A kekszesdoboz alja

2009.04.13. 23:23
40 hozzászólás


Van a konyhaszekrényben egy kekszesdoboz, amit nagyobb bevásárlások után mindig feltöltünk. És elég sokféle keksz lakott már benne. Mivel az én reszortom, néha hónapokig gyűlik az alján a törmelék. És mivel a doboz jól zár, ezek a törmelékek nem szikkadnak meg, egészen frissek maradnak, én meg, amikor elfogy az utolsó vésztartalék, ezeket a maradékokat rágom. Tök finomak, ráadásul sose tudom, milyen ízűre harapok. Most, a Tuning Show végére már nincs más az ibrik alján, csak a törmelék, a legfinomabb része az egésznek. Rágjanak velem!

Az egyik legcsokisabb morzsa egy valódi autó. Az én kisgyerekkoromban az S100-ak még újak voltak, tisztán emlékszem, mennyire lenézték őket. Bármi gyorsabb volt náluk, városban (csak pár évvel később jött ugyan), lámpától-lámpáig még a kispók is. Azóta írtam a típusról, elolvastam a könyvet, tudom, hogy a cseh mérnökök olyan kevés pénzből fejlesztettek, és olyan olcsón gyártottak, ahogy biciklit sem lehetett máshol. Minden pénzt megvontak tőlük, amit csak lehetett, aztán annak is a felét adták. Ahhoz képest szuper, az a baj, hogy gúzsba kötött kézzel nehéz Pietát festeni. De ez a Skoda – szétüt. Valódi autó, valódi tuninggal, nem optikai, nem ledes, nem flitteres fényezésű, hanem benzin- és olajszagú, menni szoktak vele, méghozzá gyorsan.

Aszongya a papír rajta, hogy Favorit 1,4-es motor van benne, két darab Dell'Orto ikerkarbival (DHLA40H, az nem valami Fiat 131-ről van?), kevlár a kuplungtárcsa, de még az eredeti, 4 gangos a Skoda váltó, 125 lóerős 6500/percen, a nyomatéka (na az nem sok) 137 Nm 5300-on (versenyautó, inkább fönt toljon, mint lent üssön). És 6, azaz hat, sechs, six, rokü, azaz VI másodperc alatt van százon. Persze, rövid a váltó, de akkor is. A negyed mérföldet pedig 14,14 másodperc alatt futja meg, 152-t megy a végére. Mielőtt tiltakoznak: a Favorit-motor homológ, hiszen az S100-zal abszolút rokon, nyomórudas, háromcsapágyas, igazából csak enyhe evolúció.

Kalapom emelem, némán. Ez lenyűgöző, imádom. Egyébként a másik faros Skoda motorja se rossz (három nappal ezelőtti Zirig-poszt), bár ott inkább a látványelemek dominálnak, nem a versenyes acélozottság, de érdemes egy pillantást vetni rá.

Ja, meg a csajok. Szóval amikor leosztottuk a melót, úgy volt, hogy majd én fotózom a csajokat hétfőn. De sem a Zirig, sem a Vályi, de a Winkler sem tudta megállni, hogy rájuk lőjön. Az ő képeiken pedig kicsit merészebben voltak kistafírozva a hölgyek. Mert én sem testfestéses, sem mély dekoltázsos csajokat nem láttam, még azokon is nejlonharisnya volt, akik előtte egy nappal még saját bőrükben állták a Celsiusok ostromát. Hiába, hétfőre hűvösebb lett valamivel.

Mindenesetre a Vályi Pista posztjában szerepelt egy csaj az East Block standjáról, akit Pistám a legjobb nőnek tartott a show-n. Én is. Csak a Pista posztjában kicsi róla a kép, ha az ember a galériában levőre kattint, akkor szerencsétlen leányzó félbevágva jön föl valami óriásképen.

Odamentem hozzá – a csajhoz – mondtam neki, hogy előző nap már megcsinálta a Pista. Aztán beláttam, hogy félreérthető a megállapításom, hiába, kicsit belezavarodtam a dumába, mert ordított a zene, Bálint fiam rángatta a kezemet, hogy vegyünk bumerángot, meg egyáltalán – maguk is belezavarodtak volna. Aztán tisztáztuk a helyzetet, röhögtünk egy jót, kattintottam, itt a kép, tényleg gyönyörű a csaj. Remélem ebben a galériában már jól nyílik meg a sok pixel.

Ugyanezen a standon állt a Fadett is (még jó, hogy nem Astrát alakítottak át, primkó név sült volna ki belőle) a viking csajjal. A Fadett már tavaly is volt, ha jól emléxem, de így párban jól mutattak, íme.

