Ezt a 4 dolgot még a tapasztalt sofőrök is sokszor elrontják

TC Tréning – 2022. október

2022.10.13. 13:21

Ismét igen intenzív volt a hungaroringi Groupama Tanpályán megtartott TC Tréning, hiszen egy tartalmas elméleti oktatást követően háromféle pályán is ügyesedhettek a jelenlévők. Elsőre nagyon egyszerűnek tűnő feladatokról volt szó: rántópad, szlalom és egy lejtőt, illetve emelkedőt is tartalmazó pálya. Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, voltak nagy meglepődések, hogy mennyire könnyen megoldhatónak látszó vészhelyzeteket is milyen nehéz hiba nélkül lehozni, ha nem tökéletesek az útviszonyok.

Nem győzzük hangsúlyozni, mennyire fontosak a vezetéstechnikai tréningek. Vészhelyzetek bármikor kialakulhatnak, és szó szerint létfontosságú kérdés, hogy ezekre hogyan reagálunk. Ösztönösen általában sajnos rosszul. Nagyon tanulságos látni egy ilyen oktatás elején, hogy rutinos sofőrök is mennyire könnyen beleesnek olyan hibákba, amelyek egy éles helyzetben komoly következményekkel járhatnak. Ez egyébként nem baj, sőt: akit nem az egója vezérel, önerőből is rájön, hogy tanulni mindig érdemes, és mindig van is mit.

Gondoljunk csak bele, hogy akár kilométerek százezreit vezetjük az évek során, amihez az egyetlen oktatást a jogosítvány megszerzésekor kapjuk. Ezután persze megtanuljuk rutinból kezelni az autót, és az alapvető közlekedési helyzetekre is megtanulunk reagálni. Teljesen más viszont, ha vészhelyzetbe kerülünk: ezek nagyon ritkán fordulnak elő, cserébe gyökeresen más reakciót kívánnak, mint amilyet a mindennapi vezetés belénk nevelt.

Egy vezetéstechnikai tréningen pont az ilyen, csücskös és sokszor merőben újszerű helyzetekre készítik fel a résztvevőket. Ennek egyébként nem az a célja, hogy valakiből varázsütésre profi pilóta váljon, akinek a reakcióideje is egy versenyzőével vetekszik. Nem, ez két dologról szól: egyrészt már egy alkalom is óriásit – tényleg! – tud lendíteni a tudáson, másrészt pedig segít jobban megítélni a veszélyes helyzeteket. Utóbbit úgy érdemes elképzelni, hogy mivel már tudjuk, mi történhet, ez sokkal óvatosabb és körültekintőbb vezetésre fog inteni. Sokszor már maga a prevenció is elég.

A Groupama Tanpálya egyik oktatóját, Katona Csabát kérdeztem, hogy melyek azok az alapvető hibák, amiket a legtöbben elrontanak az autóban ülve. Négyet emelt ki, és direkt nem specifikus, konkrét helyzetekre vonatkozókat, hanem teljesen általános problémákat mondott.

1. Rossz ülésbeállítás

Ezen meg mit lehet elrontani, meg különben is mi köze ennek a vezetéstechnikához? Egyrészt ezt váratlanul sok ponton el lehet rontani, másrészt logikusan belegondolva igen sok köze van a vezetéstechnikához. Csaba azt mondta, hogy a legtöbben úgy érkeznek, hogy rosszul van beállítva az ülés. Általában nagyon hátul van, ami legtöbbször egy durván hátradöntött támlával párosul. Ez lehet, hogy sok esetben kényelmes, de vészhelyzetben még remek tudással is szinte lehetetlenné teszi, hogy a sofőr kompromisszummentesen tudjon reagálni.

