Mi is lehetne jobb, mint egy 3D nyomtatott Lego gokartban száguldani?

2020.05.10. 19:20
5 hozzászólás

Matt Denton YT-csatornáját nézegetve gyorsan rá lehet jönni, hogy videói messze nem unalmasak, amikor nem óriásrobotot épít, akkor felnőtt méretű Legót. Múltkori feltöltésének is utóbbi volt a témája, ott egy Lego-gokartot nagyított fel, nyomtatott ki, majd szerelt össze. Most azon dolgozik, hogy fékeket és elektromos motort is szereljen bele.

image (1)

Mattnak nem ez volt az első alkalom, hogy felnagyított egy Lego-járművet, sőt, az sem, hogy egy gokartot - két éve már csinált egyet fiának. Akkor az volt a probléma, hogy nem lehetett benne kényelmesen elférni, de most nem bízta a véletlenre, mivel közel nyolc és félszeresére konvertálta át az 1985-ös Technic-szettet.

Mindezt úgy csinálta, hogy egy CAD programmal átméretezte a darabokat, majd 3D nyomtató segítségével fizikai formát is adott nekik. Slusszpoén, hogy egyes darabok akkorák lettek, hogy két részben kellett kinyomtatnia őket, majd utólag összeragasztani. Az elkészült darabok egyébként hibátlanul illeszkednek – csakúgy, mint az eredetiek – de néhány helyen ragasztót, illetve csavarokat is kellett használni a rögzítés miatt. Matt a videóban össze is szereli az óriási Legót, ami már önmagában elég szórakoztató látványt nyújt.

A brit férfi a projekt folytatásaként fékeket, és elektromos motort is tervez installálni újdonsült játékába, hogy ne csak jól mutasson, de használni is lehessen.

image