A lyuk körül van némi vasoxid
Megy a Golf műszakira - OneMoreRound
Aki nézi a One More Round műsorokat, már láthatta a Fater Golfját. Ezzel az autóval indult el a sorozatunk, amikor is kiderült, hogy valakinek jobban kellett az önindító.
Kerítettünk rá önindítót, de akkor még nem tudtunk vele menni, mert egy kerítés utunkat állta, pedig az a műsor címe, és célja, hogy ezekkel a rég nem indított járművekkel menjünk még egy kört. Illetve lehet még egy kört inni is.
A következő alkalommal már sikerült menni vele, kibontottuk a kerítést és elégedett óvodásként vigyorogva tényleg csapattunk egy kört a vén Golf kormánya mögött.
Az autót láthatták jó néhányan a 2020-as első Parkoló Parádén, és megcsodálhatták a hosszú álomból felébredt autó selymesen járó motorját, illetve a négyzetméternyi hiányzó lyukakat, a padló helyén.
Most elvittük műszakira, mert kíváncsiak voltunk, hogy huszonöt év állás után vajon mennyi maradt a fékek, lengéscsillapítók hatásfokából. Az eredmény minket is meglepett, és hangosan vihogva vettük tudomásul a végeredményt.
One More Round a Totalcaron
- A Cadillac előre megy, nem hátra
- Semmi különös, csak a szokásos, be akartunk indítani egy autót. Ebből lett a valaha volt legjobb One More Round adás!
- One More Round - Tatra 148
- A One More Round csapata nem retten meg semmitől, még egy rozsdás Tatratól sem.
