Elnézést, de nekem belehegesztettek a szemembe...

Öncsonkítás TC-módra, part 1: Csikós

2018.01.28. 08:26
39 hozzászólás

Bár gyerekkoromban párszor kerültem már dokihoz biciklis sérülések miatt, szerelésből fakadóan először csak tizenkilenc éves koromban kellett beesnem az ügyeletre. Ha belegondolok, az egész korán volt...

A rémes első autómat, az akkor tizenöt éves, de már porrá rohadt Fiat 500-ast hegesztettük Wéber Győzi barátom nagybátyjánál, Ertl Pityuapunál – azért ott, mert az ezer forintnyi összvagyonomból, ami nyár elején volt, csak ingyenmunkára telt. Pityuapuéknál laktunk tehát Tata-Kertvárosban, az autót a kertben faragtuk vagy egy hónapon át, készítettük elő hegesztésre. Amikor eljött a nap, hogy felmenjenek a Váci úton vett küszöbprofilok (azt hiszem, azzal kezdte az ipart a Szegvári Viktor), Pityuapu éppen valami távoli helyszínen melózott a csőszerelő csapatával, s a segédjére bízta a melót - amiért beígértem két egész üveg Kőbambit. A srác profi csőhegesztő volt, olyan varratot tudott készíteni, amilyet Audi-műszerfalon nem lát ma az ember. De hozzá volt szokva, hogy profik veszik körül.

.

Mi nem voltunk azok. Győző tartotta a lemezt az egyik végén (a hegesztő srác háta felől), én a másikon, és bár a csávó figyelmeztetett, hogy oldalról, ne szemből álljak a melóhoz, úgy egyszerűen túl nehéz volt tartani. Mi bajom lehet, felülbíráltam az utasítást, a sokkal kényelmesebb szembőli pozíciót választva. Ő persze mindezt nem látta, mert sötét hegesztőszemüveg volt rajta. Húzta a varratot, húzta még, aztán egyszer csak elvette a pisztolyt, arra, amerre előtte is már vagy tízezerszer – előrefelé, nagy ívben.

Próbáltam én félreugrani, mert láttam, hogy közeleg a pisztoly vége, rajta a kéken izzó acetilénlánggal, de nem voltam elég gyors. Szerencsétlenül is mozdultam, ezért a tüzet kioltó koppanást hajszálpontosan az orrnyergem és a jobb szemem találkozásánál éreztem, ahol az ember könnycsatornája kandikál ki. Esküszöm, még sistergett is.

Megvakultam, futott át az agyamon, ezért pillanatra kinyitottam a szemem. Homályosan, de láttam, ezért mentsük, ami menthető-alapon a kerti csap alá feküdtem. Jó sokáig hevertem ott, mert nem volt otthon jármű (a srácot csak letette a műhelykocsi, ami utána továbbment Szomódra), hogy eljuttasson az ügyeletre. A Fityóval párhuzamosan Győzi is a saját járművét buherálta akkor, ami egy 250-es MZ Trophy volt – na, az szétszedett gyújtással hevert az udvar szélén. Nekiállt összerakni.

Nem tudom, hogy negyedóra vagy kettő telt-e el, mert összefolytak a dolgok, de végre felülhettem a nyeregbe, téptünk Tata központjába. A rendelőben a szokásos menet – a betegfelvételnél felírták az adataimat, azt is, hogy milyen problémával érkeztem, majd közölték hogy (tudomisén) földszint, 3-as ajtó, majd hívnak, várjak a soromra, mi meg leültünk. Azért pokolian fájt addigra. Folyamatosan járkáltam a vécébe, húztam ki a papírtörlőket (ki emlékszik még azokra a durva, szürke papírból készült lapokra?), nedvesítettem, borogattam az égést, már nagyon a végét járta a készlet.

Amikor már a harmadik frissen érkezett, makkegészségesnek látszó páciens akart betámolyogni előttem a dokihoz, kétségbeesetten bevágtam elé – „elnézést, de nekem belehegesztettek a szemembe, legalább egy pillanatra ránézhet a doktor úr?” Volt ott riadalom.

