Mit tankolunk, miért tankoljuk?

29. Totalcar Parkoló Parádé - Mesterkurzus

2020.03.04. 13:41

Közel négymilliárd liter gázolaj és benzin fogyott 2019-ben a magyar kutakon, ami mintegy öt százaléknyi növekedés az előző évhez képest. A forgalom közel kétharmada a dízeleké, hiszen nemcsak mi, autótulajdonosok tankolunk nap mint nap, de a fuvarozók, a személyszállítással foglalkozók és a tömegközlekedési vállalatok is. 

Miközben a kutakon, a tévében és az óriásplakátokon számtalan reklámmal találkozunk. A prémium üzemanyagok csodás hatásairól szólnak, javulást ígérnek minden téren, valójában hitvitákat indítanak el az autós közösségben, miközben sokan nem tudjuk miért benzin a benzin, mitől gázolaj a gázolaj, hogyan fejlesztik őket, illetve miben térnek el egymástól az egyes típusaik. Mármint a jelentős feláron kívül. 

A Totalcar Mesterkurzus előadás-sorozatot azért indítottuk, hogy legyen egy közös fórum, ahol a valódi szakértelem közel lép a közönséghez, ahol felvetődnek a fontos kérdések és elhangzanak a közérthető válaszok. Aki velünk tanul aktuális tudáshoz jut, hogy tisztábban lásson, megalapozottan döntsön és tudatosan autózzon. Az idei első Totalcar Mesterkurzuson az üzemanyagokról lesz szó. Felkértük Dr. Zöldy Mátét, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Közlekedés- és Járműmérnöki Kara, Gépjárműtechnológia Tanszékének tudományos főmunkatársát, hogy mondjon el mindent, ami a ma autósa számára dízel- és benzinkérdésben fontos lehet. 

Szakértőnk a BME-n diplomázott, többféle motorfejlesztési programban aktívan vett részt, doktoriját a megújuló üzemanyagok témaköréből írta, majd évekig dolgozott a MOL-nál, ahol egyebek mellett üzemanyagfejlesztési kérdésekkel foglalkozott. Dr. Zöldy Máté neve nem ismeretlen azok számára, akik meghallgatták az Égéstér február 7-i adását, melyben szó esett az üzemanyagok minőségéről, az előállításukról, illetve az idei év legégetőbb kérdéseként arról, hogy mit hoz nekünk az E10 szabványnak megfelelő motorbenzinek elterjedése. 

Dr. Zöldy Máté előadása kivételes lehetőség, hogy megtudd, mikor teszel a legjobbat az autóddal, árthat-e az E10-es benzin, hogy miért megy tönkre a benzin a hosszú tároláskor, és persze, hogy valóban erősebb lesz-e bármilyen autó, ha a drágább benzinnel, illetve gázolajjal tankolják.

A Mesterkurzus a megszokott keretek közt, a Totalcar Parkoló Parádé programjaként zajlik ezúttal is. Március 8-án, vasárnap délután 4 órától, a budapesti Hungexpo Fogadóépületében várjuk az érdeklődőket. Az előadáson való részvétel feltétele az érdeklődés, a tudásvágy és persze egy érvényes jegy a Parkoló Parádéra. A Dr. Zöldy Máté közérthető előadását képes illusztrációk egészítik ki, és a körülbelül egy óra időtartamú közös tanulás végén átadja a szót a közönségnek, hogy mindenki feltehesse fontos gázolajos és benzinnel kapcsolatos kérdéseit. 

Az utóbbi hetekben nem csak az autósokat és a járműszakértőket kérdeztük meg arról, hogy milyen hatása lehet a korábbinál magasabb bioetanol-tartalmú benzinnek a régebbi járművekre, de a benzinmotorral szerelt kisgépekkel foglalkozó szakembereket is. Ezeket a gépeket, illetve a hajtómotorokat sokkal több ideig tárolják használaton kívül, így a bennük hagyott üzemanyag is több esetben indul bomlásnak, vagy okoz másfajta károkat. Ezekről a tapasztalatokról is hallhattok, hiszen az előadáson jelen lesz Reinhoffer Balázs (Fűrész Mánia), illetve Kóbor László és Gábor (Kóbor Kisgép szerviz) is. 

