A
GM nemrég, a Chicago Auto Show-n mutatta be a Buick új nagykocsiját,
amelytől akár a márka sorsa is függhet. A Buick márka eladásai az
utóbbi néhány évben drasztikusan csökkentek. A kategóriában elvártnál
jóval gyengébb összeszerelési minőség, az erős távol-keleti konkurencia
és a vásárlóközönség átlagéletkorának folyamatos növekedése ugyanabba
az irányba sodorta a Buickot,
amerre az Oldsmobile tartott az 1990-es évek végén: a megszűnés
felé. A GM vezetése azonban egyelőre nem akar lemondani a márkáról,
így új modellekkel próbálják felfrissíteni annak arculatát. Az első
fecske a
LaCrosse
volt tavaly ilyenkor, most pedig bemutatták az egy számmal nagyobb
Lucerne típust is.
A
Lexus, Infiniti, Chrysler és Mercury hasonló méretű autóival konkuráló
elegáns modell ugyan elsőkerék-hajtású, de
hosszú idő óta ez a Buick első V8-as motorral felszerelt típusa.
A csúcsváltozatba egy 4,6 literes 32 szelepes 275 lóerős nyolchengeres
kerül, így a kényelemre hangolt nagykocsival nem lesz nehéz feladat a
gyorshajtás, nyugodtabb vérmérsékletűeknek pedig még mindig ott az
alapmodell 3,8 literes 195 lóerős V6-os nyomórudas vezérlésű
ősmotorral.
A Lucerne újdonságainak sora azonban nem ér véget a motorházban:
amellett, hogy
a tervezők szerint ez lesz a kategória egyik legcsendessebb
modellje, felszereltségtől függően aktív lengéscsillapítású
futóművel, távirányítású motorindítóval, menetstabilizáló programmal,
esőérzékelős ablaktörlővel, ülésfűtéssel és számos egyéb extrával
szállíthatják, hogy semmilyen szempontból ne maradjon el a konkurens
modellektől.







