Olasz kocka, amerikai kólásüveg, japán ék

Ilyen volt a 32. Parkoló Parádé

2021.08.11. 13:40

Az idei harmadik PP különösen kedves, mert a tavalyi kényszerszünet, a vírus hatása nyomán talán mindnyájan nehezen hittük el, lehet még megint jó egy tömegrendezvény. Aztán tessék, itt a bizonyíték: ugyan bizonyára jön a negyedik hullám, de a nyár viszonylagos békéjét sikerült kihasználni, megint életerősen lobogott a ökumenikus autószeretet lángja.

A Parkoló Parádé tipikusan olyasmi, amit felfoghatatlanul több a helyszínen megélve, mint amit a papírra felírt részegységei kiadnának. A Hungexpo kavicsos parkolója, a nyári nap elől fák árnyékába búvó, perecező-jégkrémező, beszélgető emberek, na és persze az autók, a kortól, gyártmánytól, értéktől, lóerőtől, milyenségtől-állapottól függetlenül szeretettel várt autók: nem adják ki azt a szeretet-felhőt, amin én még most is lebegek a vasárnap nyomán. Mert egyszerűen nem mesélik el, micsoda hangulat árad ebből a keveredésből, és mennyi barátsággal telik meg a levegő így egymás közt.

Minden alkalommal örömmel járom le a lábam, pedig ez már a harminckettedik volt. Hát annyian és olyan autókkal jöttetek, hogy mi csak a fejünket kapkodtuk, de úgy, hogy még most is forog velünk a világ, hogyan érünk ennek valaha a végére? Hiszen szeretnénk nektek, a szélesebb közönségnek mind bemutatni, mert nekem például egy kopott-piros olasz kupé olyan gyomrost vitt be, hogy majd' leültem.

A forma, amihez az eredeti tervező Pierangelo Andreani és a ráncfelvarrásért felelős Marcello Gandini csak vonalzót használt, mégis elférünk a vastagon párnázott sportüléseiben négyen. A két turbós V6, ami sokat sejtetően morog, és úgy reagál a gázpedál legkisebb simítására, hogy azt érzem: egy rossz mozdulat, és lecsapja a fejem. A ZF sportváltó, ami úgy pattan a bal lent egyesbe, majd középen fent kettesbe, hogy a gyönyörtől zokognak az idegvégződéseim.

A Biturbo eredetileg hatalmas üzleti siker volt, egyrészt csodás alakja, másrészt különleges műszaki tartalma miatt: a szériamotorok közt állítólag ez kapott először két turbót és hengerenként három szelepet. Csak aztán kiderült, hogy az egyetlen Weber karburátorral etetett és köztes hűtő nélkül épített motor igen erősen hajlamos a túlmelegedésre. Voltak más minőségi kifogások is, az eladások tehát bezuhantak, a Maserati viszont reszelte a technikát tovább: mire ez a 2,8 literes, köztes hűtős és befecskendezős motor elkészült, egész megbízhatóvá ért a meglehetősen hegyes motor. Na igen, mert ez itt már nem Biturbo, hanem 222, ami a két ajtó – két liter – második generáció három ketteséről kapta nevét, ugyanis az olasz piacon adózási szempontok miatt kétliteres volt a V6.

A Biturbo családfával még tervezünk részletesebben foglalkozni, most viszont begördült egy Volga M21, ami ugye azt a pillanatot őrzi acélba és krómba foglalva, amikor a szovjet autógyártás a legközelebb került az amerikaihoz. 1956-ban szinte telibe azt a formavilágot hozta, amit a korabeli detroiti vasak, igaz, azokba nem nagyon tettek négyhengerest. És nem csak a forma meggyőző, de a méret is, a legtöbb mai városi terepjáró pironkodna ekkora hegyomlás mellett, pedig nincs függöny a hátsó ablakon, és nem fegyvertől dagadó hónaljú, bőrkabátos figurák szállnak ki belőle. A hasmagassága manapság pick-up alá is elég lenne, ezt ugyanis tényleg rossz földutakra, fagyott vidékekre, sztyeppére tervezték, olyan extrákkal, mint a hűtőradiátor bentről zárható redőnye, vagy a központi zsírzórendszer.

Detroitban akkoriban legkésőbb kétévente ruhát cseréltek a kurrens kocsikon, az M21 viszont 1970-ig volt gyártásban kevés változtatással, tehát még életében lehagyták a kapitalizmus élharcosai. Bár e kocsi elején az ugró szarvasdísz amúgy korai évjáratra utal, ha jól tudom, a lényeg, hogy lett légyen bármi is a hidegháború vége, ez egy elképesztően büszke vas, pláne így, hogy kicsit jobban is csillog mai fényezése, mint új korában valaha csilloghatott.

