Az XL-7 nagyon amerikai A Suzuki XL-7-ről már első pillanatban is süt, hogy valószínűleg az Egyesült Államoknak szánt modellről van szó. Aki így gondolja, nem téved: az XL-7 a Suzuki és a General Motors közös terméke, és ennek megfelelően vannak tesói a cégcsoporton belül. A Chevrolet Equinox, a Pontiac Torrent vagy épp az Opel Antara ugyanerre a platformra épült, és mindegyikben közös, hogy egyik se dizájntörténeti mérföldkő.
Wagon R, de másképp Maradjunk a kei caroknál: az például megvolt, hogy az itthon is igen népszerű WagonR+ is kei carként kezdte? A külseje nagyon hasonlít a Magyarországon is ismert változatra, de annál lényegesen kisebb és korábbi. A Wagon R első generációját 1993-tól 1998-ig gyártották, és a szabályoknak megfelelően ez is 657 és 658 köbcentis, benzines turbómotorral készült.
101 ló is sok, ha az autó 770 kilós A Swift GTi-k jó eséllyel sok kellemetlen pillanatot okoztak már nagy és erős autókban ülő, magabiztos arcoknak. A Swift GTi-kbe egy egyhármas, dupla vezérműtengelyes szívómotort szereltek, aminek a 101 lóereje nem tűnik soknak egészen addig, amíg kiderül, hogy ezzel egy 770 kilós kasznit kell odébb vinni. Ha pokoli gyorsnak nem is lehet nevezni, a kicsivel 8 másodperc feletti százas sprint nem volt rossz a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején. Ami viszont biztos, hogy a Swift GTi-k végtelenül szórakoztatóak voltak, nem véletlenül szerették ezeket olyan sokan.
X-90, a fura, kétajtós terep-kabrió A Suzuki X-90 egy különös szerzet: egy Vitara-alapú, kis terepjáró, aminek csupán két ajtaja van, nyitható a teteje, és a hátulja egy szedánra emlékeztet. Nem könnyű megtalálni a célcsoportját, hiszen kevés feladatra alkalmas kompromisszummentesen. 1995 és 1997 között mindössze párezer darabot gyártottak, így ez se túl gyakori darab.
Játéknak tűnik, pedig a Twin abszolút igazi A Suzuki Twin úgy néz ki, mintha egy áruház játékosztályán várná, hogy egy gyerek levegye a polcról. Vagyis cuki. A nagyon is igazi, 657 köbcentis Suzuki szupermini még hibrid hajtással is készült, bár abból alig adtak el, hiszen háromszor annyiba került, mint a szívómotoros változat. A vásárlókat végül hagyományos motorral sem győzte meg a Twin, így nem is lett zajos siker a Smart Fortwo-nál egy hajszállal nagyobb kisautó: mindössze 10 ezer darabot adtak el belőle 2003 és 2005 között.
Suzuki Cappuccino, a bájos, apró roadster A Cappuccino egy pici kei car, amiből könnyen ki lehet találni, hogy japán belpiacos, vagyis JDM modellről van szó. Bár Európában praktikusan nem létező modellről van szó, az edzettebbek például az olyan autós játékokból ismerhetik, mint a Gran Turismo, ami csurig van belpiacos autókkal. A kei carok a kötött fizikai kiterjedésük miatt sokszor bénán néznek ki, de a Cappuccino nem tartozik közéjük: a méretéhez képest arányos, kétüléses kisautó egészen kívánatos jelenség. A szabályoknak megfelelően ezt is 657 köbcentis – 660 a maximum –, 64 lóerős, turbós benzines hajtja. Mivel hátsókerekes és mindössze 725 kilós, valószínűleg menni is rohadt jó vele.
A legaranyosabb mindenes, vagyis a Carry Egy egész cikket lehetne írni a Suzuki Carry-ről, hiszen ez nem csupán egy népszerű típus, a múltja is igen színes. Az első generációt 1961-ben mutatták be, még Suzulight Carry néven, kezdetben 359 köbcentis, kéthengeres, kétütemű benzinessel, ami összesen 21 lóerőt tudott. A pici kei truck azóta is kapható, és az évtizedek alatt rengeteg változatban gyártották a világ minden tájára. Magyarországon is fut belőle pár.
A hegyi felfutó brutális szörnye, az Escudo Pikes Peak Ez szintén egy olyan autó, amit a Gran Turismo játékok miatt ismerhetnek többen: a sorozat második részében például nem volt ennél durvább autó. Az Escudo Pikes Peak egy teljesen egyedi vázra épített, szuperkönnyű és méregerős célszerszám, aminek semelyik létező modellhez nincs sok köze műszakilag. A nevét és a kaszni pár stíluselemét a polgári Escudótól (vagyis Vitarától) örökölte, de ezeket se könnyű észlelni. Az 1000 lóerőre húzott, 2,5 literes V6-osával, 900 kiló alatti tömegével, gigantikus szárnyaival és aerodinamikai kiegészítőivel igen potensnek ígérkező Escudo egyszer tudott nyerni a Pikes Peaken. A pilótán biztosan nem múlt: az élő legenda, Tadzsima Nobuhiro összesen kilencszer nyert itt, minden alkalommal Suzukival.
A Pikes Peak első Suzukija egy Swift volt Nem az Escudóval kezdődött Nobuhiro és a Suzuki diadalmenete a Pikes Peaken: az első, kimondottan erre a hegyi felfutóra tervezett Suzuki versenyautó egy Swift, vagyis kinti nevén Cultus volt, 1989-ben. A két darab, egyhatos turbómotorral szerelt, összkerekes Cultus nagyjából 800 lóerőt tudott, amihez az Escudóéhoz hasonló aero és szerény, szintén 900 kiló alatti tömeg társult. Tadzsima végül nem ért célba a világ legdurvább Swiftjével, de se ő, se a Suzuki nem adta fel, így az évek során összejött kilenc győzelem.
Suzukiból is készült Navara, Equatornak hívták A manapság sokat emlegetett badge-engineeringre kiváló példa a Suzuki Equator, ami tulajdonképpen egy átemblémázott Nissan Navara. A 2008 és 2012 között gyártott Equatort az Egyesült Államokban és Kanadában forgalmazták, hiszen arrafelé nagyobb a kereslet a pickupokra. A Navaráénál kedvesebbre rajzolt arcával se húzott be sok vásárlót: annak ellenére is csupán kevesebb, mint 6 ezer példány kelt el, hogy a teszteken jól szerepelt a típus.
Az igazi egyes Swift Itthon a köznyelv egyes Swiftnek hívja az első Esztergomban gyártott modellt, de valójában volt a típusnak egy korábbi változata is. A szögletes, első generációs Swiftet 1983-tól gyártották, és egész Európában ritkaság, hiszen nem erre a piacra szánták. Bár errefelé nem gyakori, a világ több táján rengeteg néven előfordul ez a típus, aminek az alapjai egyébként a General Motors-tól érkeztek. Japánban például Suzuki Cultus-ként, az Egyesült Államokban Chevrolet Sprint néven forgalmazták. Az SA310-es kódú modell 1985-ben kapott egy faceliftet: a már SA413-nak hívott változatból már többet lehetett látni Európában is, de az se volt igazán elterjedt. A képen facelift előtti, SA310-es látható.