Autózás, fenntarthatóság, felelősség, Balaton

2022.08.30. 11:21

Nagyon izgalmas korban élünk, már ami az autózást és tágabb értelemben véve a közlekedést illeti. Egyszerre vannak velünk a minden korábbinál gyorsabb és erősebb sportautók, miközben már nemcsak távoli jövőnek hatnak a villanyautók sem. Szépen lassan beszivárogtak a jelenünkbe, a tavalyi Év Autója csoportteszten már minden második modell elektromos volt.

Ezt a folyamatot a Totalcaron is jó ideje figyelemmel kísérjük, erre jött létre a NexTC, és ezért veszünk részt a TEDxBalatonon is. Maga a TED (Technology, Entertainment, Design – technológia, szórakoztatás, dizájn) egy olyan globális konferenciasorozat, amely a terjesztésre érdemes gondolatokat helyezi középpontba. A TEDx-eket pedig bárki megszervezheti az ingyenes licenc megszerzése után. A cél, hogy beszélgetéseket, közös gondolkodást indítson el, közösségeket szervezzen.

8351374-tedx-talks.exact1980w.png

A TEDxBalatonnak szeptember 10-én ad majd otthon Balatonfüred, a pódiumbeszélgetések egyike pedig a jövő fenntartható közlekedéséről szól – nemcsak szárazföldi, hanem vízi értelemben is. Ebben a témában lesz Jókay Tamás beszélgetőpartnere Karotta is, méghozzá Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója és Takács Árpád, a Continental szakembere társaságában. Karotta ráadásul jó eséllyel Grétával, az elektromossá átépített veterán Porschével érkezik.

Egy másik beszélgetés arra keresi a választ, tényleg kiszárad-e a Balaton, avagy szó lesz a vízminőségről, fenntarthatóságról, és mindebben a személyes felelősség kérdéséről. De a kultúrák találkozása és a beilleszkedés kérdése is középpontba kerül. A látogatókat a pódiumbeszélgetéseken és előadásokon kívül gasztronómiai és kulturális programok, VJ Fortepan strandfotó-kiállítás, illetve hajnali tartó buli is várja.

523433 161612

A szervezők egyébként arra törekednek, hogy a TEDxBalaton ne csak az előadások témáiban szóljon a fenntarthatóságról. Egyben azt is népszerűsíti, hogy a résztvevők ezt észben tartva érkezzenek villanyautóval vagy -hajóval, tömegközlekedéssel. A vonat és a rendezvény között is elektromos autókkal oldják meg a személyszállítást, sőt ezeket a típusokat ki is lehet próbálni.

A jegyeket itt tudjátok megvásárolni , további információt és az előadók listáját a TEDxBalaton honlapján találjátok.