Az év első felében eladott Cadillacek közel negyede elektromos volt, ami a legmagasabb arány a luxusmárkák között. Valamint a márka a második negyedévben a luxus-villanyautó piacvezető szerepét is elérte az Egyesült Államokban.

Mindez úgy jött össze, hogy közben a Lyriq elektromos modelljük elég gyenge második negyedévet zárt. Mínusz 31,2 százalékkal 5017 darabra estek a számai, ráadásul ez egy már eleve gyenge első negyedév után jött, így éves szinten már 28,8 százalékos mínuszban áll (9317 darab).

A Lyriq gyengélkedése mellett a Cadillac kiemelte az Optiq, a Vistiq és az Escalade IQ iránti erős keresletet. Az Optiq 3224, a Vistiq 1744, míg az Escalade IQ 1810 példányban kelt el.

További villanymodellek is érkeznek, köztük a sportosabb Lyriq-V, Optiq-V, illetve az Escalade IQL, amely nyáron debütál 132 795 dolláros (45 millió forintos) alapárral, 740 kilométeres hatótávval és 4,7 másodperces nulla-százas gyorsulással.

A kínálat másik végén a benzines Escalade hozta a számokat: 11692 darabot adtak el belőle, ami 16,1 százalékos növekedés – vélhetően a friss facelift hatására.

Az XT4 22 százalékot esett, míg az XT5 és XT6 enyhén tudott javítani, bár ezek a típusok már korosodnak, és különösen az XT6-nak közeleg a búcsú Észak-Amerikában.

A szedánoknál vegyes a kép: a CT5-nek kilenc százalékkal nőttek az eladásai (4187 darab kelt el), a kisebb CT4 viszont 19 százalékos visszaesést szenvedett el 1430 darabos eredménnyel.