Egy legenda vége: a Dodge Viper utolsó köre a Nürburgringen

2018.02.14. 17:44
9 hozzászólás

Huszonöt év – ennyi jutott a Dodge Vipernek, a valaha gyártott leggonoszabb sportkocsik egyikének. 1992-ben kezdték gyártani, tavaly nyáron pedig  elkészült az utolsó , a típust gyártó üzemet bezárták, épp csak nem hintették be sóval a helyét. Csakhogy a Viper nem az az autó, amely hidegen hagyja az embereket. A legtöbben vagy utálják vagy imádják, így rajongói is vannak szép számmal. Ők pedig igazán szép búcsút akartak,  közösségi finanszírozással kezdtek pénzt gyűjteni  arra, hogy eljuthassanak a legendás Nordschleifére, és felállítsanak egy körrekordot.

 

A pénz végül összejött, a csapat két fehér alapon kék csíkos Viper GTS-R-rel (az ACR Extreme-mel azonos technika, az 1997-es Le Mans-i győzelemnek emléket állító fényezés) vágott neki a rekordkísérletnek. Gyári támogatás nélkül, de komoly szakembereket megnyerve: ott volt velük Dick Winkles, a Viper V10-esének atyja, Matt Bejnarowicz, a Riley Motorsport mérnöke, tizenöt év viperes versenytapasztalattal a háta mögött. Michael Mintgen, aki Németországban üzemeltet Viperekkel foglalkozó műhelyt. Pilótaként pedig Dominik Farnbacher, aki korábban gyári SRT Viperrel versenyzett, testvére, Mario, továbbá Luca Stolz, az ADAC GT Masters sorozatban szereplő Nürburgring-specialista, valamint Lance Arnold, akinek szintén komoly tapasztalatai vannak a pályán.

Az autókon csak a feltétlenül szükséges biztonsági módosításokat végezték el, azoktól eltekintve teljesen gyáriak voltak. Ugyanazokat a gumikat, fékeket és motorbeállításokat használták, amelyekkel egy szalonból frissen kihozott Viper ACR Extreme-nél találkozhatunk. Így vágtak neki a rekordhajhászásnak.

Nem ment könnyen. Időpontokat is nehezen tudtak szerezni, mert az autógyártók tesztnapjai, az álcázott prototípusok tesztelése alaposan betáblázta a pályát. A csapat 2016 őszétől hónapokig minden nap telefont ragadott, és érdeklődött, hogy nem mondta-e le véletlenül valaki az előre lekötött időpontját. Végül sikerült, de így is belefutottak újabb gondokba: volt olyan etap, amikor egyetlen gyors kört sem tudtak futni az időjárás miatt.

Műszaki hibák is hátráltatták őket: mégis csak más egy gyári, utcai autóval folyamatosan a határon autózni, mint egy kimondottan erre összerakott versenyautóval. Ráadásul helyenként a pilóták az ACR Extreme kivitel aerodinamikai csomagját is inkább hátránynak érezték, mint előnynek. Farnbacher például a 283 km/h-s végsebességnél panaszkodott arra, hogy a nem ACR-es változat 300 fölé is mehetne.

A drámát baleset is fokozta, a bal első gumi elfogyott, de cserélni nem volt idő, menni kellett. Az autó nagy sebességnél irányíthatatlanná vált, Luca Stolz odacsapta. A srácok kezdtek elkedvetlenedni. Dominik Farnbacher 7:03.45-ig jutott, Mario picit még faragott, de úgy tűnt, 7:03.23-as idővel mehetnek haza. Pedig a pilóták úgy érezték, van még benne. Aztán jött Lance Arnold az első gyors körével, és a rekord: 7:01.3. Ezzel a leggyorsabb amerikai autó és a leggyorsabb kézi váltós is lett a Ringen. Íme, a kör egyben, videón:

A rekordkísérletről és a Viper méltó búcsúztatásáról a FoxPro dokumentumfilmet is készített (a felirat kissé esetlen, gépi magyar fordítással is elérhető):

Fotók és forrás: Road and Track

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.