A PP-n autóztatást most nem volt, és könnyen lehet, a vírushelyzet, illetve a Hungexpo programjai miatt idén nem is lesz. Szlalomversenyt viszont sikerült ismét összehozni, és most is ugyanakkora buli volt, mint legutóbb! Hiszen a kocsik nem csak látványból, de csikorgásból-füstölésből, hogy úgy mondjam: az erő és az akarat megjelenéséből is megismerhetők, úgyhogy nincs mit csodálkozni azon, mennyien sorakoztak a kerítés mellett. A motorsport varázsa, hogy akkor is élmény, amikor nem a csúcsmenőket nézed, hanem olyanokat, mint tenmagad – bennem is újra felfortyant az elhatározás, hogy csak meg kéne méretni magam ilyen pályán. Sokat lehet tanulni a bóják között stopperrel hadakozva kontrollról, előrelátásról, tudatos vezetésről, és persze a kocsi mozgásáról.

A PP fő terei azonban nem elég biztonságosak ehhez (No Burnout!), szerencsére a túlnyomó többség továbbra is elfogadja, és nincs jaszkarizás. Mégis, azért a tömeg azonnal odagyűlik, amikor beröffen egy-egy sztróker V8 vagy turbókkal jól megfújt wankel, ez teljesen érthető. Aki pedig nem csak hallgatni, kicsit jobban érteni is akarja a motort, annak szólt most a Mesterkurzus, mert Novoth Tibi és Ágó Béla álltak színpadra, és meséltek munkadarabokkal, ábrákkal illusztrálva a belsőégésű dugattyús erőforrás magánéletéről. Úgyhogy szerintem ez egyszerűen tökéletes volt, találkozunk veletek ugyanitt, a harmincharmadik alkalommal is, szeptember 18-án!

2024 első Parkoló Parádéja április 28-án, vasárnap nyitja meg kapuit!

Idén az első Parkoló Parádé tematikája az autós túrázás, terepezés, off-road veretés. Ha éled a sarat, a terepen járást, vagy csak tervezed, hogy a jövőben te is velünk lapátolod a homokot majd valahol Afrika alsón, gyere! Várunk minden épített terepjárót, extrém túrára felkészítetett motort, quadot, oldtimert, de ha tevével jössz, azt is megetetjük!

2024.04.28-án, vasárnap lesz a Hungexpo területén.

Belépés: autóval a 6-os, gyalogosan a 3-as kapun, 12:00-tól, jegyet elővételben lejjebb kattintva vehetsz. (így olcsóbb, csak szólunk!).

IDE kattintva mindjárt fontos infókhoz (jegyvásárlás, stb) ugorhatsz!

Tervezett programok (folyamatosan frissül):

Budapest-Bamako Rally 2024 After:

Idén megjártuk a Bamakót, túléltük a futamot és számtalan új baráttal, elképesztő sztorival lettünk gazdagabbak. A legmenőbb Bamakós autókat most kiállítjuk, ahogy a 2026-os induló autónkról is lerántjuk a haláli leplet. Jön Tibi a Jeeppel, a vontatások szakértője Levente a Cayennel, a W123-as Merci és a többiek, sőt még Nívás Matyi is nagy eséllyel tiszteletét teszi.

A fő téma az off-road és az autós túrázás:

A vadon szavát végül mi is meghallottuk, osztóműveinket a magasba emeltük, de előtte jó lenne egy kicsit ihletet gyűjteni, tapasztalatot szerezni és bandázni veletek, vagyis a mondás most az, hogy: terepek járói, dagonyák gyalázói, portáltengelyes sziklamászók, expedíciós világutazók gyülekezzetek és mutassátok meg magatokat a világnak, ez a ti hívójeletek!

Klubbok és nagyobb társaságok írjatok levelet az rendezveny@mail.totalcar.hu címre és igyekszünk közös helyet találni nektek!

Mesterkurzus előadások:
Helyszín: 3-as fogadó, 15 órától.

A 3-as pavilonban előadást tart Szentkuti Ákos az Africa Eco Race-en szerzett élményeiről, valamint a Budapest-Bamako Rally világjárt rendezősége is a színpadra lép. 

Díszvendég:

Villám Géza a Budapest-Bamako Rally megálmodója sztorizgatást tart Őrült fazonok, kemény pillanatok, embert próbáló kihívások - címmel. Megelevenedik a Budapest Bamako Rally története, de ismerve őt valószínű, hogy csajozásról és főzésről is ontja majd az igét rendületlenül. :)) 

Villám Géza fogadott testvérei körében ünnepel valahol az afrikai szavannán.
Villám Géza fogadott testvérei körében ünnepel valahol az afrikai szavannán.