Meg akadt fenék is, például az Audi TT-é, jó mi?. Sajnos beálltak elém, kompakt gép volt nálam, ami elég buta, elnézést az életlen Audi seggért, máshová ment az élesség…

Aztán pillanatra majdnem befogtam a Bálint szemét (hiszen még csak hat éves), de rájöttem, hogy csak egy kivételesen ügyes főzőkötény láttán esik ki kis híján a szemem. A szado-mazo bugyiról, mondjuk, gondolhattam volna, hogy kamu, de egy szemvillanásnyira jó volt nekem. Végül is, nem rossz hirdetés egy autósiskolának, legalább őszinte, felkészíti a fiatal szüzeket, mi vár rájuk majd az oktatás mellett.

Újra le kellett fotóznom Váradi Gyuri igazi ralifutamokon induló, igazi 124-es kupé Mercijét. Évről-évre szebb, évről-évre abszurdabb, hogy ilyennel bárki bródszájdol, ugrat, csapat, veri szét a susnyában a futóművet. És még mindig egyben van.

Na meg az is vicces volt, hogy találtam egy tök szabványos Kia-standot. Még viccesebb, hogy azon a standon Soulból kettőt is kiállítottak. Úgy, ahogy voltak, lemosták őket, aztán csá. És basszus, szériakivitelben sem mutattak idegenül az airride-os VW-k, tuc-tuc-dömperek és gorombán felismerhetetlen Swiftek között. A Soul ott van, ennél jobb bizonyíték nem kell.

A tuc-tuc dömper túlzás, mert csak egy Dodge Ram óriáspickupról van szó (mentsük-meg-Detroitot mozgalom?). Ekkora teherautó kellett ahhoz, hogy a Pioneer legalább egy szeletét be tudja mutatni kínálatának. Volt diszkós lemezjátszót utánzó cédé, kábé ezer fejegység, óriási LCD a felhajtható raktérfedél belső felén… Menekültem, már a látványától is megfájdult a fejem, de impozáns. Sokan ennél kisebb fegyverrel is mentek már háborúba a modern kori történelem során.

Aztán kicsit belenéztünk Bálinttal az eredményhirdetésbe is. Valamelyik kisebb kategória lehetett, mert még felismerhetők voltak az autók, amik az emelvényre gurultak. Az első tíz közé bejutott versenyzők közül láttam kettőt. Az elsőt bemondta a konferanszié – "és itt jön, egy hihetetlen, egészen elképesztő színű, döbbenetes Opel Corsa, tényleg micsoda szín, hát ilyen nincs is!..." – és ekkor felmászott a pódiumra egy rikító sárga Opel.

Valószínűleg a világítás lehetett az oka. Vagy egyszerűen csak színvak vagyok. Mindenesetre, amikor a Karesz halvány csibesárga helyett pont ilyenre fényezte véletlenül az állólámpás 230.4-es Mercimet, és nem volt szívem visszacsináltatni vele, akkor inkább a riadtságot vettem le az emberek arcáról, nem azt, hogy tetszene nekik, amikor körbehurcoltam. Én sokáig próbáltam megszokni, aztán eladtam.

De egyvalami nagyon tetszett: hosszú évek után felüdülésként ért, hogy szlovák rendszámos kocsiban végre valódi szlovák tulajdonost látok, aki nem is beszél magyarul. Egyébként meg valódi csaj is, tehát igenis létezik olyan, hogy tuningnőstény!

A Bálint még meg akarta várni a következő versenyzőt – Suzuki Swift, LSD (első) ajtókkal, nagy kerekekkel, hm. A konferanszié még erőlködött ilyen hogyan találtad ki ezt a középre tett kijelzőt, meg effélékkel, de inkább eljöttem, nem jó mások fizetett kínlódását végignézni, én is voltam már hasonló helyzetben, képzelem, hogy röhögtek rajtam akkor.

Valaki ugye már fel akarta már tenni a kérdést, hogy mi lett volna az az egy autó, amit hazavittem volna a kiállításról, ha választhattam volna – ugye, valaki? Hát ez.

Szöcske, tizenkét hengeres BMW-motorral, kompresszorral, nyitott csövekkel.

Tudom, semmi finomság nincs bennem, egy türhő vagyok, nem értékelem a művészetet, az evolúciót, de akkor is de.

Ezzel egyszer nyomni egy jó kövéret, bárhol, ó istenem. Üvöltsön a pofámba az a sok cső, köpködjön mennykővel, imádnám, még ha leégne a szemöldököm, akkor is.

Ahogy elnéztem, a futómű is BMW-é, a ferde háromszög-lengőkarok nagyon az E30-asra emlékeztetnek, de biztos tévedek, nem vagyok nagy profija a márkának. De akkor is, ha lehet, az egész kiállítást összecsomagolhatják tőlem ezért az egyért. Nevem és címem a szerkesztőségben, hátha…

Különben meg – jövőre, önökkel, ugyanitt, a megszépült BNV-n, a Tuning Show-n, yeah!

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.