Ez akkora időutazás volt, hogy a mellszőr növeszti a Hasselhoffot

2022.10.19. 17:15

A filmiparban gyakori, hogy egy folytatás nem üti meg az első rész színvonalát, sőt kifejezetten komoly rendezői bravúr, amikor sikerül összerakni egy olyan második részt, ami nem utánlövés, vagy erőltetett másolat, hanem érdemben hozzátesz az elsőhöz, esetleg újraértelmezi azt. A Mad Max folytatása például ilyen, ráadásul ott merész volt a váltás, hiszen áthelyezték a karaktert a pusztulóból a már elpusztult civilizációba. A harmadik részt hagyjuk, de a negyedik, a Fury Road, na az megint felejthetetlen. Aztán ott a Die Hard, aminek az első része mérföldkő, a második viszont, hiába Franco Nero, felejthető, de ha a harmadik részt nézzük, Samuel L. Jacksonnal, az megint csúcs.

A Parkoló Parádénak idén viszont összejött az a bravúr, hogy alkalomról alkalomra jobb lett. Tényleg, az elsőnél azt hittük, hogy nem lehet jobb, aztán a másodiknál, a harmadiknál, és most, a negyediknél is ugyanezt gondoljuk. Ott volt az első, a tuning tematikájú, amihez kivittünk egy élő Erőmérőt, aztán a veteránoson autóztattunk, a sportautóson pedig egy szerényebb Tulaj a Pályánt is összeraktunk, nem beszélve a remek Mesterkurzusokról, ahol még a csilláron is lógtak.

Eljött az utolsó, negyedik alkalom, amire egész egyszerűen egy korszakot húztunk rá, a nyolcvanas-kilencvenes éveket. Az igazi vállalás a nyolcvanas évek lett volna, de főleg itt Magyarországon, a vasfüggöny túloldalán elég rendes vákuum keletkezett a rendszerváltás idején, és sok, nyugaton a nyolcvanas években menő popkulturális termék a kilencvenes évekre szivárgott ide.

A mostani negyvenes korosztályt telibe is kapta a nosztalgia, ezért is hasít a Stranger Things, és ezért menő zenei irányzat most a synthwave. Utóbbi persze nem csak zene, hanem komplett audiovizuális irányzat, vibráló neonnal, pálmafákkal, lézer-ráccsal meg a csiricsáré susogóssal.

A zene tehát sarokpont volt, ezért hívtuk el Quixoticot, aki hat órán át húzta a synthwave-himnuszokat, és közben nem azt érezted, mint a faluvégi retro-diszkóban, hanem hogy basszus, de jó ez a zene szintetizátorra áthangszerelve.

Quixotic igazán nagy dobása a Highway Violence videoklip volt, amiben az összes ikonikus filmes autó feltűnik a korszakból, ezekből akartuk a lehető legtöbben összeszedni. Kijött a DeLorean, Jimmy Mad Max Mercije, a klasszikus amerikai Crown Vic rendőrautó, és persze KITT, a Knight Riderből.

Az autók mögötti színpadról szóló zene tökéletesen megcsinálta a hangulatot, így lett kerek az élmény, és persze a megszokott dolgok is ott voltak, mint a Szomjoltóság tűzoltója, vagy a gyerekeknek szánt pedálos buggyk. És megint összejött a Tulaj a Pályán is, ami talán lakosságibb volt, mint valaha, hiszen kettes Priustól a Hyundai i20 N-ig minden ment. Voltak meredek pillanatok, például amikor a V10-es, biturbó RS6 nekiugrott a távnak, vagy amikor Petrány Máté Auotobianchija két keréken vette a masni kanyart. Ahogy legutóbb, most is úgy jártunk, hogy már zártánk ránk a Hungexpót, de az utolsó utáni ember szeretett volna még menni egy kört, és ha nem dobnak ki, valószínűleg még mindig csináljuk.

De a legfontosabb, minden Parkoló Parádé alapja, hogy ti ott voltatok, közel háromezren, annyi autóval, hogy még a leghátsó, murvás parkolót is ki kellett nyitni. És jöttetek mindennel, Fordtól Ferráriig, Opeltől Oltcitig, vagyis megvolt az a forgatag, ami már csak a parkolóban elveszve is órákat lehet tölteni. Most jön néhány sötét hónap, amikor egy kicsit el kell engedni ezt a közösséget, a nagy megfejtéseket, a röhögéseket, meg mindent, ami ebben az egészben jelent valamit. Nézzétek végig a képeket, hamarosan érkezik videó is, és rakjátok el télire, remélhetőleg kitart addig, amíg jön 2023 első Parkoló Parádéja. Mert lesz, az biztos.

2024 első Parkoló Parádéja április 28-án, vasárnap nyitja meg kapuit!

Idén az első Parkoló Parádé tematikája az autós túrázás, terepezés, off-road veretés. Ha éled a sarat, a terepen járást, vagy csak tervezed, hogy a jövőben te is velünk lapátolod a homokot majd valahol Afrika alsón, gyere! Várunk minden épített terepjárót, extrém túrára felkészítetett motort, quadot, oldtimert, de ha tevével jössz, azt is megetetjük!

2024.04.28-án, vasárnap lesz a Hungexpo területén.
Belépés: autóval a 6-os, gyalogosan a 3-as kapun, 12:00-tól, jegyet elővételben lejjebb kattintva vehetsz. (így olcsóbb, csak szólunk!).
IDE kattintva mindjárt fontos infókhoz (jegyvásárlás, stb) ugorhatsz!

