Egyre vadabb ötletek jönnek, Ja, nem, ellenkezőleg

Körvonalazódik már az új autó...

2019.10.09. 06:29
74 hozzászólás

A legutóbbi poszt óta nem sokat, de azért kicsit tisztázódtak a dolgok a fejemben. Merthogy ugye, az az alaphelyzet, hogy autót kéne vennem, ami kint rohasztható, ritkán ülök bele, de néha el kell mennie külföldre, nem fáj érte a szívem, nem kell sokat szerelni. És négyszáznál kevesebbet kérnek érte, a birtokbavételi szerelések után is nagyjából félmillió körül megáll. Német nem kell, japánt, koreait távolról tisztelem, amerikai autót Európában hobbira érdemes tartani, tehát maradtak a latinok, kis kisandítással a Volvókra. Egy ilyennek kellene pótolnia a hathengeres, fotelüléses, tolótetős, 45 éves állólámpás Mercedest. Hát – aggódásilag biztos sikerül, érzelmileg biztosan nem. De Nessy ára már benne van néhány száz kiló papírban, abból lett ugyanis a könyvem. Most racionalizálunk.

Rettentően fáj, de a legvonzóbb tételt kihúztam az eredeti listáról – ez a Lancia Y. Végiggondoltam ugyanis, mire kell nekem ez az autó: dolgozni, ugye az óbudai parkolás miatt csak motorral tudok járni télen-nyáron, ezért az évi hat alkalomra, amikor elkunyizom a céges parkolókártyát és bejövök valamelyik verdával, nem kell nagy felhajtás. Ami fontos lenne – tudjak vele néha cuccolni, beleférjen a család legalább egy Balaton-távon, illetve anyukámat, nem igazán fiatal nővéremet is vinni tudjam vele.

A Lancia Y pedig – mint tudjuk – a Fiat Punto rövidített padlólemezén van, s mivel a Punto éppen csak, hogy akkora, hogy elvigyen a hátsó ülésein utasokat, ledöntött üléstámlákkal meg azért bele lehessen tenni látható mennyiségű cókmókot, ezért a nála jóval rövidebb Y kiesett. Sőt, a háromajtós Punto I és II is, mert azokba be nem ül a nővérem hátulra.

Egyre könnyebb a dolgom, maradt az ötajtós Punto I és II, a Multipla, esetleg egy Tempra-Tipo-Dedra-szerűség (de olyanból tényleg csak kiemelkedő állapotú jöhetne, mert azok már nagyon öregek), a Peugeot 406-os, a Volvo 850-es... És itt véget ér az eredeti lista, mert a Xantiákat és XM-eket kiszórtam a toronykiszakadásos problémakör miatt.

De nem lennék én, ha nem lennék én, vagy hogy is. Mert közben persze felbukkant egy Alfasud Sprint a neten, amit a klubtársaim egyre izgatottabban (én is) egymás közt küldözgettek, full lakat, gyári szövettel megcsinált belső tér, felújított motor, egy teherautónyi alkatrész, először 1,5, aztán 1,2, végül pár napja már csak egymillió volt. Egy ilyen autót otthagyni – bűn. Majdnem elmentem érte, szerencsére valaki megvette. És ott a Lancia Trevi Volumex is, az ementálisajt-műszerfalas, amiből eddig kizárólag szívó benzinest árultak az elmúlt években (azt is másfél millióért), de most felbukkant egy kompresszoros Holy Grail-Volumex, a csúcsváltozat, gyönyörűen tisztába téve, makulátlanul, már csak az üzemanyagrendszer vár átnézésre. Ja, magyar papíros! Most is néztem, még megvan, röhejes, 690 ezres áron. Nem hiszem el...

És azt se hiszem el, hogy nekem most műanyagot kell vennem, kint rohasztóst, amikor lenne pénzem valami ilyen csodára is. Az énem egyik fele azt ordítja a másiknak – TE HÜLYE VAGY, ISTENBARMA CSIKÓSA! A másik, a csendesebbik viszont higgadtan ingatja a fejét – képzelj el egy február eleji reggelt, amikor nézel ki az utcára és a hókotró épp egy tonna latyakos sarat borít a Trevi Volumex oldalára, amin november végén amúgy is megjelent pár váratlan csipa. És indulnod kell szombat reggel anyukádért, hogy elvidd az Intersparba, de az autó épp nem indul. Vagy indul, de nem fűt. Vagy épp az ajtózár vacakol a hideg miatt. Vagy bármi, ami egy ilyennel előfordul.

Nem, nem lehet. Most a józanságé a főszerep, játszóautó és -motor van elég a garázsban, ne legyél telhetetlen, kisgyerek.

Azért egy kicsit rásandítottam a Tech Run Cliókra. Belepörgettem a Citroënekbe, Saxo VTS-ek után kutatva. Bevillant egy-két BX, de aztán eszembe jutott a Bende Tibi kanyarban leesett hátsó ajtaja és lapoztam. Most nem veteránozunk. Kicsit belemásztam a multipla-ológiába, s kiderült: a déli autóknak krétaszerűen mállik a bele, de van némi kasznijuk, az északi autóknak krétaszerűen mállik a kasznija, de legalább van némi belük. Egyszerre a kettő nincs, csak drágán, ami két év múlva, a magyar időjárás után szintén ott tart majd utcán tárolva, mint egy északi és egy déli rossz kombinációja, két Multiplát meg nem veszek.