Ízelítőként hallgassátok meg a benzines Égésteret, illetve nézzétek meg a Data will talk to you legújabb animációját arról, hogy hogyan változott Magyarországon az üzemanyagok ára az utóbbi húsz évben.

A Mit tankolunk, miért tankoljuk? címet viselő Mesterkurzus az élethosszig tartó tanulási koncepciónk újabb állomása, egyedi lehetőség, melyet mindenkinek érdemes megragadnia, aki tudatosabban szeretne dönteni az autóvásárláskor, amikor leemeli a pisztolyt a benzinkúton, vagy éppen csak érdekli a minden közlekedőt érintő téma.

2024 első Parkoló Parádéja április 28-án, vasárnap nyitja meg kapuit!

Idén az első Parkoló Parádé tematikája az autós túrázás, terepezés, off-road veretés. Ha éled a sarat, a terepen járást, vagy csak tervezed, hogy a jövőben te is velünk lapátolod a homokot majd valahol Afrika alsón, gyere! Várunk minden épített terepjárót, extrém túrára felkészítetett motort, quadot, oldtimert, de ha tevével jössz, azt is megetetjük!

2024.04.28-án, vasárnap lesz a Hungexpo területén.
Belépés: autóval a 6-os, gyalogosan a 3-as kapun, 12:00-tól, jegyet elővételben lejjebb kattintva vehetsz. (így olcsóbb, csak szólunk!).
IDE kattintva mindjárt fontos infókhoz (jegyvásárlás, stb) ugorhatsz!

 

Tervezett programok (folyamatosan frissül):

Budapest-Bamako Rally 2024 After:

Idén megjártuk a Bamakót, túléltük a futamot és számtalan új baráttal, elképesztő sztorival lettünk gazdagabbak. A legmenőbb Bamakós autókat most kiállítjuk, ahogy a 2026-os induló autónkról is lerántjuk a haláli leplet. Jön Tibi a Jeeppel, a vontatások szakértője Levente a Cayennel, a W123-as Merci és a többiek, sőt még Nívás Matyi is nagy eséllyel tiszteletét teszi.

Off-road és autós túrázás:

A vadon szavát végül mi is meghallottuk, osztóműveinket a magasba emeltük, de előtte jó lenne egy kicsit ihletet gyűjteni, tapasztalatot szerezni és bandázni veletek, vagyis a mondás most az, hogy: terepek járói, dagonyák gyalázói, portáltengelyes sziklamászók, expedíciós világutazók gyülekezzetek és mutassátok meg magatokat a világnak, ez a ti hívójeletek!

Klubbok és nagyobb társaságok írjatok levelet az rendezveny@mail.totalcar.hu címre és igyekszünk közös helyet találni nektek!

Élményautóztatás a passzázson:

Imádod az érdekes és izgalmas autókat és szívesen beülnél a kedvencedbe egy körre? Sexy autód van és megosztanád az élményt sok csillogó szemű rajongóval? Vár az élményautóztatás a Hungexpo területén!

A jelentkezés lezárult! A jelentkezőknek köszönjük a lelkesedést, mindenkit emailban tájékoztatunk!

Büntetésvégrehajtás bajnokai:

Börtön ablakában kazettájukat visszacsévélve várnak titeket újra nyitott bilincseikkel a BV bajnokai, hogy rabszállítójukkal csapassanak majd körbe-körbe a passzázson veletek. Nagyon lelkesek, a szirénát kérésre tuti felkapcsolják!

