Erről maradtál le a héten

2018.05.12. 18:37
0 hozzászólás

Vagy nem, de akkor ez a poszt most nem neked szól. Megírtuk, mit írtunk meg a héten a Totalcaron. Ha nem lógsz minden nap az oldalon, no para, itt egy posztnyi mankó, mi érdemi került fel a címlapunkra, majd folyt le onnan hétfő reggel óta.  

tchet

Hétfő

  • Az autógyártás két szélére lőttünk hétfőn. Az egy alkalomra visszatért Stump Bandit elküldtük a Nürburgringre, hogy egy tőle elvárhatóan mély szubjektív-szakmai cikkel jöjjön haza, mint amilyen ez itt. Sőt, annyira felgyűlt benne a karakter, hogy rögtön írt az útból egy másik cikket is azoknak, akiknek az elsőben kevés volt a technika. Mindkettő pazar. Akinek viszont nem elég életszagú a versenypályán porschézás, volt egy beharangozó poszt négy őrült debreceni srácról, akik Trabanttal mennek neki Skandináviának

Kedd

  • Az élet egy nagy kérdését próbáltuk megválaszoltatni a legilletékesebbekkel: futárokat kérdeztünk, hogy mégis melyik a legtartósabb futárautó. Egy kattintásra a válaszok.   
  • A Totalbike-nál a közszolgálatról szólt a nap, Bistei Peti az így csomagolj a motorba-témáról írt. Tanácsait erre keresd. 

Szerda

  • Ritkán lát annyi sznobságot és ritka veteránautót egyszerre a Balaton, mint a Concours d’Élegance-on minden évben. Az idei bulin is ott voltunk, egy nagyképes cikk és egy videó a tanunk rá. 
  • A szerda volt a nap, amikor megtudtuk, hogy új autóval jön az Európából láthatatlan Datsun. A márka, amiről azt hittem, már megszűnt és úgy is maradt, pedig 2014 óta újra él és egész lendületben van.  
  • Totalbike Iván vallott élete gázolásairól. Ha bírod az egy villanás, aztán éreztem, hogy a motor alatt ropognak a csontjai végezetű mondatokat, kattints bátran.

Csütörtök

  • A brit reklámhatóság megmutatja a BMW-nek, mi nem fér bele manapság a csatornán túl. Hogy mi volt a baj a tévéreklámmal, amiben X-ekkel csapatnak vad terepen innen megtudod. Grátisz retró tartalommal.
  • Volt még hova boncolgatni német luxus kontra japán luxus témát, de ha emellett a mi a kommersz és a szar-e, ami kommersz, kommersz-e, ami szar témakörben is okulnál, vár a hét legdrágább tesztautójának tesztje.
  • Soha ki nem fogyó cikkforrás a kilométeróra-csalásoké. Született is már a Totalcaron pár könyvnyi ilyen tartalom, de ha még fér beléd infó, ezt a csütörtöki cikket neked írtuk. 

Péntek

Szombat

  • Volt még tovább a Porsche 911 GT3-nak. Ha az RS túl lakossági, itt az R.
  • A Totalbike házi világutazója, az On The Run már újra Indiában, de még írt egy utolsó Burmáról, az országból, amit egyrészt Mianmarként is ismer a világ és amit még nem zabáltak fel a turisták. 
  • Tárgyalóbusz ilyen ijesztőnek szánt címet talán még nem kapott az autós újságírás fennállása alatt: Vigyázz, elvisz a fekete autó cím mögé bújtattunk egy Toyota Proace Verso-tesztet. 

És mi lesz vasárnap?

Amit hoz az élet. A magunk részéről egy használttesztet, egy szerelős posztot és egy érdekes történelmű szigetről szóló érdekes posztot tudunk ígérni, de hogy vasárnap éppen mit eszik majd a lávafolyam Hawaiin, nem látjuk előre, de egyen bármit, a címlapról kiderül majd. Az biztos, hogy ez a képpár ott lesz a Totalcaron:

BROADWAY TINIAN

Ha nem volt elég ennyi betű/kép/videó, van ám még sok eheti tartalom a rovatoldalainkon megbújva. A hírek és a tanácsok oldalon például órákra elég friss olvasnivalót találsz. Ja, és fut a héten egy jóféle kvízünk, amiben ledcsíkokról kell autókat felismerni. Ha még nem nyomtad végig, nem késő: Felismered ledcsíkjáról?