Élményautóztatás a passzázson:

Imádod az érdekes és izgalmas autókat és szívesen beülnél a kedvencedbe egy körre? Sexy autód van és megosztanád az élményt sok csillogó szemű rajongóval? Vár az élményautóztatás a Hungexpo területén!

A jelentkezés lezárult! A jelentkezőknek köszönjük a lelkesedést, mindenkit emailban tájékoztatunk!

Büntetésvégrehajtás bajnokai:

Börtön ablakában kazettájukat visszacsévélve várnak titeket újra nyitott bilincseikkel a BV bajnokai, hogy rabszállítójukkal csapassanak majd körbe-körbe a passzázson veletek. Nagyon lelkesek, a szirénát kérésre tuti felkapcsolják!

Nagyvasak nagy napja:

Ebben még van anyag, vagyis vasból most sem lesz hiány, állandó tűzoltó csapatunk a Szomjoltók is kicsit mozgalmasabbra veszik ezúttal a figurát, és megjáratják a 69-es Mercedes 710-est, de érkezik a KPST parkból a nyerges IFA, sőt egy V8-as Scania is! 

Gyerekeknek:

Valójában a PP-n mindenki gyerek még egy kicsit, de a legkisebbeknek most is lesz ingyenes gokartozás a Kalandozóparktól a 3-as fogadó előtti díszkövön és persze a Szomjoltóknál is olthatnak igazi tüzet!

Autódoki live

Ingyenes élő diagnosztika és tanácsadás Autódoktorunktól, kollektív pingvinezés nyitott géptetők mellett. Hozott krehácsra ingyenes ráolvasás, szakértő hümmögés évtizedes rutinnal!

Fontos infók

A rendezvényen előre (az alábbi gombra kattintva) vagy a helyszínen megváltott belépővel lehet részt venni. A jegy elővételben 2024.04.28. 11:30-ig 1990 Ft/fő, a helyszínen váltva 2600 Ft/fő. A rendezvényre 14 éven aluli gyermekek nagykorú kísérővel, 18 év alattiak kísérő nélkül is ingyenesen léphetnek be.

A jegy egyszeri belépésre illetve behajtásra jogosít a Totalcar Parkoló Parádéra és annak minden kiegészítő programjára a Hungexpón (Bp. 1101, Albertirsai u. 10.).

Látogatói kapunyitás 12 órakor.
Belépés: autóval az 6-os, gyalogosan a 3-as kapun.

A rendezvényre bármilyen gépjárművel ingyen be lehet hajtani, amennyiben az abban tartózkodó személyek érvényes jeggyel rendelkeznek.

Amennyiben gyalog jönnél, a MÁV járatai a Keleti pályaudvarból 5 perc alatt Kőbánya felső megállónál vannak, ami majdnem a Hungexpo 3-as, gyalogos bejáratnál van. A vonatot Budapest bérlettel is igénybe veheted. 

A motorosoknak külön parkolót jelöltünk ki, amit táblával is jelzünk. Kérjük, lehetőleg oda parkoljatok.

A PP-re kutyák és egyéb háziállatok ingyenesen hozhatók, a látogató gazda felelősségére. A helyi házirend értelmében legyen nálatok az állat oltási könyve és szájkosara (feltenni nem kell). Ezt a bejáratnál szúrópróbaszerűen ellenőrizhetik!

A rendezvény szervezői fenntartják a jogot a belépők és behajtók számának korlátozására, tekintettel a helyszínek befogadási képességére és az aktuális szabályozásra.

Az eseményen bármilyen marketing tevékenység, árusítás csak a rendezőség engedélyével történhet!

A rendezvény területén nyílt láng használata tilos!

A rendezvényt "szinte" minden időben megtartjuk!

A rendezvény sajátosságaiból adódóan külön felhívjuk a látogatók a figyelmét a kulturált autó- és egyéb járműhasználatra!

unnamed

Az autós rendezvény veszélyes üzem. A szervezők törekednek a biztonságos keretek biztosítására és betartatására, de ennek ellenére történhetnek balesetek. A jegy megvásárlásával ezt tudomásul veszi, és lemond minden kártérítési jogáról a szervezőkkel szemben.

Amennyiben ezt nem képesek betartani, a rendezvény szervezői fenntartják a jogot, hogy a további rendezvényekről kitiltsák a szabályok megszegőit!

Előjelentkezés árusnak (élelmiszert és italt árusítók sajnos nem tudnak jelentkezni!), szponzornak, stb.: rendezveny@mail.totalcar.hu

A rendezvényre a Totalcar Általános Szerződési Feltételei érvényesek.

A Totalcar adatkezelési tájékoztatója itt olvasható.