Óratekergetés keleten, nyugaton

2009.12.16. 18:13

Nagy vihart kavart olvasónk levele, aki bevallotta, hogy csak visszatekerve tudta eladni Superbjét. Ezek kapcsán érkezett még két levél is, érdekes külföldi példákkal. Azt hiszem, ezzel erre az évre lezárhatjuk a témát, amíg nincs újabb fejlemény az ügyben. Mindenesetre az angol példa talán iránymutató lehetne, hogy azért lehet ezt szabályozni. Csikósék egyébként ugyanerről számoltak be tavaly, amikor egy angliai használtautó-kereskedésben kérdezősködtek: a visszapörgetés megszűnt. A szlovák példa viszont azt mutatja, hogy ott is minden ugyanúgy megy, mint nálunk.

Tárgy: Hülye vagyok, verjetek át!

Feladó: Ben

Dátum: 2009. december 9. 0:27

Címzett: papp.tibor@mail.totalcar.hu

Kedves Tibor!

A tárgyban jelzett cikkre reagálnék annyit, hogy önnel értek egyet, azert, mert ha a vásárló nincs képben, még nem kell átverni. A következő eset tanulságos lehet, úgy általában a neppereknek és a jogalkotónak is, bár kétlem, hogy bármelyik csak egy kicsit is hozzá szeretne nyúlni a rendszerhez, valószínűleg mindkét oldalon kiválóan megélnek ebből.

A történet röviden:

Választott országomban, (nem hazám), azon belül is Warwickshire-ben történt: a kereskedő 213000 mérföldről 75000 mérföldre tekerte vissza a kiállított Vectra óráját. Mit kapott érte?

- 1000 font bírság

- 600 font kártérítés a vevőnek

- 1400 font eljárási illeték

- Lopásért 2 év felfüggesztett börtönbüntetés (ugyanis extra pénzhez jutott más kárára) - Megnevezték nyilvánosan, születési dátummal. Így mindenki tudja, hogy kitől nem érdemes autót venni.

A cikk eredetije itt olvasható.

Kíváncsi vagyok, hogy Magyarországon mikor történik ehhez még csak hasonló is egy-egy "tisztességes" nepper esetében.

Üdv

B

Tárgy: Hülye vagyok, verjetek át!

Feladó: Ádám

Dátum: 2009/12/8

Címzett: papp.tibor@mail.totalcar.hu

Kedves Tibor!

Érdeklődéssel olvasom a kilométeróra-áttekerős sztorikat. Hadd osszam meg veletek az én történetemet is. Mindjárt a legelején megjegyezném, hogy az én esetem Szlovákiában történt, de hát itt sem jobb a helyzet.

Egy eléggé sokat utazó család vagyunk, ezért relatíve sok autót használunk el.Történt ez kb. egy évvel ezelőtt, hog az édesanyám 270e-t futott 100LE-s kombi Skoda Fabiája is megérett a cserére. Hozzátenném nem cégautórol van szó, ezt az édesanyám többé-kevésbé teljesen egyedül hajtotta belé. Az autó rendszeresen szervizelve volt Skoda márkaszervizben, tehát értelemszerűen vezetett szervizkönnyvel is rendelkezett. A sok futott kiométerrel összhangban itt-ott meg volt ütve az autó, de a csomagtérajtót ill. a jobb oldali küszöböt kivéve minden elem azonnal cserélve lett, es az autó tényleg jó állapotban volt, különösen ha figyelembe vesszük a futásteljesítményt.

Eredetileg az volt a terv, hogy egy II.-es automata Fabia lesz az utód, de érdekes módon a Skoda az Szlovákiában, aminek nem csökkentek az árai az utóbbi évben, a többi márkához hasonlóan. Persze lehetett volna viszonylag olcsón 1.2 HTP-t venni, de mindenkpp az volt a terv, hogy egy gazdagon, erőssebb motorral  felszerelt tipus legyen az új autó. Mivel édesanyám munkájából kifolyólag akut időhiánban szenved, kezembe vettem az ügyet.

Az első megdöbbentő élmény a dunaszerdahelyi Skoda szalonban fogadott, ahol miután elmondtam, hogy fullos automata kombi Fabiát keresek, azonnal a tulajhoz irányítottak azzal, hogy ilyet még senki nem akart venni. A tulajdonos úr is nagyon csodálkozott, azonnal egy klímás 1.2-es kombit akart ajánlani akciós áron, aztán mondta, hogy ezt meg kell rendelni. Részemről nem lett volna gond, mert nem azonnal kelett az autó, a megdöbbenés akkor következett, amikor mondtam neki, hogy volna egy 270e-t futott Fabia, amit becserélnénk. Gondolkodott eléggé hosszan, aztán telefonált is egyet, és utána fülig érő szájjal, diadalittasan kijelentette, hogy semmi gond, az órát vissza tudják tekerni 115e-re, és nem gond a szervizkönyv "legyártása" sem. Megköszöntem a segítőkészségét, és elmentem. Ezek után vegyen az ember márkakereskedőtől garanciális használtautót. No comment...

Hosszabb keresgélés után végül hűtlenek maradtunk a márkához, és megrendeltünk egy fullos 1.2TCe Renault Grand Modust. Erre is várni kellett, mert Dinamique felszereltségű autó egyáltalán nem volt az országban. A Fabiát beszámolták úgy, hogy bár ők közvetlenül nem számítanak be használt autót, de egy nekik dolgozó kereskedés a megállapodott áron átveszi az autót az új megérkezésekor.

Új autó megérkezett, a régit átvették. Kb. két hónappal későb jött egy levél, hogy az autó el lett adva, és át lett írva az új tulaj nevére. Minden szép és jó volt, anyukám megszerette a magas turbós kis Renalt-t, mígnem teljesen kiakadva felhívott, hogy hívta az új tulajdonos, és fenyegetőzött, hogy bíróságra adja édesanyámat, és hogy mit képzelünk magunkról. Hát felhívtam a hirtelenszimpatikus úriembert, és tátva maradt a szám. A 270e-t futott itt-ott karcos, javított szervízkönyves Fabiat 140e km-es törésmentesként adták tovább. Mivel volt egy csomó fotó az autóról, amelyen a kilométeróraállás is látható ill. a szervizkönyvről is volt másolat, elküldtem mindezt az új tulajdonosnak. Azóta nem hívott, csak írt egy sms-t, melyben elnézést kért, hogy melegebb égtájakra küldött minket...

Üdvözlettel,

Ádám