…és akkor az Amazon feje összeszedte az Apollo-program elhagyott hajtóműveit

2019.01.27. 17:47
24 hozzászólás

Te sem szoktad még meg, hogy ne Bill Gates nevét mond, ha szóba jön, ki a világ leggazdagabbja? Pedig ideje, mert azt már bő egy éve Jeff Bezos-nak hívják. Előbbi abból lett gazdag, hogy odatette a számítógépet mindenki otthonába, a másik meg abból, hogy azon keresztül eladja neked a bármit. Gates mostanában arról ismert, hogy eljótékonykodja vagyonát, Bezos-ról meg leginkább az Amazon alulfizetett, robotként kezelt munkásainak tízezrei jutnak eszünkbe. Pedig egy kis filantrópia szorult belé is, és pár éve volt egy óriási húzása, amiért örökre övé a hálánk.

A történet főhőse, Jeff Bezos és egy F-1-es hajtóműről talált injektor
A történet főhőse, Jeff Bezos és egy F-1-es hajtóműről talált injektor

1969. július 16. – egy Cape Canaveral-i indítóállásról 13:32-kor elstartolt az emberiség máig legerősebb rakétája, egy Saturn V-ös, hogy a hegyében beszíjazott három embert elvigye a Holdig. A történetet mindenki ismeri, az viszont már a részletek homályába vész, hogy micsoda erők hajtották ezt a 110 méter magas, 2940 tonnás szörnyeteget, ami három fokozatban égette el a beletankolt hajtóanyagot (kerozin-oxigén, hidrogén-oxigén). Az első fokozat volt mind közül a legnagyobb és legerősebb: egy 42 méter hosszú fémhenger a végében öt darab F-1-es hajtóművel, melyek darabja 6,77 meganewton tolóerőt adott, és amik együtt másodpercenként több mint 15 tonna üzemanyagot égettek bele a légkörbe. Ennek ellenére neki jutott a legrövidebb sztárság az egész buliban: kábé két és fél perc.  

A Satrun V első fokozata 161 másodperc égési idő után fogyott ki a hajtóanyagból, minthogy innentől már csak holtteher lett volna a rakétán, 60 kilométer magasan levált róla. Csendes magányában emelkedett még ötven kilométert az idő közben már második fokozatát égető rakéta nyomában, majd miután elfogyott a lendület, a gravitáció visszahúzta a végtelen óceán felé. Miközben a fél világ még a Földtől távoldó legénységért izgult, egy senki által nem látott pillanatban, nagyjából 580 kilométerre a kilövése helyétől keletre az első fokozat becsapódott az óceánba. Darabjai 4300 méter mélyre süllyedtek, ahol bő négy évtizedig áztak a sötét mélységben háborítatlanul. 

Négy nappal a kilövés után Niel Armstronggal és Buzz Aldrinnal (plusz Michael Collins-szal a parancsnoki modulban) az Apollo-11 teljesítette, amiért elindult: az ember odaért a Holdra. Az akkor ötéves Jeff Bezos a tévében követte a huszadik század legfontosabb utazását, és ahogy komplett generációkba akkoriban, mélyen beleégett az élmény. Eltelt negyvenpár év és az időközben dollármilliárdossá és a Blue Origin űrcég alapítójává lett srácot egy nap a nappalijában ülve elkapta az ötlet: elmegy az Apollo-11 óceánban hagyott hajtóműveiért. Nyomasztotta a tudat, hogy a sós víz és az idő ellenük dolgozik, hogy idővel nyomtalanul eltűnnek, ő viszont múzeumban szerette volna látni őket.

Bezos előre tisztázta, hogy amit az óceánban talál, azok a NASA tulajdonai, azoknak a sorsával mind a NASA rendelkezik, de tisztázta azt is, ha egynél több F-1-est sikerül felhoznia, nem bánná, ha az egyiket a Seattle-i Repülő Múzeumban állítanák ki. Jó kérdés lenne, hogy minek ide Bezos, miért nem a NASA ment el a történelmi hagyatékért? Azért, mert a NASA közintézmény, keményen elszámoltatható. Az adófizetők pénzét költi, azt pedig olyan szimbolikus mókákra, mint pár óceánfenéken heverő roncs felkutatása és kiemelése nem szabad. Az ilyenekhez megszállott milliárdosok kellenek. Ez a megszállott milliárdos pedig 2012 márciusában útnak indított egy maga által bérelt hajót, hogy találja meg, ami a 11-es rakétájából maradt.

És hol a rakéta többi része?


Jogos felvetés, hogy mi történt a Saturn V-ösök második és harmadik fokozataival, vajon azokat is meg lehetne találni? A második fokozatokat akár meg, ott vannak azok is az óceán fenekén, csak sokkal messzebb a partoktól. Ezek közel 7 km/másodperces sebességgel haladtak, amikor 180 kilométer magasságban elfogyott belőlük a hajtóanyag. Hogy a lendületükben ne repüljék át a komplett Atlanti-óceánt és csapódjanak be valahol Európában vagy Afrikában, ezekre még külön fékező rakétákat is szereltek, amik a leválás után lassítottak rajta. Ezek a második fokozatok az első fokozatoknál nagyobb szórásban, kábé négyezer kilométerre Floridától zuhantak vissza. Nem rossz ereklyék ezek se, de aligha megy el értük bárki.



