Egy Volvo, amit nem tekertek vissza

2009.10.28. 17:39

From: Norbert

Date: October 27, 2009 8:58

To: Totalcar

Subject: Nepperek

Sziasztok!

Használt autó keresgélése közben tűnt fel nekem ez a hirdetés:


Önmagában persze semmi extra, leszámítva a meglehetősen kevésnek tűnő 116e km futásteljesítményt. A kétségek eloszlatására ugyanakkor kiválóan alkalmas a végig vezetett szervizkönyv feltüntetése.

DE!


Ugyanez az autó (azonos rendszám) két hónappal ezelőtt még egy másik kereskedőnél kellette magát, az extralistában ott is szerepelt a szervizkönyv. Viszont érdekes, hogy akkor még 221e km-rel!

A jó öreg végig vezetett szervizkönyv...

Imádjuk ezeket a leveleket, kellemes borzongás járja át a szerkesztőséget, ha sunyi neppereket buktathatunk le, mint már többször előfordult. Ezúttal azonban másról volt szó.

Nagyon megörültünk, mikor jött ez a levél, azonnal írtunk a Volvo Hungáriának, mondják meg a rendszám alapján, mi a valóság, mert ugye ki más is tudná jobban, mint ők.

Ha már arra jártunk, feltettünk pár kérdést, hátha kiderül, hogy láttak már hamisított futásteljesítményt és hivatalosnak tűnő szervizkönyvet.

De ne rohanjunk ennyire előre, jött a levél, szóltunk Volvo Andreának, mondja meg. A rendszám nem volt benne a rendszerben. Hopp. Kellene az alvázszám.

Íme, a Volvóval folytatott levelezésünk:

Kedves Andrea!

Egy olvasói levélhez szeretnék az importőrtől véleményt kérni.

A lent olvasható levelezés lényege, hogy egy kedves olvasó megtalált egy V70 2.4 automata Volvót, ami aztán később felbukkant visszatekert órával és szervizkönyvvel.

A következő kérdésem lenne az üggyel kapcsolatban:

Az IAP-005 rendszámú autó szerepel-e a hazai szerviz listában, és mikor milyen szervizeket végeztek rajta?

-Nem szerepel, ennek két oka lehet: 1. Vagy külföldről származik, és nem hivatalos Volvo márkakereskedő értékesítette, vagy esetleg a használat során rendszámot cseréltek valamilyen okból. Ha az alvázszámot meg tudod szerezni, akkor utána tudunk nézni, hogy honnan származik, és hol, milyen km óra állásnál végeztek garanciális javításokat rajta.

Lehetséges-e hivatalosnak tűnő szervizkönyvet gyártani utólag, és mi módon?

- Bár hamisított szervizkönyvvel még nem találkoztunk, elméletileg lehetséges. A Volvo Autó Hungária ugyanakkor másolatot csak az igazolt tulajdonosnak ad ki "másolat" felirattal.

Milyen veszélynek van kitéve az esetleges gyanútlan vásárló, és 200 ezer felett futott Volvóban elmaradt esedékes karbantartások miatt?

- Számtalan, a karbantartások vagy esetleges gyári szervízakciók, -visszahívások elmaradása miatt károsodhat az autó. Ennek legsúlyosabb esete a vezérműszíj cseréjének elmaradása, ami súlyos motorkárosodáshoz vezet. Ezeket a veszélyeket csak olyan esetekben tudja elkerülni az ügyfél, ha hazai márkakereskedésben vásárolja az igazoltan márkaszervizben javított és karbantartott autót. (Ilyen esetben minden szervizdokumentáció előkereshető az illető márkaszervizekben.)

Lehetséges-e az Önök rendszerében módosítani a szerviz adatokat, hogy azokat lekérdezve is a módosított adatokhoz jussunk?

- Nem lehetséges, hiszen a márkaszervizek saját érdekükben is pontos kilométeróra-állást és javítási történetet rögzítenek dokumentumaikban. A gyári rendszerünk a garancia-idő alatt végzett javításokat, és azon túl is a szervízakciók és visszahívások történetét (a kilométer-óra állásával) rögzíti. Ebből a rendszerből az alvázszám ismeretében megtudhatjuk az autó pontos átadási dátumát, a kereskedő nevét és az esetleg külföldön végzett javítások részleteit is.

Az írás célja, hogy a hamisításokra felhívjuk a figyelmet, ezen a példán keresztül.

- Ezekkel mi is sokat küszködünk, és rendszeresen találkozunk olyan esetekkel, hogy jelentősen visszatekert óraállással kínálnak eladásra autókat. Nem ritkán az ügyfél szembesül azzal, hogy valótlan kilométer-óra állás van az autójában, amikor a márkaszervízbe térve tájékoztatják, hogy a jelenleginél magasabb óraállással, akár évekkel azelőtt volt már garanciális, vagy gyári szervízakciós javítás. Ilyen szolgáltatást képzettebb független elektronikus szerelőműhelyek szoktak kínálni néhány tízezer forintért.

Gondolkodtunk, ha felhívjuk és firtatjuk az gyanús, inkább menjünk oda állbajusszal és jegyezzük fel, hogy elküldhessük ellenőrzésre. Nyegleo - hittük akkor - épp a közelben, a reptérnél volt, ugyan ugorjon már el a szomszéd kerületbe, megtekinteni az alvázszámot.

Nyegleo nagyon rendes, azonnal igen mondott, csak az volt gyanús, hogy a nála lévő BMW 120d GPS-e nem ismerte az utcát. Egy félórát keringett, azán segítséget kért. Itt Papp Tibi is bekapcsolódott, aki megpróbálta a hirdetés adatlapján lévő térképről kitalálni, hogy hol lehet ez az nemlétező utca, a visszatekert Volvóval.

Negyedórás keringés után meglett a helyszín is, Nyegleo vevőnek álcázva megtekintette az autót, és láss csodát, nem volt visszatekerve semmije, és a szervizkönyv is tényleg végig vezetett volt, ugyan az Ivanicsnál, és nem a központban. Mindössze annyi történt, hogy a hirdetésben elírták a futott kilométereket, véletlenül.

Boldog vég: Andrea örül, hogy nem hamisítanak Volvót, az olvasó örül, hogy jó kocsit vehet, a Totalcar örül, hogy segíthetett.

Ettől függetlenül a motor hidegen darabos egy kicsit, és világít a menetstabilizátor visszajelzője, alkudjon!