A keletnémet Porschék hihetetlen története

2021.05.09. 07:24
0 hozzászólás

Kevesen tudják, de nem a Wartburg motoros Melkus volt az első keletnémet sportkocsi: ez a cím a Lindner Coupénak jár, amelyet a korabeli 356-os Porschék mintájára készítettek: összesen 13 ilyen autó készült, és bár a nagy részük mára elveszett, két működő példányról biztosan tudunk.

Németország két felének elválasztása viszonylag lassú folyamat volt – ennek köszönhető a keleti Porsche utánzatok születése is. Az 50-es évek elején még nem volt lehetetlen az átjárás az ország két fele között, de a lehetőségek már akkor nagyon eltérőek voltak.

Ennek köszönhették születésüket a keletnémet Porsche replikák. Az első ilyen autót egy testvérpár építette: a drezdai Falk és Knut Reimann újságokban találkozott a korabeli Porsche 356-os képeivel, de egy ilyen autó megvásárlása képtelenség lett volna, és nem csak anyagi szempontból: a nyugati oldalról már akkor lehetetlen volt beszerezni szinte bármit. Így elhatározták, hogy építenek egy hasonló sportkocsit.

Műszaki alapnak adta magát a Kübelwagen: a Typ 82-es néven is ismert katonai terepjáró a Bogár háború előtti elődjére, a KdF Wagenre épült, így az alapvető felépítése megegyezett azzal, csak a bogárhátú karosszéria helyett kapott egy nyitott, szögletes felépítményt. A léghűtés és a farmotor stimmelt, ha a teljesítmény és a méretek nem is: a Kübelwagen motorja nagyjából 25 lóerős volt, négyüléses, fél-önhordó alváza pedig vagy 30 centivel hosszabb a Porsche alapjainál. A testvéreknek azonban nem volt lehetőségük módosítani rajta.

A sportos vonalú karosszéria elkészítéséhez viszont találtak egy megfelelő szakembert: Arno Lindner karosszériaépítőmester elkészítette a kőrisfa sablont a két testvér rajzai alapján, amelyre aztán az acél elemeket ráigazíthatta. A Reimann fivérek kapták az első ilyen járművet, amely ha lassan is, de később kiteljesedhetett. A kisebb hozzávalókat gyalog, bőröndönként csempészték az országba, egy használhatóbb motorhoz pedig egyenesen Ferry Porsche küldött a testvérpárnak alkatrészeket.

Reimannék ugyanis még bejárhatták a hamis Porschével Európa egy részét: első útjaik egyike állítólag a Porsche központjába, Zuffenhausenbe vezetett. Ott ugyan inkább csak megmosolyogták a gyáriak az amatőr másolatot, de később, ahogy a cégvezető is hallott a replikáról, küldött néhány használt Porsche motoralkatrészt – dugattyúkat, hengereket – amelyekkel erősebbé tehették a Kübelwagen 1,1 literes motorját.

Az alkatrészeket ingyen bocsátotta a testvérek rendelkezésére egy nyugat-berlini Porsche kereskedésben, azzal a feltétellel, hogy a szállítás költségét megtérítik. Innen azonban még Drezdába kellett csempészni az alkatrészeket, amit szintén sikeresen végrehajtott a két testvér. Nagyon erős persze a Porsche hengerekkel sem lehetett a gép, de állítólag már elérhették vele a 130 km/h-t.

A testvérpár végül eléggé megjárta a saját építésű Porschével: a Stasi a Berlini Fal 1961-es megépítése és a határ teljes lezárása után két évre börtönbe záratta őket, azzal a váddal, hogy megpróbálták elhagyni az országot. Mire szabadultak, az autójuk nyomtalanul eltűnt.

Jóval később, a 2010-es években azonban egyfajta kárpótlásként egy osztrák Porsche gyűjtő bevonta az egyik fivért egy tragikus állapotban fellelt példány helyreállításába, amelyet Reimannék autójához hasonló módon restauráltak.

Egy másik Lindner Coupé viszont hiánytalanul megmaradt: a fehér autót a cipőgyáros, Hans Miersch rendelte. Az üzletembert, aki a háborúban a jobb lábának alsó részét elvesztette, az 50-es évek elején még viszonylag szabadon hagyták utazni, időnként Nyugatra is. Ő is beleszeretett a Porsche sportkocsiba, és hamar rátalált a Lindner-műhelyre is. Ő is beszerzett egy Kübelwagent – ebből viszonylag sokat használtak a háború után a keleti oldalon is – viszont a karosszéria alapanyagául szolgáló acéllemez ekkortájt hiánycikk volt.

Végül Csehországból szerzett be 30 négyzetméter lemezt, de ez 1 mm-es volt, a személyautóknál megszokott vastagság többszöröse. Így lett a Miersch-féle autó nagyjából 1,6 tonnás, ez azonban nem akadályozta meg a cipőgyárost, hogy folytassa az építését. Állítólag hét hónapig hordta az országba az alkatrészeket, mire összeállt az autó. Ehhez csak jóval később, 1968-ban sikerült egy 1,6 literes, 75 lóerős Porsche motort szerezni, ami már tűrhető dinamikához segítette.

A cipőgyárat a 70-es években végül államosították, és állítólag vitték volna a kupét is, de Miersch arra hivatkozva, hogy a hiányzó lábszára miatt nagy szüksége van a járműre, megtarthatta a gépet. Végül 1994-ben vált meg tőle: egy Porsche gyűjtő, Michael Dünninger vette meg, aki alaposan felújította a gépet. Egyebek közt nála került bele 90 lóerős motor, a Horch sebességmérő helyett Porsche gyártmányú, és a korhű, de új konyakszínű kárpitozás is.

A Lindner kupék egyik érdekessége, hogy bár nem hivatalos másolatok, a Porsche is elismeri a létjogosultságukat, bár hangsúlyozzák, hogy ez teljesen egyedi eset, amelyet a kor politikai viszonyai miatt tartanak elfogadhatónak.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.