Az
Evanda utódját
alaposan átalakították, de a lemezek alatt még a régi Daewoo padlólemez
rejtőzik. A képeken látható autó ugyanolyan modellfrissítés eredménye,
mint a Matiz/Spark, vagy még inkább a Kalos/Aveo. Az ablakok alatti
lemezeket teljesen átszabták, így legfeljebb a tetővonal lehet ismerős,
viszont a megújult orr- és farkiképzés miatt a nagy szedán teljesen új
egyéniség lett.
Állítólag ugyanez igaz a műszaki részletekre is. Az alkatrészek nagy
része változatlan marad, de a motorválaszték bővítésével, és némi
áthangolással jóval vonzóbbá próbálják tenni a Chevrolet emblémás
nagykocsit. A pletykák szerint a futóművet az európai vásárlók
ízlésének megfelelően hangolták újra, és a meglevő soros négy- és
hathengeres benzinmotorok továbbfejlesztett, erősebb változatai mellé
megérkeznek a GM-Daewoo új, 2 literes, 120 és 150 lóerős dízelmotorjai
is.
Ahogy az a képek alapján sejthető, az Evanda-utód gyakorlatilag
készen van, így a bemutatóra sem kell már sokat várnunk: ha igaz, 2006
első felében sor kerülhet a típus világpremierjére, és az év végéig
minden fontosabb piacon megkezdődhet a forgalmazás. Elődjéhez hasonlóan
ez a típus is többféle márkanéven készül majd: nálunk Chevrolet,
Amerikában Suzuki, Dél-Koreában pedig Daewoo jelvénnyel folyik majd az
értékesítése.