 

Tervezett programok (folyamatosan frissül):

Budapest-Bamako Rally 2024 After:

Idén megjártuk a Bamakót, túléltük a futamot és számtalan új baráttal, elképesztő sztorival lettünk gazdagabbak. A legmenőbb Bamakós autókat most kiállítjuk, ahogy a 2026-os induló autónkról is lerántjuk a haláli leplet. Jön Tibi a Jeeppel, a vontatások szakértője Levente a Cayennel, a W123-as Merci és a többiek, sőt még Nívás Matyi is nagy eséllyel tiszteletét teszi.

Off-road és autós túrázás:

A vadon szavát végül mi is meghallottuk, osztóműveinket a magasba emeltük, de előtte jó lenne egy kicsit ihletet gyűjteni, tapasztalatot szerezni és bandázni veletek, vagyis a mondás most az, hogy: terepek járói, dagonyák gyalázói, portáltengelyes sziklamászók, expedíciós világutazók gyülekezzetek és mutassátok meg magatokat a világnak, ez a ti hívójeletek!

Klubbok és nagyobb társaságok írjatok levelet az rendezveny@mail.totalcar.hu címre és igyekszünk közös helyet találni nektek!

Élményautóztatás a passzázson:

Imádod az érdekes és izgalmas autókat és szívesen beülnél a kedvencedbe egy körre? Sexy autód van és megosztanád az élményt sok csillogó szemű rajongóval? Vár az élményautóztatás a Hungexpo területén!

A jelentkezés lezárult! A jelentkezőknek köszönjük a lelkesedést, mindenkit emailban tájékoztatunk!

Büntetésvégrehajtás bajnokai:

Börtön ablakában kazettájukat visszacsévélve várnak titeket újra nyitott bilincseikkel a BV bajnokai, hogy rabszállítójukkal csapassanak majd körbe-körbe a passzázson veletek. Nagyon lelkesek, a szirénát kérésre tuti felkapcsolják!

Nagyvasak nagy napja:

Ebben még van anyag, vagyis vasból most sem lesz hiány, állandó tűzoltó csapatunk a Szomjoltók is kicsit mozgalmasabbra veszik ezúttal a figurát, és megjáratják a 69-es Mercedes 710-est, de érkezik a KPST parkból a Renault Magnum is! Mindkettő hangos lesz, előre is bocs, mi szóltunk. 

Gyerekeknek:

Valójában a PP-n mindenki gyerek még egy kicsit, de a legkisebbeknek most is lesz ingyenes gokartozás a Kalandozóparktól a 3-as fogadó előtti díszkövön és persze a Szomjoltóknál is olthatnak igazi tüzet!

Autódoki live

Ingyenes élő diagnosztika és tanácsadás Autódoktorunktól, kollektív pingvinezés nyitott géptetők mellett. Hozott krehácsra ingyenes ráolvasás, szakértő hümmögés évtizedes rutinnal!

Fontos infók

A rendezvényen előre (az alábbi gombra kattintva) vagy a helyszínen megváltott belépővel lehet részt venni. A jegy elővételben 2024.04.28. 11:30-ig 1990 Ft/fő, a helyszínen váltva 2600 Ft/fő. A rendezvényre 14 éven aluli gyermekek nagykorú kísérővel, 18 év alattiak kísérő nélkül is ingyenesen léphetnek be.

A jegy egyszeri belépésre illetve behajtásra jogosít a Totalcar Parkoló Parádéra és annak minden kiegészítő programjára a Hungexpón (Bp. 1101, Albertirsai u. 10.).

Látogatói kapunyitás 12 órakor.
Belépés: autóval az 6-os, gyalogosan a 3-as kapun.

A rendezvényre bármilyen gépjárművel ingyen be lehet hajtani, amennyiben az abban tartózkodó személyek érvényes jeggyel rendelkeznek.

Amennyiben gyalog jönnél, a MÁV járatai a Keleti pályaudvarból 5 perc alatt Kőbánya felső megállónál vannak, ami majdnem a Hungexpo 3-as, gyalogos bejáratnál van. A vonatot Budapest bérlettel is igénybe veheted. 

A motorosoknak külön parkolót jelöltünk ki, amit táblával is jelzünk. Kérjük, lehetőleg oda parkoljatok.

A PP-re kutyák és egyéb háziállatok ingyenesen hozhatók, a látogató gazda felelősségére. A helyi házirend értelmében legyen nálatok az állat oltási könyve és szájkosara (feltenni nem kell). Ezt a bejáratnál szúrópróbaszerűen ellenőrizhetik!

A rendezvény szervezői fenntartják a jogot a belépők és behajtók számának korlátozására, tekintettel a helyszínek befogadási képességére és az aktuális szabályozásra.

Az eseményen bármilyen marketing tevékenység, árusítás csak a rendezőség engedélyével történhet!

A rendezvény területén nyílt láng használata tilos!

A rendezvényt "szinte" minden időben megtartjuk!

A rendezvény sajátosságaiból adódóan külön felhívjuk a látogatók a figyelmét a kulturált autó- és egyéb járműhasználatra!

unnamed

Az autós rendezvény veszélyes üzem. A szervezők törekednek a biztonságos keretek biztosítására és betartatására, de ennek ellenére történhetnek balesetek. A jegy megvásárlásával ezt tudomásul veszi, és lemond minden kártérítési jogáról a szervezőkkel szemben.

Amennyiben ezt nem képesek betartani, a rendezvény szervezői fenntartják a jogot, hogy a további rendezvényekről kitiltsák a szabályok megszegőit!

Előjelentkezés árusnak (élelmiszert és italt árusítók sajnos nem tudnak jelentkezni!), szponzornak, stb.: rendezveny@mail.totalcar.hu

A rendezvényre a Totalcar Általános Szerződési Feltételei érvényesek.

A Totalcar adatkezelési tájékoztatója itt olvasható.