2016.07.12. 19:40
15 hozzászólás

Ha veterán versenyautókról van szó, nem ismerünk vasárnapot, ebédidőt, húslevest, kirántott húst, semmit. Ha kell, egy nemzetközi szervezet lendül mozgásba, egyetlen telefonhívás elég hozzá.

Kicsivel dél előtt csörgött a telefonom, az egyik autóőrült ismerős hívott, hogy fennforgás van, egy veterán Volvo PV544 raliautóhoz kellene alkatrész, gyorsan. Csak annyit kérdeztem: Peking-Párizs? Az „aha” után már csak azt akartam tudni, mi kell, és pontosan mit lehet tudni az autóról. Kiderült, nem valami szörnyen speciális alkatrész kell, csak egy pár hátsó lengéscsillapító, mert ahogy azt szaknyelven mondani szokás, az egyik összefosta magát a Pekingtől idáig tartó úton. És hát Budapesttől még azért arrébb van az a Párizs, kellene valami megoldás, de hétfőn már mennek tovább az autók.

Perceken belül pezsegni kezdett a csetablakom, de természetesen telefonáltam is párat. Először egy jó ismerősömet, Attilát, egy Volvo P1800 tulaját hívtam fel, nem cserélt-e a tavaly vett autón lengéscsillapítót – arra gondoltam, a két kocsi közeli rokon, akár csereszabatosak is lehetnek az alkatrészek, ha jobb nincs egy kicsit használt is megteszi. Így legyen ötösöm: nemrég cserélte az összeset, és a kiszerelt alkatrészek az egyik polcon figyelnek. Attila ugyan valahol külföldön volt épp, de riasztotta a fiát, aki azonnal lefotózta a két sárga telót, de sajnos kiderült, a P1800 hátsó lengéscsillapítói alul-felül menetes rögzítésűek, a PV 544 viszont alul szemes, tehát nem egyformák. Közben Prokee-ra is ráírtam facebookon – ő már jó ideje nem Magyarországon dolgozik, a szíve kihúzta Németország keleti felére. Hiába, aki a vízipipát is Arol2T-vel tömi, annak csakis Zwickau vagy Eisenach ötven kilométeres körzetében ver rendes ütemben a szíve. Kettőben, ugye. Römmpöröm-pömm-pömm-pö-pamm.

Prokee-ban az a legjobb, hogy kompletten nemnormális, és ezt a hét bármely napjának bármely szakában bizonyítani is hajlandó. Nem az volt a kérdése, hogy mér nem hagyom őt békiben, és miért kell nekem vasárnap ebédidőben ilyen marhaságokkal piszkálni őt Európa másik feléről, mikor ő a négy gyerekkel múlatná legszívesebben az időt. Hanem csak ennyi: „Évjárat?” Épp csak beírtam, hogy 1964, szinte azonnal dobta a linket a megfelelő alkatrészekhez. És írta, hogy ha tényleg ez az, amit keresünk, a szigetszentmiklósi raktárban van is a Sachs-ból.

Ilyenkor az autóalkatrészek világában kevésbé jártas röhögőgörcsöt kap, mert hát mekkora az esély, hogy egy svájci óragyáros 1964-ben Svédországban gyártott, enyhén átalakított Volvójához pillanatok alatt találunk egy vadiúj, garanciális lengéscsillapítót. De nem kell hitetlenkedni, ugyanez az alkatrész van például és többek közt a 2,5-ös „B” Vectrában is hátul – az autóiparban egész elképesztő kereszt-kompatibilitások vannak. Én például, mikor nagyzolhatnékom támad, csak annyit mondok, hogy a Sivatagi Patkány Sierrámban elöl Ferrari fékek vannak – formára ugyanaz a betét van a Sierra és a Ferrari 208/308, 328 és a Mondial első fékjében, bármelyik alkatrészkeresőben le lehet ellenőrizni.

Már csak azt kellett megtudni, tényleg jók-e a méretek, ezért a Váci úti Volvo szervizzel forró dróton egyeztettünk – jónak tűnt. Ez volt a pillanat, amikor Szilárd, a Volvo szervizből és a PV544 sofőrje elindultak Szigetszentmiklósra. Dominique Bernaz, aki a Vacheron Constantin óragyárnál a VIP ügyfelekkel foglalkozó értékesítési igazgató, láthatóan igazán boldog volt a lehetetlen időpontban beszerzett alkatrésszel – miután felhívtam Kaufer-főnit, gyorsan elintézte, hogy az őrnél legyen az áru, és csak a pontos összeget kelljen a kezébe nyomni, hogy aztán lehessen gyorsan beszerelni. Mint később kiderült, egy kis farigcsálásra azért szükség volt, a rögzítő szem furatát meg kellett növelni, de ennyi. 2016 júliusának egyik forró vasárnapján simán szereztünk polcról egy 1964-es versenyautóba való lengéscsillapítót. Jó, ez nem egy keményített-erősített darab, de utcai használatra tökéletesen jó lesz arra a kábé 2600 kilométerre, ami még hátravan ( Budapestről nem egyenesen Párizsba hajtanak).