A legérdekesebb sors a Saturn V-ösöknél a harmadik fokozatoknak jutott. Ezek voltak a legkisebbek a háromból: 17,8 méter hosszúak és üresen csupán 13 tonnásak. Egy darab J-2-es hajtómű hajtotta őket 1 031,6 kN erővel, de ennyi odafent a jelentősen tömegét vesztett rakétának már elég volt. A harmadik fokozatok háromféleképpen végezhették: az első küldetéseken használtak Föld körüli pályára kerültek, majd évek alatt lassan beértek a légkörbe és elégtek. Négy közülük Nap körüli pályára állt és máig ott kering a fölöttünk (az Apollo-12-esét többször elkapták már a csillagászok), az utolsó küldetéseken használtakat pedig már nem engedték útjukra, amolyan járulékos haszonként tudományos megfigyelésekre használták őket. Az üzemanyagmaradék felhasználásával, távirányítással ütközőpályára tették őket a Holddal, amibe aztán be is csapódtak, ilyen csúnya sebeket ütve rajta.

Bezos utólagos elmeséléseiből tudni, hogy az ötlet után kábé tizenöt percnyi netes keresgéléssel meg is találta a rakéta helyét az óceánon (ott vannak a Wikin is). A radarok követték a visszazuhanó fokozatot, volt egy konkrét koordináta, ami alapján nagyjából el lehetett indulni. A milliárdos összerántott egy felderítőcsapatot, akik aztán a vártnál sokkal nehezebben, de megtalálták a roncsokat. 800 négyzetkilométeres területet szonároztak végig a fenéken, mire meglettek. Ez volt '12 márciusában és innen még jött egy év üresjárat, mire visszamehettek, hogy felhozzák őket.

Úgy egy évvel a megtalálás után összeállt az a hatvan fős csapat, ami nekiindult az óceánnak a roncsokért. Bezos a szakembereken túl vitt, aki tudott: szüleit, testvérét, rokonokat többen közülük vele együtt nézték '69-ben, ahogy Armstrong leteszi a lábát a Holdra. Az anyja volt az egyetlen nő a hajón, ami kapcsán a norvég kapitány büszkén újságolta Bezos-nak induláskor, hogy mivel a hajóján nő még nem nagyon járt, fontosnak érezte elmondani, hogy a közösségi terekből eltávolítottak minden pornográf tartalmat – mesélte egy későbbi sztorizgatáson

A nagy emlékmentő expedíció három hétig tartott. Az időjárás nem volt kegyes a csapattal, volt hogy egy egész hétig állt a munka, de sikerült, amiért mentek: egymás után hozták fel, ami lent találtak. Ott álltak az óceán közepén és a távirányítású robotkarokkal még a Titanic nyughelyétől is kábé fél kilométerrel mélyebbről pakolgattak kosarakba olyan fémtárgyakat, amik miután közel 10 ezer km/h-val hasítottak kifele a légkörből, egy hosszú zuhanás után nekivágódtak a betonkemény óceánnak, hogy aztán negyvenpár évet ázzanak az óceánfenékbe süllyedve. Itt van az egészről egy személetes rövidfilm.

Bezos expedíciója több tonnányi apollós alkatrészt gyűjtött be, amelyekről akkor még csak sejtették, hogy a 11-eséi. Minthogy összesen tizenkettő Apollo-küldetés potyogtatta arrafelé az első fokozatait, egyáltalán nem volt biztos, hogy a 11-es roncsaiba nyúltak bele. És hát nem is, illetve nem csak. Hónapok teltek el, mire a restauráló csapat megtisztította a generátorokból, hőcserélőkből, turbinákból, injektorokból, vezetékekből és még sok más alkatrészből álló roncskupacot az azonosításhoz. A sorozatszámokból kiderült, hogy az egyik hajtómű begyűjtött elemei valóban a 11-eséi, méghozzá a centerhajtóműé. A kupac másik fele a 12-es és a 16-os küldetésekről való, de a restaurátorcsapat még egy olyan fúvókát is azonosított, ami jó eséllyel a Holdra el nem jutó 13-as küldetésről maradt fenn. 

Végül a tárgyak utóélete úgy alakult, ahogy Bezos tervezte: a 12-es és 16-os elemei, amik együtt szinte kiadnak egy hajtóművet, Seattle-be kerültek, a városba, ahol a milliárdos két nagyvállalata, az Amazon és a Blue Origin központja is van. Az Apollo 11-es kiemelt emléktárgyait kiállítani a NASA dolga lesz, de még váratnak vele. 2020-ra ígérik, hogy összeáll a tárlat a Smithsonianben. 

Szóval így történt, hogy Bezos beírta magát az űrutazás történelmébe, és akkor még saját űrcégéről nem is beszéltünk. A rossz hírén ez a sztori talán javít egy keveset, és nem mondom, hogy ha megtenné, ő lenne hirtelen a kedvenc milliárdosom, de valaki szólhatna neki, hogy szervezni kéne egy expedíciót az Antarktiszra, van ott egy 61 éve nem látott monstrum, csak arra vár, hogy megtalálják.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.