Kitisztították, kaptam valami fehér kenőcsöt (megtudtam, hogy ugyanaz van benne, mint a csodás Írixben, csak gyógyászati töménységben), adtak belőle egy kis tégelyt elvitelre, majd utamra engedtek. Tíz perc múlva már a Kristályban ebédeltünk. Randa nagy vörös csík volt a pofámon, de az a kenőcs három nap alatt eltüntette. Csak annyi bajom lett belőle középtávon, hogy a szemöldököm és a szempillám leégett egy sávban – amikor július végén leugrottunk vadkempingezni a Balatonhoz, mindig a szemembe ömlött a víz, nagyon fura élmény volt, de azért sose legyen rosszabb.

Tavalyelőtt egy nem is fájdalmas, de látványra vicces élményben volt részem, flexkorong által. A Foltos padlójába hegesztettem épp egy foltot Balatonon, a házunk előtt, s bár húztam kesztyűt, az csak a vékony, szerelős, impregnáltszövet-fajta volt. A vágótárcsa mellől persze hiányzott a védőlemez, hiszen mint tudjuk, a flex azzal használhatatlan, a gép megpattant, és hogy, hogy nem, átvágta a bal kezem mutatóujjam tövében levő bütykén a bőrt meg még egy kicsit. Egész szép ám egy ilyen vágás, a friss csont nagyon fehér, a hús rózsaszín, amíg el nem kezd dőlni a vér, az ember nyugiban szemlélődhet, mert a háborús filmekben nem mutatják a dolgokat ilyen közelről. Kár, hogy került bele egy rakás piszok, az elrontotta az összképet.

Kati persze ajvékolt, előkerült a legnagyobb méretű sebtapasz, menjünk az ügyeletre, menjünk, mert ezt össze kell varrni – szirénázott. Oké, elmentünk Földvárra, ott nem varrnak, tovább Siófokra, ment az idő. Érzéstelenítés, tetanusz megamimég, várjak míg hat a szer, körben meg mindenfelé így törött, úgy ficamodott, amúgy leégett emberek nyöszörögtek, volt, akit felfújt vákuumágyon hoztak – szegénynek nyilván volt egy fejese a sekély vízbe, érthetetlen, hogy miért nézik meg, hova ugranak. Mennyi sérült ember – szégyelltem, hogy egy piszlicsáré problémával foglalom az időt, helyet s munkaerőt.

A legjobb az volt, ahogy a doki kitakarította a sebet. Fogott egy akkora tűt, mint egy Babetta-tengely, rátett egy kisebb diszperzites vödör méretű tartályt, beleszúrt a kézfejem közepébe, és beküldte a fél liter tisztító folyadékot. A kezem akkorára fúvódott, mint egy lámpafej, majd a dokim rámarkolt, s a flex vágta lyukon át, mint valami bio-vízipisztollyal, kilőtte az egész adagot. Sose láttam ilyet, teljesen lenyűgözött. A többi már nem érdekes, négy öltés, pár nap múlva volt varratszedés, most már csak egy pici, fekete folt utal arra, hogy valami történt ott. Ja, a Mercin egész jó lett a folt, még délután, azon melegében befejeztem a hegesztést.

És egy végső tanács: ha hosszú, hegyes szerszámmal, erőből bénázol (nem arra gondolok...), azt sose magad felé fordítva tegyed. Én a magam kárából tanultam: egyszer Érden, egy barátom garázsában, a pokolian szar CB125-ös Hondámat szerelve átszúrtam a tenyeremet egy rozsdás csavarhúzóval. Azt hiszem, karburátort javítottam volna épp – a rég begyógyult csavar nem akart engedni, ezért a hasamhoz szorítottam a karbit, alulról megtámasztva a markommal, s jobb kézzel, tiszta erőből nekifeszülve tekertem. Volna.

Csakhogy a kissé elnyalt csavarfejről leugrott a szerszám, s mivel tekintélyes erőbedobással próbáltam épp azt a hibát elkerülni, ezért komoly erővel a bal tenyerem közepében landolt a csavarhúzóvég. Na, ott sok az ideg, ha átszúrod őket, nem vagy túl boldog. Még rosszabb, hogy ilyen mély sebnél a doki mélyen ki is tépkedi a bőrt és a szövetet, hogy szebben gyógyuljon a seb. Ha pedig az a doki nem szereti az olyan hülyéket, akik bénán szerelnek, nem is ad az ilyen hülyéknek érzéstelenítést. Amikor varrta össze, megfogadtam – azon túl mindig kifelé szerelek, elfelé magamtól. Hellyel-közzel tartom is azóta ezt az ígéretet..

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.