a típust, talán bevenné, hogy valaha ilyet is gyártottak. A tulajdonos egyébként, aki a klubélet szervezésében is aktívan szerepel, ezen kívül még három Trabival rendelkezik, az övé a kis Trabant is, amely koncepcióját tekintve ennek épp az ellenkezője.
Mondani sem kell, Szekszárd városában óriási feltűnést és ünneplést váltott ki menetünk, az emberek integettek, mosolyogtak. Az autók jó része el volt látva valami rendhagyó hangkeltő berendezéssel, a sziréna már-már snassznak számított, hiszen volt olyan Trabant, amelyik brekegett. Elnöki limuzinom sofőrje meg is jegyezte, amikor a kórházat jelző H-betűt ábrázoló táblához közeledtünk, hogy erre a szakaszra fel kellene függeszteni a zajongást. Az út közben megbeszéltük, hogy neki akkor volt az esküvője (ha jól emlékszem), amikor én születtem, szóval valószínű, hogy nekem jobban kéne emlékeznem a KRESZ szabályaira. Valami rémlik, hogy van ilyen (már hogy kórháznál nem szabad ricsajozni), minden esetre önmagában az, hogy valaki egyáltalán gondol ilyesmire, belőlem nagy tiszteletet váltott ki.
Ez az összejövetel egyébként szekszárdi rendezésű, azonban az ország minden tájáról érkeztek rajongók. Nagyon jó hangulatban telt az egész nap, az igazi vircsaft azonban este 8-9 óra körül, sötétedéskor kezdődik, karaoke versennyel. Mivel volt remek sör és kiváló társaság, igazán ottmaradtam volna, ám vasárnap már a Truck Trial bajnokságon leszek
