A Lotus 900-as sorozatú motorjainak Wikipedia oldalán jártam a minap – nyilván valami adat kellett, vagy munkához vagy szórakozáshoz. Ott akadtam bele egy szűkszavú utalásba, amely szerint a sok sportkocsi mellett egy szedán is készült ezzel a motorral.
Korábban soha nem hallottam az Emme Lotus hírét – ami azt illeti, négyajtós Lotusét sem – de az első keresési eredményekből már kiderült, hogy ez a brazil luxusmodell a Lotus, de talán az autózás történetének is egyfajta mélypontja.
Ránézésre olyan, mint egy elrontott, korai Volvo S80-as lenne, rossz arányérzékkel kialakított részletekkel, borzasztó kidolgozási minőségben. Kívül is jól láthatók a helyenként hüvelykujjnyi illesztések, de a belső tér még meglepőbb. Légzsák nélküli pereckormány – ez már a típus 1997-es bemutatásakor sem számított elfogadhatónak a prémium kategóriában – és a botrányos kidolgozású műszerfal érdekes kontrasztot alkot a helyenként egész profi hatást keltő bőr kárpitozással.
Az autó történetének közismert részéből kiderül, hogy 1997-ben mutatta be a Sao Paulo Motor Show-n egy Megastar nevű, addig ismeretlen, papíron lichtensteini tulajdonú cég. A terv az volt, hogy az eredetileg Emme 400 néven bemutatott járművet egy gyárban készítik a Megastar Mirage nevű 50 köbcentis robogóval. A technológia is ugyanaz volt: csővázra rögzített, fröccsöntött műanyag karosszériaelemeket alkalmaztak.
A 400-asból háromféle változatot terveztek: a két gyengébbikbe kétliteres motor került – az adatok alapján valószínűleg a helyi VW-üzem terméke, turbó nélkül 145, turbóval 183 lóerővel – a míg a csúcsmodellt kínálták a Lotus 910S jelzésű, 264 lóerős, 2,2 literes turbómotorjával. Ezzel elvben 5 másodperc alatt gyorsulhatott a nagykocsi százra, a végsebessége pedig 270 km/h felett lett volna.
A karosszéria a látszat ellenére egyébként nem az S80-as gyenge utánzata, hanem egy korábbi Volvo tanulmányautóé, az 1992-ben bemutatott, gázturbinás hibrid ECC-é. Nem is utánozhatták volna az S80-ast, azt ugyanis csak a brazil csoda után egy évvel, 1998-ban mutatták be a svédek.
A brazil luxusautóval egyébként nem csak minőségi bajok voltak: a műanyag karosszéria ellenére kifejezetten nehéz lett, 1,6 tonna feletti menetkész tömegről hallani. Ráadásul a Lotus-motorhoz, ami viszonylag magas fordulatszámon kapott erőre, az akkori Ford Mustang hosszúra áttételezett Tremec T5-ös váltóját és hajtását párosították. Így állítólag a gyengébb, de kis fordulaton nyomatékosabb VW-motoros változatok egy kicsit jobban gyorsultak álló helyzetből, mint a Lotus-motoros csúcsváltozat.
Későbbi beszámolókból egyébként az is kiderül, hogy a Lotus-motorok miként kerülhettek a gyanús brazil vállalkozáshoz. A britek utoljára az Espritben használták ezt a motort, de 1996-tól már csak V8-assal gyártották a típust. A feleslegessé vált négyhengeresek maradékát adták tovább a braziloknak, állítólag kifejezetten vacak állapotban: tízből jó, ha kettő érkezett meg működőképesen.
Az Emme az egyértelmű hiányosságok ellenére ellenére kifejezetten drága volt, vagy 20 százalékkal többet kértek érte, mint a korabeli Chevrolet Omega csúcsmodellért, ami minőségben egyértelműen jóval magasabb szintet képviselt. Még az sem egyértelmű, hogy egyáltalán vásároltak-e belőle. Az biztos, hogy néhány példány készült – 12 és 15 közötti számok szerepelnek különféle forrásokban, az öt VW-motoros autóval együtt – de ezek egy részét a Megastar vállalat brazil részének 1999-es felszámolásakor a szakszervezet kártalanítására ajánlották fel, azaz korábban nyilván eladatlanul álltak valahol.
