Közel két hónapot ázott egy folyóba fagyva ez a szegény Silverado

2021.03.31. 23:55
0 hozzászólás

Még az év első napján került egy kanadai folyó jeges vizébe ez a szerencsétlen Chevrolet Silverado, amit szűk két hónappal később vágtak ki a vastag jégpáncélból. A mentőcsapat a napokban kiszórt néhány fotót a mentésről, és a jéggel együtt kivágott pickupról.

A történet előzménye, hogy a Silverado tulajdonosa január 1-jén letért a kijelölt átjáróról   az albertai Slave folyón, Kanada középső részén. Arrafelé kemények a telek, de ez egy gyorsfolyású folyó, a Chevy-vel pedig a vékony jégre mentek vele - a sofőrje kijutott, de az autót hátrahagyta, és az ott is maradt a következő hetekben. Mivel Kanada hidegebb részein nem ritkák az ehhez hasonló balesetek, egész szolgáltatóipar alakult az ilyen jégbe szakadt, majd abba fagyott és hátrahagyott járművek kimentésére.

A drága mentésre nem is feltétlen a pickup értéke miatt volt szükség. Arra már a kimentés előtt keresztet vethetett a tulaja, viszont a folyóban mégsem maradhatott, ki kellett onnan emelni. Az eleve befagyott folyón ezt jégdagasztással sikerült elérnie a Big Ice Services-nek. Az ilyen munkákban jártas csapat azzal kezdte, hogy megerősítette a jeget a Chevy-hez vezető úton, és közvetlenül az autó körül. Ehhez jégépítő szivattyúkat használtak, azaz nagy nyomással a terület fülé locsolták a vizet, ami visszahullva ráfagyott a felső rétegre, ezzel erősítve tovább a 90-100 centi vastag jeget.  

Az erősítés után már csak nagy láncfűrészekre, pár csörlőre és sok türelemre volt szükség. És persze egy erős állványzatra, az alapból 2,3 tonnás pickuppal együtt ugyanis még szűken vágva is kijött 11 tonna jég, így 13 tonnát kellett kiemelni, majd minél előbb elvontatni, mielőtt újra beszakad. A folyó így megmenekült egy nagy fémszeméttől, de hogy az autó hogy néz ki, miután leolvasztják/letördelik róla az a rengeteg jeget, az még megérne pár fotót. Maga a kiemelés ugyan február végén történt, de csak a napokban kapott világhírt a mentés, így még az sem kizárt, hogy a felhajtás hatására előkerül pár kép a Chevy-ről.

Ha már hányatott sorsú Silveradók: ezt a szerencsétlen Chevy-t az óceán fenekéről emelték ki, miután egy konténerbe zárva ázott hosszú hónapokon át: