Válságban is növekedésben - A Pappas Auto Magyarország Kft. új szerelőbázist avatott fel

Hirdetés
2022.03.30. 16:53
Ezt a cikket nem a Totalcar szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.

Közel 73.000 négyzetméteres telken, új szerelőcsarnokot adott át hazánk legnagyobb vezető Mercedes-Benz márkakereskedése, a Pappas Auto Magyarország Kft. A 24 szerelőállással rendelkező épület, az eddigi legnagyobb Mercedes-Benz szervizüzem Magyarországon, mely a legmagasabb technológiai kivitelezéssel készült, különlegessége pedig a tetején kialakított 90 férőhelyes parkoló. Az ünnepélyes átadáson a cég ügyvezetői, munkatársai és meghívott vendégei mellett, részt vett Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter is.

A Pappas Auto folyamatos növekedése, most – az autóiparban érzékelhető chip és alapanyaghiány ellenére – újabb mérföldkőhöz érkezett: a Versenyképesség Növelő Támogatási Program keretében benyújtott pályázatában a cég állami támogatást nyert el, melyet, a Hunyadi János úton álló szervizépületük fejlesztésére fordított. Az elnyert összegből megvalósuló projekt célja a cég versenyhelyzetének stabilizálását és a javítási, szerelési szolgáltatásokhoz kapcsolódó kapacitásait kívánta növelni.

Mi, a Pappas Auto-nál egyöntetűen hiszünk a növekedés erejében. A most átadott szerelőbázis is megtestesíti a vállalatunk hitvallását: a legmodernebb környezetben, a legmagasabb színvonalú ügyfélkiszolgálás ígéretét. Ismerjük ügyfeleinket, 32 éve alkotják velünk együtt a Pappas Auto nagy közösségét. Ez a közösség megérdemli, hogy a lehető legtöbbet kapja tőlünk. Az itt létesült és átadott csarnok most új szintre emeli majd a megnövekedett szervizigények kiszolgálását

– mondta el az átadóval kapcsolatban gondolatait Pais József, a Pappas Auto Magyarország ügyvezető igazgatója.

Az új szerelőbázis 1602 m2-es hasznos területtel, valamint járműmosóval és takarítóhelyiségekkel is kiegészült. A komplexumban helyet kapott több irodahelyiség, az irodai részeket a tetőre telepített szellőzőgépek szolgálják ki, így szem előtt tartva a zöld energiák használatát is a fejlesztésben.

Az épület hűtéséről és fűtéséről hőszivattyúk gondoskodnak, padlóhűtés-fűtés és mennyezeti hűtő-fűtőegységek kerültek telepítésre. A beépített műhelyberendezések (kétoszlopos járműemelők, fékhatásmérő próbapad, központi olajellátó rendszer, sínes-csápkaros kipufogógáz-elszívó rendszer) a járműjavításhoz szükséges további berendezésekkel együtt, a legmodernebb körülményeket teremti a munkavégzéshez.

A Pappas Auto Magyarország Kft. számára a munkahelyteremtés, a munkahelyek megtartása, mindig is kiemelt szempont volt. A projekt megvalósításának köszönhetően a cég 596 fős bázislétszámát sikerült megtartani, és ezzel egyidejűleg új munkahelyeket is teremteni. 2021. decemberben pedig 625 fő volt az aktuális dolgozói létszám.

Ezt a cikket nem a Totalcar szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.