És persze kaptam néhány fura kommentet és levelet is a múltkori posztra, egyik-másik nagyon vonzó lett volna, ha másnak megy. Például az egyik benzines, tízszelepes Volvo 850 kombi tulaja írt, küldött képeket – hát, igen jó kis autója van. De közben rájöttem, Volvót nem akarok, állandóan fájna a szívem a szintén eléggé párolgásra hajlamos belsejéért, nem tetszene a gondolat, hogy éppen én fogyasztatom el az UV-vel. Rékasi Gergő (Karotta Multipla-szakértője) is ajánlgatta a Punto 1.2 16V-jét, vonóhorgot is tett volna rá nekem, márpedig Gergőtől bármikor vennék autót. De eldöntöttem, háromajtós nem lesz, márpedig Gergő kocsija olyan.

Aztán kis híján elvittem a pénzt egy klubos haveromnak egy ötajtós Punto I-esre. A fiának vette, motorcserés volt, de már benne a jó blokk, magyar papír, makulátlan, illatos, bagómentes belső tér, teljesen rozsdamentes (de tényleg az, láttam), hibátlan fék, futómű, váltó, metálbordó szín, öt ajtó, és ez is a legjobb Punto-motor, az 1.2 16V. Azért áll, mert amikor elkészült vele, a fia rátalált egy kicsit ütött-kopott, de mégiscsak erősebb és nagyobb Dedra kombira, a Punto pedig még az első próba előtt kiesett a kegyeiből. Kivonták a forgalomból, azóta a kertben darvadozik szegény. Kettőötven körül megkapnám, s mivel úgyis vizsgáztatni kell, harmincötből felmenne rá akkor a vonóhorog is, az ajánlat tehát nagyon kecsegtető. Hiszen kvázi ez pont az én autóm. Azonnal azonban nem tudtam mozdulni.

S hiába mondtam mindenkinek, hogy japánt nem szeretnék, egyesek nem értenek a finom szóból – kaptam e-mailt csíklámpás (tehát a béka előtti), teljesen kilakatolt kombi Corolláról, méghozzá valami jó motorral, de apámnak volt ilyen autója, nem akarok abba a nyomba lépni, pedig jó kis kocsi volt, az tény. Aztán érkezett egy másik levél egy fekete, második szériás Avensisről, méghozzá a kájrópji, picike motorral, az egyhatos 110 lovassal. Drága, új, túl nagy és túl kis motoros – már lapoztam is volna.

Aztán kicsit értelmeztem a levelet, s egy pillanatra rettenetesen meginogtam, mert hihetetlen, de belefért volna a tágabb keretembe, pedig ezek az autók általában úgy nem olcsók, igaz, néhány ponton persze erősen, sőt, kissé ijesztően sántít a sztori, mert ebben a világban ritka az ingyenebéd. Csak hát ember... egy tizenéves Avensis? Már régóta tesztelő voltam, amikor ez az autó megjelent. Nem utáltam akkor, elég sokat autóztam hasonlóval, mert a Motor-Pressének volt egy tartóssági dízel tesztautója, de hát izé. Hol maradna a Csikós? És persze ugyanezzel a lendülettel a kukába szórtam a felajánlott Mondeókat, lemondtam az aranyos belsejű Saabokról, csak pislantottam a dízel Espace-okre, a daciás javaslatokra pedig hangosan felkacagtam, és ahogy poloskát pöccint odébb manapság az ember, úgy ugrattam tovább az egérrel.

A könyvem kiadása mostanában úgyis teljesen elvitte az időm, elmenni nyomdába, elhozni a sok ezer példányt, átpakolni a garázst, emiatt levinni a Bianchit éjjel Balatonra, behordani egy tonnát a könyvből a webshopba otthonról, nyugtatömböket teleírni, rákészülni a dedikálásra a Parkoló Parádén, majd csomagolni és postázni a Vaterán és eBayen leütött pár száz példányt... Azt se tudtam, hol a fejem, az ember ilyenkor nem jár autónézőbe, örül, hogy lyuk van a... Igen ott. Minden nap hajnali fél egy és fél három körül fekszem mostanában, próbálom (kábé 85%-os sikerrel) az ezerféle csatornán és módon beérkező dedikálási igényeket összefűzni a vaterás értesítők monoton és áttekinthetetlen masszájával. Hát – követek el hibákat, bevallom. Képtelen vagyok ilyen logisztikai feladatokat lekezelni.

De lassan már csitul a hullám, szépen leapadt a könyvhegy a garázsban, a Feminánál is látom, hogy a fele sincs meg annak, amit odavittem múlt héten – talán most jön egy kis nyugi, bár két hét múlva meg megyünk Japánba Antival, a Nagy Tudósításra, az se lesz éppen az elmélyülés kolostora. Mindegy. Ettől még valamikor közben meglesz az autó.

Sőt, közben talán már meg is lett. Ki tudja?