Caterham és Trabant együtt autóztattak a 45. Parkoló Parádén

2025.05.10. 16:58

Nézelődhetsz, beszélgethetsz és autózhatsz is a Parkoló Parédén, ha szerencséd van, még az álomautódba is beülhetsz, ez benne a legszebb. Az idei elsőn elég színesre sikerült az autóztatós flotta.

Először vettem részt szervezőként Parkoló Parádén, ezért viszonylag korán érkeztem, de Berci és Csabi akkor már alaposan pakoltak, Nyegleo pedig intézte az intézni valókat. Korábban mindig csak a rendezvény publikus részére  érkeztem, amikor minden kész, sok az autó, rengeteg az ember, fantasztikus a hangulat, a szerkesztőség kétkezi munkájának már csak az eredményét láttam. Most viszont építettem a kordonokat, húztuk a szalagokat Bercivel és szórtuk ki a bójákat az autóztatáshoz. 

A Parkoló Parádé mozgalmasabbik szegletéhez alakítottuk ki a Hungexpo adott szekcióját, hogy ti, kedves olvasók és remélt látogatók, beülhessetek gyermekkorotok emlékébe, mondjuk egy Trabiba, vagy éppen álomautótokba, ami lehet, hogy egy Caterham, egy Lotus Exige vagy a BMW Z4. Mert ilyen autókra is érkezett felajánlás idén, és azért külön hálásak vagyunk, hogy az esős napkezdés ellenére mindenki eljött, hogy élményt adjon saját autójával. 

Komoly mozgolódás volt a passzázson, a két etapban összesen 22 autó folyamatosan körözött, a látogatók cserélődtek az utasülésekben, a T2-es Volkswagenben és a Barkasban akár egyszerre többen is ülhettek, de Hava Dani és Berci is bevállalt telt utastereket az NSU Prinz-cel és a Bogárral. 

Jómagam a két pimppelt Trabi egyikében csíptem meg az egyik kört, mert a kanyartempója láttán piszkálta a fantáziámat. Ezzel hátsó kerékdőléssel és az ültetéssel váratlanul éleset fordult a kelet-német kisautó, bármennyire tűnt veszélyesnek fotózás közben, a vidámságot nem csak a hosszú évek alatt összehordott egyedi kiegészítői adták meg. 

Bár a Parkoló Parádé hangsúlyosan sosem a hangoskodásról szólt, a néhány öröm driftelős Mercedestől zengett most a passzás. Az a sötétkék CLK... Kompresszoros V8-assal, rajtprogrammal, kézi váltóval 650 lóerővel és annyi nyomatékkal, hogy már nem is emlékszem rá, dobhártya- és futófelület szaggatásra érkezett, muszáj volt beülnöm egy körre, és mindenkit megértek, aki sorba állt miatta. 

Hosszú sor állt a Z4-eshez, a Caterham 7-eshez talán még hosszabb, az Alfa Romeo 156-os meg olyan váratlan hanggal töltötte be az A pavilon mögötti placcot, amire én is felnéztem a fényképezőgépem mögül. Vidám arcok szálltak ki a 126-os Fiatokból és a kabrió Kadettből, de Marci Bamakót járt Peugeot-jában is meg lehetett tapasztalni a világjáró kisautó hangulatát. 

Balogh Bencével egyeztünk meg abban a nap végén, hogy hirtelen telt el az a rendezvény pár órája, és amíg ő a színpadon jót beszélgetett a vendégeinkkel, én pedig a fotóanyagokat, élő bejelentkezéseket és szervezési feladatokat végeztem felváltva, egyikünknek se jutott ideje igazán beszélgetni veletek, azokkal, akik kilátogattatok hozzánk még a nem túl ideális időjárás ellenére is, így bármikor újrakezdenénk ezt a napot is. 

Sok-sok fotót készítettünk a 45. Parkoló Parádén is, a cikkben bármelyik fotóra kattintva az én galériámat találjátok, ide kattintva pedig Elvisét, itt pedig Rási Orsiét.

Szerencsére lesz még lehetőség:

 

Ha tetszett, ha lemaradtál, ha jönnél máskor is

Idén még két Parkoló Parádé lesz: júniusban a rali legendáit ünnepeljük, októberben pedig a távol-keleti autók kerülnek fókuszba. A Totalcar Klub oldalán bérletet is vehetsz, hogy ne maradj le egyik Parkoló Parádéról se.