Alapértelmezett Totalcar kép, hero image olyan cikkekhez, ahol nincsen külön definiálva

Platós csoda Civic Type R-ből

Úgy látszik, néha a Honda is engedi egy kicsit megbolondulni a dolgozóit.

honda pickup civic n
Andróczi Balázs
2018.05.25
2018.05.25

Néha ki kell ereszteni a gőzt, és ezt az autógyáraknál is tudják. Alighanem ez motiválta a Honda Project P nevű furcsaság elkészítését is, amely a japánok brit üzemében, Swindonban állt össze.

Az angliai gyárban dolgozó mérnökök egy Civic Type R-t építettek át, és egy fura kis pickup lett a munka végeredménye. Helyenként azért látszik, hogy nem épp gyári megoldásokat használtak – a B oszlop mögötti rész csúszásgátlós acéllemez válaszfala például elég amatőr megoldás – de úgy néz ki, a tető elvágásával elvesző merevséget néhány acélcsővel sikerült pótolni.

Az autó a platótól, a behegesztett hátsó ajtótóll és a fél tető hiányától eltekintve teljesen azonos a szériagyártású Type R-rel, ami nyilván azt is jelenti, hogy hasonlóan gyors ahhoz. Ezt pedig ki is használná a cég, legalábbis a projektet vezető mérnök szerint már szóba került, hogy a Project P-t kivinnék a Nürburgringre, pickup-körrekordot dönteni.