Lamborghini és műanyag drift az év első Parkoló Parádéján

2020.03.19. 18:04

Még egy kicsit hidegben, de már tiszta és napsütéses égbolt alatt, ráadásul óriási mázlival, alig pár nappal az ilyen rendezvények koronavírus-veszély  miatti berekesztése előtt élvezhettük az év első Parkoló Parádéját. Rengetegen látogattak ki, nézőszámban ismét beállítottuk a tavalyi első PP rekordját – mindezt nagyon színes és izgalmas járműfelhozatallal. Autóból talán láttam már többet a Parádén, de emberből még nem. Emellett a rengeteg program és látnivaló volt, a Mesterkurzuson egy érdekes előadást hallhattak az érdeklődők az üzemanyagok világából Dr. Zöldy Mátétól.

Életemben először egy Parkoló Parádén találkoztam a Nissan Figaróval, és már akkor elkönyveltem, hogy kell. Most egyszerre négyet hoztak ki a tulajok, úgyhogy volt mire nyálcsorgatni. Bár nem voltak egyedül, ismét bepofátlankodtam a Busso-motoros Alfák motorterébe, az amerikai cirkálók belterébe, és ha nagyon vicces akartam volna lenni, még az MX-5-ökbe is bedobok egy százast, hátha elindul. A másik végletet egy Lamborghini, egy Ferrari, egy Corvette és egy Tesla mutatta, amelyekbe a vendégek beülhettek fotózkodni.

A gyerekek külön körberajongták a ritka sportautókat, de azért nem hagyták üresen a Kalandozópark pedálosgokart-pályáját és a modellautós standot sem. Nem maradhatott ki idén sem a Szomjoltóság gyönyörű piros, veterán Mercedes tűzoltóautója, mellette a magyar – Csepel D344 – kollégával. A parkolót megtöltötték a lelkes autómániások a hozzájuk illő, személyre szabott autókkal és történetekkel. Aki egy kicsit kikapcsolódott volna, az eltűnhetett a Saunatogo mobilszaunájában, az izgalmat pedig a Groupama Vezetéstechnikai Tanpálya és a Hungaroring Off-Road Centrum szolgáltatta a bohóckerekes és fordított kormányú Volkswagen Polóival.

Az OMR-rajongók körbejárhatták a legendás Golfot, s ha szerencséjük volt, akkor beleülhettek, vagy kezet foghattak a csapat tagjaival. Egyet kellett fordulniuk, hogy eléjük kerüljön négy gyönyörű Porsche. És akkor még még mik voltak a parkolókban! A kabrió Suzuki Swifttől kezdve a Mercedes AMG GT R-ig minden volt, azt hiszem, be is határoltam a parkolók tartalmát. Ha valaki véletlenül lemaradt, az mindenképpen nyálazza át a galériákat (irtózatos mennyiségű képanyagot raktak ki a látogatóink is esemény Facebook-oldalán, ezúton is köszönjük!) és dörzsölje a tenyerét, mert május 24-én jön a következő Parkoló Parádé, amit nagyon reméljük, hogy már ismét normális körülmények között tartunk majd meg.

Fontos információk az következő Totalcar Parkoló Parádéról!

A vírushelyzetre való tekintettel a 2020-ra tervezett Parkoló Parádék elmaradnak. Jövőre remélhetőleg újra találkozunk. Addig is mindenkinek kitartást, és vigyázzatok magatokra!

Parkoló Parádé a Totalcaron

Ilyen volt az év első Parkoló Parádéja
Aki nem volt ott, most megnézheti a többieket, aki ott volt, megnézheti magát. Képek, videók minden mennyiségben!
Jobb a prémium benzin a sima 95-ösnél? Tényleg árt az E10?
Minden benzinnel és gázolajjal kapcsolatos kérdésre választ ad a Totalcar Mesterkurzus előadása Dr. Zöldy Máté motor- és üzemanyag-szakértővel.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.