Divat lesz a BMW rém-orra?

2021.04.08. 11:22
7 hozzászólás

Az új M3/M4 testvérpár leleplezése után sokan azt várták, hogy a megosztó első lökhárító és a függőleges (dupla-koporsó) vesék jó alapot adnak majd a tuner cégeknek ahhoz, hogy az eredetinél jóval ízlésesebb, de minimum visszafogottabb dizájnokkal álljanak majd elő. Ám egyelőre pont a fordított helyzet látszik megvalósulni, már két olyan átalakításról is keringenek fotók az interneten, amiken az M3/M4 arcát varrták rá korábbi generációs BMW-kre. Egyik sem biztató, csak remélni tudjuk, hogy nem ragályos.

A tuning-szcéna nyilván kitermeli a maga szörnyetegeit, ebbe a sorba illik a G80-ra fazonírozott E60-as 5-ös, aminél az eleve visszás dizájnt csak tetézi, hogy a lökhárítót meg sem próbálták hozzásimítani az autó vonalaihoz (vagy csak nem sikerült), így az láthatóan elüt az ötös többi részétől. A végeredmény így egy szarvasgombát szagoló vaddisznóra emlékeztet, lehet, hogy Kínában - ahonnan a felvételek származnak - ez a módi. Az F30-as 3-ason valamivel jobban áll a maszk, bizonyára lesz, akinek az eredetinél is jobban tetszik, bár az arányokon itt is érezni a zavart.

A BMW egyre agresszívebb formatervekkel áll elő, ami nem arat osztatlan sikert a tradicionális vásárlók körében, ráadásul a kritikákat is meglehetősen rosszul kezeli a cég: az új iX kampányában a földhözragadt középkorúakat támadta (ok, boomer), akik nem nyitottak az “újdonságra”, de a felelős tervező Domagoj Dukec védekező nyilatkozata, amely szerint a formatervezés nehéz, és még csak nem is a szépség a célja, szintén gyenge érvnek tűnik. Ezzel együtt érdemes nagyobb perspektívába helyezni a helyzetet, mert bár a vállalat eladásai egyre javulnak, az amerikai piacon a tavalyi elsőség után az idei első negyedévben a Mercedes és a Lexus is megelőzte a bajorokat.

Szerintem..