Nagyvasak nagy napja:

Ebben még van anyag, vagyis vasból most sem lesz hiány, állandó tűzoltó csapatunk a Szomjoltók is kicsit mozgalmasabbra veszik ezúttal a figurát, és megjáratják a 69-es Mercedes 710-est, de érkezik a KPST parkból a Renault Magnum is! Mindkettő hangos lesz, előre is bocs, mi szóltunk. 

Gyerekeknek:

Valójában a PP-n mindenki gyerek még egy kicsit, de a legkisebbeknek most is lesz ingyenes gokartozás a Kalandozóparktól a 3-as fogadó előtti díszkövön és persze a Szomjoltóknál is olthatnak igazi tüzet!

Autódoki live

Ingyenes élő diagnosztika és tanácsadás Autódoktorunktól, kollektív pingvinezés nyitott géptetők mellett. Hozott krehácsra ingyenes ráolvasás, szakértő hümmögés évtizedes rutinnal!

Fontos infók

A rendezvényen előre (az alábbi gombra kattintva) vagy a helyszínen megváltott belépővel lehet részt venni. A jegy elővételben 2024.04.28. 11:30-ig 1990 Ft/fő, a helyszínen váltva 2600 Ft/fő. A rendezvényre 14 éven aluli gyermekek nagykorú kísérővel, 18 év alattiak kísérő nélkül is ingyenesen léphetnek be.

A jegy egyszeri belépésre illetve behajtásra jogosít a Totalcar Parkoló Parádéra és annak minden kiegészítő programjára a Hungexpón (Bp. 1101, Albertirsai u. 10.).

Látogatói kapunyitás 12 órakor.
Belépés: autóval az 6-os, gyalogosan a 3-as kapun.

A rendezvényre bármilyen gépjárművel ingyen be lehet hajtani, amennyiben az abban tartózkodó személyek érvényes jeggyel rendelkeznek.

Amennyiben gyalog jönnél, a MÁV járatai a Keleti pályaudvarból 5 perc alatt Kőbánya felső megállónál vannak, ami majdnem a Hungexpo 3-as, gyalogos bejáratnál van. A vonatot Budapest bérlettel is igénybe veheted. 

A motorosoknak külön parkolót jelöltünk ki, amit táblával is jelzünk. Kérjük, lehetőleg oda parkoljatok.

A PP-re kutyák és egyéb háziállatok ingyenesen hozhatók, a látogató gazda felelősségére. A helyi házirend értelmében legyen nálatok az állat oltási könyve és szájkosara (feltenni nem kell). Ezt a bejáratnál szúrópróbaszerűen ellenőrizhetik!

A rendezvény szervezői fenntartják a jogot a belépők és behajtók számának korlátozására, tekintettel a helyszínek befogadási képességére és az aktuális szabályozásra.

Az eseményen bármilyen marketing tevékenység, árusítás csak a rendezőség engedélyével történhet!

A rendezvény területén nyílt láng használata tilos!

A rendezvényt "szinte" minden időben megtartjuk!

A rendezvény sajátosságaiból adódóan külön felhívjuk a látogatók a figyelmét a kulturált autó- és egyéb járműhasználatra!

unnamed

Az autós rendezvény veszélyes üzem. A szervezők törekednek a biztonságos keretek biztosítására és betartatására, de ennek ellenére történhetnek balesetek. A jegy megvásárlásával ezt tudomásul veszi, és lemond minden kártérítési jogáról a szervezőkkel szemben.

Amennyiben ezt nem képesek betartani, a rendezvény szervezői fenntartják a jogot, hogy a további rendezvényekről kitiltsák a szabályok megszegőit!

Előjelentkezés árusnak (élelmiszert és italt árusítók sajnos nem tudnak jelentkezni!), szponzornak, stb.: rendezveny@mail.totalcar.hu

A rendezvényre a Totalcar Általános Szerződési Feltételei érvényesek.

A Totalcar adatkezelési tájékoztatója itt olvasható.