2021.11.24. 12:31
36 hozzászólás

Polány egy békés kis somogyi zsákfalu a Balatontól délre, kb. félúton Kaposvár felé. A teljes lakossága nem éri el a 250 főt, a település közepén templom és kocsma egymás mellett, ahogy annak lennie kell. A hasonló községekhez képest azért ismerhetik mégis többen Polányt, mert itt található a Babérliget Kúria, ami az egyik, ha nem a legmenőbb vintage-esküvői helyszín az országban. Ide érkeztünk mi is egy őszi esküvőre meghívottként néhány héttel ezelőtt.

Nem árulok el nagy titkot, a szertartást követően fotózás volt, majd vacsora és buli, ahol a násznép kedvére töltögethetett örömében. Nem arra kell gondolni, hogy satu részegre ittuk magunkat, de hajnali 3-ig jellemzően volt egy fröccs vagy egy Aperol Spritz a kezünkben. Négykor már a takaros vendégház takarója alatt aludtam az igazak álmát. A kialvatlanság nagy ellenség, pláne ha még haza is kell vezetni, ezért 10-re állítottam az ébresztőt. Ezt követően bevágtunk egy bőséges közös reggelit (rántottát pékáruval, virslivel, gyümölcslevekkel), majd autóba ültünk 11 után nem sokkal.

A falu határában már félrehúzódva állt egy feltehetőleg helyi lakos kisteherautója. Intettek, kiálltam én is. A legnagyobb szívnyugalommal adtam át a papírjaim, majd fújtam meg a szondát - tudva: aludtam, ettem-ittam, nem lehet baj. Ha kicsit is neccesnek éreztem volna a helyzetet, nem ülök a volán mögé. Aztán megkérték, hogy fújjak még egyet - ekkor fogtam gyanút, hogy ez nem biztos, hogy 0,0 volt. Autóból ki, át a fehér Octavia hátsó ülésére, majd indulás Kaposvárra a hitelesített mérőeszközt is megfújni.

Az autóban barátságosan elbeszélgettünk a két rendőrrel, akiktől megtudtam néhány érdekes dolgot az ittas vezetéssel kapcsolatban. Az első, hogy a légalkohol szintje kb. 1 órával az étkezés után kezd el érdemben csökkenni, ezért hiába ettem rendesen, ennek a hatása a mérés pillanatában még nem igazán jelentkezett. Emellett az adrenalin is tudja csökkenteni az alkoholszintent, talán kisebb számokat látunk a mérésnél, ha beparázom. De miért is tettem volna? Eszembe sem jutott, hogy bármi érdemlegeset mutathat a mérőeszköz.  Ezen felül azt is elmondták, hogy az ittas vezetések döntő többségükben az enyémhez hasonló "másnaposságok", amikor a sofőr nem is gondolja, hogy még magas lehet a szervezetében az alkoholszint. Mire beérünk az örsre, már sokkal alacsonyabb lesz az érték - nyugtattak meg. Nem tértünk rá ki, de egyértelmű volt, én vagyok a napi fogás, ezért álltak a falu határában.

Az Octavia szépen vitte a 150-160-at, így hiába haladtunk át a zenélő útszakaszon a 67-es úton, azt nem élvezhettük, mivel ahhoz a külső sávban kellett volna mennünk 80-nal. Érkezésünkkor nem volt nagy élet a Kaposvári kapitányságon, csak két ember ücsörgött a folyósón, ha jól értettem, verekedésért. Nem egymással, külön-külön hozták őket, az egyiket talán otthonról, a másikat az utcáról. Én afféle VIP bánásmódban részesültem, inkább beültettek az irodába, ahol épp a "Honnan rendeljünk ebédet?" téma volt napirenden (A Burger King nyert). Mindenki kedves és illedelmes volt. Hamarosan átmentünk a hiteles mérőeszközhöz, amit hosszan és kitartva kellett fújnom. Ekkor már jóval lejjebb ment a légalkoholszintem, de még így is a 100 ezer forintos szabálysértés kategóriát merítette ki.

Ezt követően várni kellett egy bő félórát még egy mérésre, amikor már értelemszerűen egy még kisebb értéket mutatott a gép. A hiteles eredmények közül a magasabb számít, így aláírva a papírokat, bankkártyával (!) rendeztem is kötelességem, és tudomásul vettem, hogy 8 büntetőpont került a jogosítványomra, ami egy évig marad rajta. Sosem volt még ilyenem, remélem több nem is lesz.

A dolgaim végeztével elköszöntünk a rendőröktől, majd értem jöttek a többiek, akik addig rápihentek a hazaútra. Mint később megtudtam, véralkohol ellenőrzést kellett volna kérnem. Egyrészt a fent említett okból - ez hamarabb reagál az evésre, másrészt ez egy hosszabb folyamat, ami még kitolja a hiteles mérés időpontját. Bónusz: az esküvői bulit megelőző hetekben orvosi ajánlásra diétáztam, ami szintén nem segített az alkohol gyors lebontásában.

Tanulság? Hiába nem érzed magad ittasnak, ha a gép nem ezt látja. Inkább pihenj még 1-2 órát mielőtt autóba ülsz egy piálós este után. Ha más okozta balesetbe keveredsz, akkor is ittas vezetésnek minősül az állapot.

Az ittas vezetésről korábban ez a tanulságos anyagunk készült.

Sok boldogságot Dóri és Andris!