Ennek az oka, hogy ha például túlságosan hátul ülve, ráadásul nagyon fekvő pozícióban vezet valaki, akkor a teste nincs eléggé fix pozícióban. Ha ilyen helyzetben kell hirtelen vészfékezni, akkor nem tudja elég keményen berúgni a fékpedált, hiszen közben még saját magát is tolja hátrafelé, amíg elér a dereka a támláig, vagyis a fix pozícióig. Az üléspozíció a kormányzásra is nagy hatással van: ha hibás a beállítás, nem tudunk elég hatékonyan és gyorsan manőverezni.

2. Lassú kormányzás

Itt el is érkeztünk a második gyakori hibához, ami nem más mint a lassú kormányzás. Nemcsak a helyes beállítás és kormányfogás lényeges, hanem a kormányzás tempója is. És bizony éles helyzetben olyan sebességgel kell tekerni, ahogy csak a csövön kifér. Csaba szerint ezt is rengetegen elrontják, hiszen a mindennapi, normális közlekedés szinte soha nem indokol nagyon gyors kormányzást. A vészhelyzet más: ilyenkor muszáj gyorsnak lenni, hiszen ha nem így történik, pár tized alatt simán elúszhat az esélye annak, hogy kikormányozza magát a sofőr a meleg helyzetből.

3. Fékezés minden helyzetben

Az egyik legnagyobb hiba, hogy sokan úgy gondolják, a fékezés egy amolyan joker. Vannak helyzetek, amikor tényleg az a legokosabb, ha vészfékezünk, de sajnos nem mindenre megoldás, ezért olyan szituációra is fel kell készülni, amikor ez csak ront a helyzeten. Ezt még az instruktorok szerint is nagyon nehéz megtanulni, hiszen a legtöbb sofőrbe mélyen berögződött az évek alatt a fékezés mint azonnali reflex. Szerencsére ez a mélyen beágyazott reakció is könnyen felülírható gyakorlással, mivel a pályán az agyunk könnyen feldolgozza, hogy hoppá, ez most egy olyan helyzet volt, amin rontott a fékezés, máshogy kell csinálni legközelebb.

4. Pánik, hosszú reakcióidő

Szintén egy igen gyakori dolog, hogy sokan leblokkolnak, ha elkezd kicsúszni alóluk az autó. Ilyenkor a reakcióidő meghosszabbodik, és a pánik veszi át az uralmat a sofőr testén. Valahol ez érthető, hiszen ilyenkor olyasvalami történik épp, amire előtte nem volt példa, így rutinból nem is lehet rá reagálni. Ezt semmi mással nem lehet pótolni, csak azzal, ha valaki megtapasztalja, milyen egy ennyire újszerű helyzet. Miután sokszor próbálta – jó esetben egy tanpályán –, és még információkat is kapott, hogy mi a jó reakció, egy idő után könnyebb lesz megfelelően kezelni ezeket a szituációkat.

Szerencsére egy ilyen tréningen az összes hasonló, alapvető problémára tudják a megoldást az oktatók. A képzés elméleti részén is minden elhangzik, majd az instruktorok a gyakorlatban is segítenek megmutatni, milyen a helyes ülésbeállítás, hogyan kell fogni a kormányt és hogyan kell mozgatni. Sőt, megtanítanak fékezni, de ami a legfontosabb, azt is elmondják, milyen szituációban nem jó megoldás, ha a középső pedált tapossa valaki.

A döntésképtelenséget és a hosszú reakcióidőt már nehezebb leküzdeni, de szerencsére ebben a gyakorlati feladatok segítenek sokat. A mostani tréningen rántópados pályán, szlalompályán és egy lejtőt és emelkedőt is tartalmazó pályán lehetett gyakorolni. Minden feladat esetén a lényeg a fokozatosság és az, hogy az információk egymásra épülnek. Az elméleti oktatás, a beállítások és az oktatók rádión adott tanácsai állnak össze végül a pályákon egy kerek egésszé, ami a végén azt eredményezi, hogy aki becsülettel végigcsinálja a tréninget, garantáltan ügyesebben távozik majd, mint ahogy megérkezett.