Mikor Szilárd visszaszólt, hogy a kocsi elkészült, és már csak a hétfői rajtot várja, azért még egyszer lefuttattam a folyamatot fejben. Tudom én, hogy internet, meg minden, de akkor is: egy svájci óragyáros, Pekingből a fél világon átautózó svéd veterán raliautójához úgy szerezni alkatrészt, hogy a szálak a Váci úttól (itt simogatták a Volvót) a Váci utcán (itt meg én kuksoltam a boltban) át németországi Meissenen keresztül Szigetszentmiklósig futnak, az azért elég klassz dolog, akárhogyan is nézem. És marha jó érzés, hogy egy lehetetlen helyzetben is tudtunk segíteni egy másik autóőrültnek.

Ahol csak tudunk, segítünk

Mivel vasárnap egész nap el voltam foglalva, teljesen esélytelen volt, hogy saját szememmel nézzem meg a csápos emelőn alkatrészre váró, Peking óta 12 ezer kilométert maga alá gyűrő Volvót. De mikor a szerkesztőségi levelezőlistán megemlítettem, hogy milyen dráma zajlik épp, Rézmányi Balázs a tőle megszokott lelkesedéssel ugrott a témára. Azonnal felpattant a Honda Transalpjára, hátára csapta a fotós cuccát, mert érezte, nem történhet meg, hogy ne legyen képünk is a sztorihoz.

Amíg a szerelők a Volvót rázták gatyába, Balázs kifaggatta a már második Peking-Párizsán induló Dominique Bernaz-t. Tudta, hogy aki egy ilyen autós őrületen részt vesz, az nem egy megélhetési celeb, egy koca-ralista. Ilyesmire csak igazi autóbuzik vállalkoznak, akik egész biztosan tudnak olyasmiket mesélni, amitől az embernek leesik az álla. Például, hogy az első Peking-Párizson sajnos nem sikerült végigmenniük, mert a Rolls-Royce, amivel elindultak, útközben feladta a harcot. Illetve, hogy bár bőven benne vagyunk a 21. században, de ez nem azt jelenti, hogy a mongóliai utak ne ráznák szét az autókat: nekik az egyik lengéscsillapító bekötési pontja tört el, út közben majdnem elhagyták a hátsó futóművet. De az ilyesmin nem akad ki az ember, aki exkluzív autó árveréseken csak úgy passzióból impulzus-vásárol egy negyvenes évekbeli Chevrolet-t. Mit is tehetett volna, senkinek nem kellett, az ár meg annyira nevetséges volt, hogy nem hagyhatta ott.

Balázs, ha már lendületben volt, elment lefotózni a teljes mezőnyt. Ez persze nem ment könnyen, egyáltalán nem engedték be a lezárt területre. Viszont összefutott egy amerikai résztvevővel (egy kaliforniai rendszámú Nissan 240Z-vel indult), aki mikor meglátta a Tansalpot, levegő után kezdett kapkodni, hogy mekkora királyság már ez az öreg vékettes túraenduró. Pihegett, hogy sajnos az Államokban ezt nem forgalmazták, sosenem lesz ilyenje. Ilyenkor a rendes úttörő mit csinál? Igen, Balázs már nyújtotta is a kulcsot, tessék, próbáljad ki. Kis szabódás, és supermoto-versenyző múlt megnyugtató jellegű emlegetése után felpattant, majd vigyorgó sisakkal fordult párat.

A gyors próbakör után gyors névjegykártya csere következett, majd még gyorsabb pofaleszakadás: emberünk most épp Elon Musk Space-X projektjében dolgozik, Structures Engineer pozícióban (korábban viszont a Fordnál és a Chryslernél is mérnökösködött, az autóiparban hajtásláncokon dolgozott). Most már egészen biztos, hogy vissza KELL mennünk Kaliforniába. Hiszen a jövő autója a rakéta, ezek a srácok meg épp azon dolgoznak, hogy minden háztartásba jusson egy, amivel a Marsra is elugorhatunk fagyizni. Ott talán még van pisztácia.

Kattintson bármelyik képre, Rézmányi Balázs galériája nyílik, lehet tátott szájjal nézelődni.