Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Totalcar!

Nem finomkodtak a gázpedállal a múlt héten sem a járművezetők Bács-Kiskun vármegyében, miután a helyi hatóságok összesen 1343 gyorshajtással foglalkoztak. Az igazán kirívó esetek között akadt olyan, aki az 50-es táblánál 96-tal, illetve 107, vagy a 70-es táblánál 155-tel ment.

Arányaiban mégis az a sofőr vitte a prímet, akit

a második generációs Renault Laguna volánja mögött 118-cal mért be a traffipax.

Ezt ugyanis lakott területen, tehát 50 km/h-s sebességkorlátozás mellett hozta össze, ami azt jelenti, hogy június 7-én már hajnali 4:36-kor kiérdemelt az 50 ezertől 468 ezerig terjedő skálán egy 312 ezer forintos pénzbírságot.

A Police.hu-n megjelent közleményből kiderült az is, hogy az előző hét folyamán összesen 47 rendőri intézkedést igénylő baleset történt, amelyekben 15-en sérültek meg. Igazoltattak 18 ittas sofőrt is, akik ellen eljárás indul, de minden esetben bevonják a jogosítványukat.

Több mint 100 éve is létezett relatív gyorshajtás

A minap egy másik bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség, hogy a sebességtúllépés nem a modern közlekedés problémája, ugyanis már 1910-ben kiadott rendelet szerint a járművezetőnek úgy kell megválasztani a sebességet, hogy a személy- és a vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse. Akkoriban lakott területen a könnyebb járművek 25-tel, a nehezebbek 20 km/h-val haladhattak, de sok gyalogos esetén, szűk úton, sötétben, ködben, illetve rossz látási viszonyok között ezt is mérsékelniük kellett. További érdekesség, hogy akkoriban mindössze négy közlekedési tábla létezett.

Borítókép: Police.hu

Kováts Olivér
Kováts Olivér
Szerkesztő
Újságíró, szerkesztő, podcaster, a technikai sportok megszállott fanatikusa. Második otthona a versenypálya, 2015 óta megállás nélkül ír és beszél – 2026 februárjától a Totalcar felületein teszi mindezt. A TotalRace podcast házigazdája.